Továbbra sem kérdezhetnek a vallásról a népszámláláson

Egy évvel elhalasztja az Országgyűlés az új polgári törvénykönyv jelentős részének bevezetését. Ezzel a kormánypárti többség mintegy felelt az államfő egyik, illetve a Fidesz talán legfontosabb aggályára. Ezek szerint a bevezetésre eredetileg szánt néhány hónap kevés ahhoz, hogy egy ilyen nagy horderejű törvény alkalmazására felkészüljenek a jogászok, illetve az állampolgárok. A módosító indítványt hétfőn 197 igen, 152 nem szavazattal és 5 tartózkodás mellett fogadta el a parlament.

A kabinet eredeti terve az volt, hogy jövő év május 1-jén lépjen hatályba a Ptk. jelentős része, de az elfogadott módosítások értelmében ekkor csak a Ptk. első és második könyve lép életbe, a többi öt - a felkészüléshez biztosítandó megfelelő idő miatt - csak 2011. január 1-jén.

Az új polgári törvénykönyvet november 9-én fogadta el ismét az Országgyűlés. Korábban Sólyom László megfontolásra visszaküldte a sokéves kodifikációs munkával készített törvényszöveget.

Ezt követően az államfő álláspontjával összhangban több ponton is változtattak az eredeti javaslaton. Változott például az alapítványokkal, a joggal való visszaéléssel, a belátási képesség hiányával, a testvérnek testvér vér szerinti leszármazottjával kötött házasságával, a társasházi tulajdonnal, az ingatlan-nyilvántartással és a haszonélvezeti jog megváltásával kapcsolatos szabályokon. Az elévüléssel és a foglalóval kapcsolatos egyes részletszabályok tekintetében viszont a képviselők többsége nem osztotta a köztársasági elnök álláspontját.

Tegnap egyébként több módosító javaslatot is elfogadott az Országgyűlés. Így azt a javaslatot, amely 2010 januárjáról 2013-ra halasztotta a teljes patikaliberalizációt. A törvényről jövő hétfőn döntenek a képviselők.

Elfogadtak két, a kormány által nem támogatott szocialista javaslatot is. Az egyik szerint a jövőben lehet reklámozni "egészségnevelési" programokat: ilyen az egészségügyi államigazgatási szerv által egyedileg engedélyezett védőoltási vagy a dohányzásról történő leszokást támogató kampány.

A másik szocialista javaslat rögzíti: az egészségbiztosítási szerv hivatalból, külön jogszabályban foglaltak szerinti fixesítési eljárásban a jelenlegi negyedéves gyakoriság helyett félévente képzi újra a gyógyászati segédeszközök támogatási csoportjait.

Másodszor is elfogadta a parlament a 2011-es népszámlálásról szóló törvényt tegnap.

A jogszabályt korábban Sólyom László köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte, mert nem értett egyet azzal, hogy - a korábbi gyakorlattal ellentétben - nem gyűjtenének adatot például a felekezeti hovatartozásra, a termékenységre vagy a fogyatékosságra vonatkozóan. A kormány a termékenységgel és a fogyatékossággal kapcsolatos kérdést - amelyre önkéntesen lehet válaszolni - támogatja. Bár az ellenzék is határozottan követelte, az egyházhoz vagy vallási közösséghez tartozás változatlanul nem tárgya a felmérésnek.

2012-től bevezetik a tartalékos haderőt a képviselők döntése szerint. Az önkéntes tartalékos szolgálat lényege: mintegy 4000 főt úgy alkalmaz a honvédség, hogy az önkéntesek megtartanák civil foglalkozásukat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.