Most a szocialista pártnál 'egy a zászló, egy a tábor'

Mesterházy Attilát választotta az MSZP hétvégi kongresszusa miniszterelnök-jelöltnek. A tanácskozás így sem volt eseménymentes: öt politikusnő itt jelentette be, hogy leiratkoznak az országos listáról. Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfőnek pedig hiába csináltak helyet a főasztalnál, ő mégis más asztaltársaságban ülte végig a rendezvényt.

A megszokott biztonsági intézkedések mellett zajlott szombaton az MSZP miniszterelnök-jelöltet és országos listát állító kongresszusa a Hungexpo egyik pavilonjában. A több mint hatszáz küldöttnek külön erre az alkalomra készített molinók mutatták az irányt. Apró szépséghiba, hogy színük inkább halvány Fidesz-narancssárgára hasonlított, mintsem MSZP-pirosra - ezt többen szóvá is tették. Az ajtón túl óriáskivetítőn a Kabos-féle Meseautót vetítették, az egyik sarokban az Új Reformkör-tagok gyűjtöttek támogatókat (kevés sikerrel), a másikban "Jelölt fotózás" felirat alatt lehetett képet készíttetni a kampányhoz. A kongresszusi standon akciós áron kínálták az MDF listáján várhatóan helyet kapó Debreczeni József legújabb könyvét Orbán Viktorról, de kapható volt a párttól eltávolodott Krausz Tamás kötete is Leninről.

A kongresszus első, zárt része a Himnusszal kezdődött, az eredeti kezdéshez képest némi csúszással. Információink szerint az ügyrendi vita során Tóth Károly képviselő azt javasolta: az országos listáról és a kormányfőjelöltről szóló szavazás előtt legyen érdemi vita a listaállításról is, ezt azonban a jelenlévők többsége leszavazta. Érdekesség, hogy ezt követően mégis minden olyan érintett szót kapott, aki ez ügyben fel kívánt szólalni.

Az már délelőtt kiszivárgott, hogy a nő politikusok között egyfajta szervezkedés indult, az első hírek szerint a hetvenedik helynél rosszabb pozíciót kapott női jelöltek mindegyike vissza kívánt volna lépni a listáról. Úgy tudjuk, hogy a nőtagozat környezetében is támogatott szervezkedésben eredetileg több mint tíz képviselő vett részt, végül többeket eltántorítottak a visszalépéstől. A kongresszus kezdésére már csak hatan maradtak: Vidorné Szabó Györgyi, Juhászné Lévai Katalin, Kunszt Márta, Dér Zsuzsanna, Körösiné Bódi Judit és Havas Szófia. Utóbbi fel is szólalt a kongresszuson, ismertetve a viszszalépések tényét a delegáltakkal. Havas a Népszabadság kérdésére azt mondta: méltatlannak tartják, hogy szakpolitikusokat hátrébb soroltak a listán; ráadásul a kezdetben megígért teljesítményelv sem látszik érvényesülni a kiválasztásban. "Az, hogy a leiratkozott jelöltek mind hölgyek, csak hab a tortán!", tette hozzá lapunknak Havas Szófia.

Bajnai Gordon: Nincsenek újabb csontvázak
Bajnai Gordon: Nincsenek újabb csontvázak

A "nőforradalom" azonban nem okozott különösebb törést a kongresszus menetében, a jelenlévők megszavazták, hogy a leiratkozottak helyét a párt választási bizottsága a póttagokkal tölti majd fel.

A szavazáson végül a lista mintegy kétharmados támogatottságot kapott, míg Mesterházy Attila kormányfőjelölt a szavazatok több mint négyötödét söpörte be. Úgy tudjuk, a listára leadott szavazatok között több tucat érvénytelen is volt, többen így (is) tiltakoztak annak összeállítása ellen.

Az eredmény kihirdetése után Bajnai Gordon kormányfő elsőként gratulált a frakcióvezetőnek. Érdekesség, hogy a párt korábbi miniszterelnöke, Gyurcsány Ferenc eredetileg a színpad előtti főasztalnál kapott volna helyet, közvetlenül Lamperth Mónika és Vadai Ágnes közt, többek között Kiss Péter, Veres János és Ujhelyi István asztaltársaságában, a nevét jelző táblát ki is helyezték. Gyurcsány azonban mégsem itt, hanem jó néhány tíz méterrel hátrébb, egy másik asztalnál ülte végig a kongresszust; majd Lendvai Ildikó pártelnök beszéde után (Bajnai Gordonnal szinte egy időben) el is hagyta a Hungexpót. Idő előtt távozott Szili Katalin volt házelnök is, aki már korábban leíratta magát az országos listáról, mondván, annak élmezőnye nem mutatja a párt megújulását. A hivatalos verzió szerint Szili vidéki programra sietett, s mivel a kongresszus megcsúszott, ezért nem tudta végigvárni Mesterházy és Bajnai beszédét.

Mesterházy egy óriáskivetítő előtt szónokolt, felszólalása alatt többször is saját arcképét és egy nemzeti lobogót mutattak. A miniszterelnök-jelölt méltatta a korábbi MSZP-kormányok munkáját, nemzeti modernizációt és őszinte kampányt hirdetett.

Bajnai Gordon arról beszélt, hogy aki felelőtlenül, populista módon vagy csodavárással vág neki a választásnak, az a visszaszerzett bizalmat, a stabilitást, a tartós növekedést kockáztatja, és néhány év múlva majd megint jönnie kell valakinek, aki hozzá hasonlóan kimondja: fájni fog. Bajnai közölte: rendet raktak a szekrényben, nincsenek újabb csontvázak. "Köszönetet mondani jöttem, de nem elköszönni. Van még dolgunk", mondta a kormányfő, aki dicsérte Mesterházyt, gyors és kemény csatárként jellemezve őt. Lendvai Ildikó azt mondta: "a jövőnk, az erőnk nemcsak a választásig, hanem azután is abban van, ha baloldali néppárt tudunk maradni. Most nálunk egy a tábor és egy a zászló. Ezt a zászlót kell magasra emelnünk."

A kongresszus ünnepi vacsorával és popzenével zárult. Az Internacionálé most elmaradt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.