Maradt Gyurcsány, nincs Szili - kész az MSZP országos listája

Kisebb mandátumsakk, néhány indulatos mondat volt az MSZP hétvégi választmányi ülésén - de nem kevés hűhó után a párt országos listájának első néhány tucat helyén nem módosítottak. A szombati tanácskozáson a Societas budapesti delegáltjai biodíszlet feliratú, a hátoldalán véres kést formázó pólóban jelentek meg, tiltakozva pártjuk vezetési gyakorlata ellen.

Egyetlen, az MSZP országos listájának élmezőnyét érdemben átírni szándékozó javaslatot sem támogatott a párt választmánya szombaton. Pedig volt néhány annak ellenére is, hogy a pénteken kialkudott sorrend konszenzuson alapult. Az érintettek inkább a hátsó, de még befutó helyekkel sakkoztak - elsősorban presztízsalapon.

Ismert, Szili Katalin volt házelnök előzetesen kijelentette: nem kér a lista ötödik helyéből, mondván a névsor összeállítása nem tükrözi kellőképpen a párt megújulási szándékát (Mesterházy Attila mellett az első tízben ott szerepel Lendvai Ildikó, Kiss Péter, Szekeres Imre, Lamperth Mónika, Kovács László és Gyurcsány Ferenc; utóbbi épp Szili előtt eggyel), ezért a neki szánt ötödik helyet inkább átadja egy újgenerációs szocialistának. Ez Botka László szegedi polgármester lett.

A választmányi ülés elején néhányan felvetették, hogy Szilit mindennek ellenére fel kell tenni a listára. Ő azonban - elkerülve a Gyurcsány Ferenccel szembeni nyílt konfliktust - nem a sorrendet, hanem a megújulást nem kellő módon jelképező országos lista egészét kritizálta. Pár perces beszédében hangsúlyozta: számára nem a helyezés számít, ő a pártelittel, annak gyakorlatával és nem a párt egészével, az egyszerű, "döntésekből kizárt, végrehajtóvá tett" tagjaival szakít. Hozzátette: a szocialista pártot továbbra is támogatni kívánja, annak sikeréért mindent megtesz.

A választmányi ülésen ezt követően több indítvány is született a helyzetet mentendő - helycserékre. Géczi József Alajos például a negyedik helyen szereplő Gyurcsányt tolta volna hátrébb Hiller István helyére, ezt azonban maga a kedvezményezett, az oktatási miniszter nem támogatta. Erős lobbi indult be Suchman Tamás, Baja Ferenc, Tüttő Kata előrébb sorolásáért, ahogyan Teleki László romaügyi megbízott jobb pozícióba helyezéséért is. Utóbbi sikerült, Donáth László 56. helyét kapta meg Teleki, aki eredetileg "csak" a 63. lett volna. (Hozzá kell tenni, hogy az első hetven hely jelen állás szerint parlamenti mandátumot ígér.)

Sok helycsereindítvány a fiatalokat tolta volna hátrébb. Ezek ellen Varga László, a Societas elnöke szót is emelt az ülésen. A szocialista párt társult ifjúsági szervezetének budapesti delegáltjai egyébként sajátos performance-szal készültek a tanácskozásra: ez alkalomra készített pólót húztak, amelynek elején "biodíszlet" felirat volt olvasható, a hátán pedig egy véres kés. Ezzel akarták jelezni nemtetszésüket amiatt, hogy az anyapárt nem a helyén - biodíszletként - kezeli a Societast. Egy szórólapot is készítettek, rajta a plakátragasztás lépéseivel; mondván ha ők csak "erre" jók, akkor ezután csinálják ezt mások. Úgy tudjuk, mindez a budapesti fiatalok önálló akciója volt, a Societas vezetése nem tudott róla. Ráadásul a 2006-os országos listához képest most az ifjúsági szervezet több tagja is befutó helyen szerepel, annak idején a FiB elnökét csak az első kilencvenbe sorolták; most a Societas elnöke a 17. helyet kapta. Az első nyolcvanötben további három tisztségviselőjük és több tagjuk kapott szerepet.

Ami a befutó helyeket illeti, a mandátummatematika szerint egyik utolsó lehetséges befutó pozícióban, 75.-ként Szilvásy György volt titokminiszter szerepel. Több, egymástól független forrásunk szerint Szilvásy
a helyet Gyurcsány Ferencnek köszönheti.

Úgy tudjuk, a volt pártelnök-kormányfő hozzászólásában keményen reagált az országos lista sorrendjét érintő hozzászólásokra, és előállt egy saját verzióval is, amelyen Szilvásy mellett Gál J. Zoltán is szerepelt volna. Végül Gál nem, de másik bizalmasa "bejött".

Ami a lista végét illeti, az utolsó helyeken olvasható Vidorné Szabó Gyöngyi, Havas Szonja és Vojnik Mária neve, s rajta van a pusztán csak jelképes, 105. helyen Szigetvári Viktor, a miniszterelnök kabinetfőnöke is, aki az MSZP választási kampányát irányítja majd.

Mindazonáltal a listáról a végső döntést szombaton a párt kongresszusa hozza meg.

Navracsics Tibor szerint az MSZP székházában szombaton egy olyan országos listát állítottak össze, ahol a jól ismert szempárok mögött egy ember bújik meg: Gyurcsány Ferenc volt kormányfő, "a gyűlölet karmestere". A Fidesz parlamenti frakcióvezetője úgy fogalmazott: "a Magyar Szocialista Párt székházában a múlt emberei a múlt listáját állították össze". Azt a nyolcéves periódust kell majd lezárni, amely a múlt embereit végleg a múltba utalja, és így meg lehet nyitni végre a jövőt - közölte. Erre reagálva Nyakó István azt javasolta a Fidesz parlamenti frakcióvezetőjének, "a saját háza tájékán sepregessen", a "főnöke", ugyanis lebukott. AZ MSZP-szóvivő úgy fogalmazott: lebukott Orbán Viktor, "a hazugság nagymestere". Kiderült ugyanis, hogy a Fidesz elnöke hazudott több sajtóorgánumban, amikor azt állította, hogy őt személy szerint hívták meg a Putyin nevével fémjelzett párt kongresszusára. Arkagyij Klimov, az orosz parlament külügyi bizottságának alelnöke azt nyilatkozta, hogy az Európai Néppártnak ment meghívó, és ők Orbán Viktort delegálták. Ezzel szemben "a hazugság nagymestere" azt állította, hogy neki, mint a Fidesz elnökének, személy szerint Orbán Viktornak érkezett a meghívó - közölte az MSZP szóvivője. (MTI)

Kezelhetetlen javaslat szimpátiaszavazás nélkül

Mindössze négy támogató szavazatot kapott az a javaslat a szombati választmányi ülésen, amely Szili Katalin visszahelyezését szorgalmazta az országos listára. Ez azonban nem tekinthető egy szimpátiaszavazás eredményének, miután maga az indítvány, amelyre reagált, formailag és tartalmilag sem volt jól értelmezhető. Egyfelől azért, mert Szili maga jelezte, hogy nem kíván rajta lenni a listán, így akarata ellenére kellett volna oda visszatenni. Ráadásul Géczi József Alajos azután javasolta Szili visszaíratását, hogy a választmány elfogadta az ügyrendet, benne a tételt: új nevet csak akkor lehet a listára tenni, ha valakit levesznek róla. Miután Szili nem szerepelt a választmány elé vitt névsorban, így csak akkor kerülhetett volna fel rá, ha az indítványozó megjelöli: kinek a helyére tenné. Géczi viszont ezt nem tette meg, a vitában sem konkretizálta javaslatát, viszont elérte, hogy szavazzanak róla. Miután azonban a javaslatnak elvi és technikai akadályai is voltak, még a Szilit egyébként támogatók sem tették fel a kezüket; mindössze négyen. (Sz. T. L.)

Lendvai Ildikó pártelnök és Mesterházy Attila frakcióvezető, miniszterelnök- és listavezető-jelölt
Lendvai Ildikó pártelnök és Mesterházy Attila frakcióvezető, miniszterelnök- és listavezető-jelölt
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.