Rajk az MTV-székházról: 'kényszerdöntés volt'

Több hatóság is átvilágíthatja a Magyar Televízió székházügyeit, az óbudai gyártóbázis építését és bérlését, miután a Fidesz feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen hűtlen kezelés gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen. A székházügy előzményei az Orbán-kormány idejére vezethetők vissza.

Pénteken megérkezett a Legfőbb Ügyészséghez (LÜ) a Fidesznek a Magyar Televízió székházának ügyében tett büntetőfeljelentése – közölte lapunkkal Borbély Zoltán főügyészségi szóvivő. – Jelenleg a kiemelt ügyek osztálya vizsgálja, mely nyomozó hatósághoz kerüljön a feljelentés, mivel az LÜ önmagában sohasem nyomoz – szögezte le Borbély.

Bodnár Zsolt, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese az MTI érdeklődésére hétfőn azt mondta: az ügyben az utóbbi időben született feljelentések a február óta nyomozó rendőrség által megismert tényálláson alapulnak, így azokat csatolják a nyomozáshoz. A BRFK nyomozása a dandártábornok szerint várhatóan egy évig tart. A BRFK a Szabadság téri székház eladását és az új, óbudai székház bérlését is teljes egészében áttekinti – közölte Bodnár Zsolt. A régi, Szabadság téri tévészékház eladása a Fidesz-kormányhoz kötődik: egy 1999-es kormánydöntés alapján vette meg a televíziótól az ÁPV Rt. hatmilliárd forintért. 2006-ban – a Gyurcsány-kormány idején – az államtól a kanadai Tippin Corporation az épületet 4,5 milliárd forintért vette meg. Az MTV ezután a kanadaiaktól bérelte Szabadság téri ingatlanait 2009-ig. Az új székház megépítéséről is több kormány határozott: 2000-ben az Orbán-kabinet, illetve 2004-ben a Medgyessy Péter vezette kormány – utóbbi döntött arról, hogy magánpénzből épüljön meg a létesítmény.

A magántőkéből épülő székház felépítéséről előzetes, háromoldalú megállapodás is született, amit 2004 novemberében Draskovics Tibor pénzügyminiszter, Czeglédi László, a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöke és Rudi Zoltán, az MTV akkori elnöke írt alá. A tévé kuratóriumának elnöksége többkörös tárgyalás után, 2007. február 15-én szavazta meg az építésre kiírt közbeszerzési eljárás eredményét, a Millenniumi Médiával való szerződéskötést.

Rajk László akkori és mai SZDSZ-es kurátor azt mondja: a bíróság majd eldönti, történt-e hűtlen kezelés, ő maga nem nyugtalankodik a vizsgálat miatt. A Fidesz feljelentésében az ellenzéki párt előre bejelentett fenyegetéseit látja megvalósulni. Ő maga 2007-ben támogatta azt, hogy magántőke bevonásával építkezzenek, hiszen nem volt állami forrás a székházépítésre.

– Kényszerpályán voltunk,hiszen a Fidesz-kormány addigra eladta a Szabadság téri székházat, az érte kapott hatmilliárd forintnak pedig nyoma sem maradt, felélte a tévé, azt nem lehetett az építkezésbe visszaforgatni – mondja Rajk. Szerinte a tévés konstrukció megfelel a hasonló beruházások arányainak, azaz a bekerülési költség mintegy háromszorosa a bérleti díj húszéves időfutamban, ráadásul ezért a pénzért még szolgáltatásokat is kap a televízió. Kerekes Pál, aki 2007-ben MDF-es kurátor volt, azt mondta: nem emlékszik a konkrét döntéshozatalra, de azt tudja, hogy többszöri tárgyalás után, bonyolult procedúrában hozták meg a döntést.

Lapzártánkig a székházprojekt főbb érintettjei közül sem Rudi Zoltánt, sem a kuratórium akkori és mai szocialista elnökét, Czeglédi Lászlót nem tudtuk elérni.

Rossz emlékeket idéz a számonkérés

Nem szerencsés, amikor egy párt képviselője gyanújának alátámasztására olyan adatokat hasonlít össze, amelyek nem összehasonlíthatóak – így reagált Szollár Domokos kormányszóvivő Balsai Istvánnak, a Fidesz jogi igazgatójának szombati nyilatkozatára, amelyben a képviselő hűtlen kezelés gyanúját fogalmazta meg a tévészékházprojekt kapcsán. Nem lehet ugyanis összevetni az egyszeri beruházási költséget a folyamatosan fizetendő bérleti díjjal. Gazdaságossági számítás végezhető, erre azonban nem a politikusokat kell felkérni – szögezte le Szollár.

Magántőkéből épült székház
Magántőkéből épült székház
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.