Felszámolták az Orbán-könyv kiadóját

A százmillió forintot meghaladó köztartozással felszámolt Királyi Magyar Egyetemi Nyomda Rt. után felszámolták a Magyar Egyetemi Kiadó Kft.-t is – tudta meg a Népszabadság a társaság cégbírósági e-aktájából.

A vagyon nélkül maradt kiadó ellen az APEH indított eljárást, s a felszámolást az alapítás után öt évvel rendelte el a Fővárosi Bíróság.

A kiadót a Fidesz egykori pártigazgatója, Várhegyi Attila felesége, valamint Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum igazgatója és Kövér Szilárd – a Fidesz választmányának elnöke, Kövér László testvére – hozta létre 2003-ban. Másfél évre rá Várhegyiné és Schmidt kiszállt, átadva tulajdonát Kövér Szilárdnak, valamint a felesége, Bakos Erika érdekeltségében lévő Brill Euró pa Ügynökségnek. Ugyanez a kör Art-East XXI. Kiadóés Nyomdaipari Kft. néven új kiadó- és nyomdacéget hozott létre ekkor.

A nyomdával közös újpesti székhelyén évek óta nem működő Magyar Egyetemi Kiadó adta ki 2003-ban a Schmidt Mária által Orbán Viktor beszédeiből összeállított A történelem főutcáján című 158 oldalas kötetet, amiért 18 millió forintos honoráriumot fizetett a Fidesz elnökének. A kötet eladási példányszáma nem ismert – az Anima Könyvesboltok jelenleg is árulják a kiadó tucatnyi könyve, így Bayer Zsolt és Schmidt Mária kötetei között. Mivel a kiadó megszűnt, nem tudni, hogy a bevétel hová kerül.

A kiadó „anyagjellegű ráfordításként” számolta el a Fidesz miniszterelnökének kifizetett 18 millió forintot éves mérlegében. Ez a 49 millió forintos rovat ugyanis az egyetlen, amelybe „befér” a honorárium – a „személyi jellegű ráfordítások” hat és fél milliós, az „egyéb ráfordítások” 1,6 milliós tételébe nem.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.