perge | 2009. november 29. | 22:14:06
rsai arról is beszélt, hogy a Horthy-kultusz az Antall-kormány idején kezdődött, ők voltak azok, akik „állami pompával újratemették Horthy Miklóst”, s „ők tették a Szent Koronát az alkotmányba a Kossuth-címer helyett”. Az első állítással nem érdemes foglalkozni: Karsainak – és elvbarátainak – közel húsz éve újra s újra a Horthy-temetéssel van baja, azzal nem, hogy Kádár Jánost 1989-ben „állami pompával” temették el, s temetés előtt holttestét fel is ravatalozták a pártközpontban. Mellesleg Horthy Miklós temetése – ellentétben a tömeggyilkos, népirtó Kádáréval - nem állami temetés volt, ezt Karsai éppúgy tudja, min én. Karsai második kijelentése viszont figyelemre méltó (s ezt a műsor szövegének az atv honlapján olvasható leirata nem tartalmazza). A Horthy-kultusz jeleként értelmezi azt a tényt, hogy az Antall-kormány idején a Szent Koronát „tették” az alkotmányba, s nem a Kossuth-címert. Tehát: Karsainak Szent István koronájával van baja. Az már maga a Horthy-kultusz, rasszizmus, antiszemitizmus, miegyéb. Elszólta magát szegény Karsai: őt nem csak a Szent Korona, hanem az általa fémjelzett magyar múlt is zavarja. Teljesen meghibbant.
Karsai László – tiszta pillanataiban - általában visszafogottan, indulatoktól mentesen szokott nyilatkozni. Most azonban egy kicsit (nagyon) túllőtt a célon. Nemcsak a magyar címer ügyében. A műsor vége felé a múlt vasárnapi Jobbik-rendezvény kapcsán arról beszélt, hogy Horthy Miklós vitte háborúba az országot, tehát az ő felelőssége is a pusztulás, s ezt a történész Vona Gábornak jobban kellene tudnia, mint „az általa vezényeltetett szerencsétlen csürhének”. Karsai szerint tehát a Horthy Miklós kilencven évvel ezelőtti budapesti bevonulására emlékezők tömege: „szerencsétlen csürhe”. Amely csürhét Vona Gábor „vezényelteti”. Figyeljünk jól: nem „vezényli”, hanem valakivel vagy valakikkel „vezényelteti”. Kivel vagy kikkel? Megannyi rejtély. Színtiszta összeesküvés-elmélet.
Ez tehát az „értelmiségi” Karsai László véleménye a Horthy Miklósra emlékezőkről. Tudjuk, a Karsai-félék minden évben megtartják Az Élet Menete című roadshow-t. A deportált zsidók emlékére vonulnak keresztül a városon, akadályozva a közlekedést. A nem-zsidók, a Gulagra deportált százezrek emlékére ezek nem szoktak menetelni. A Karsai-féle „szerencsétlen csürhe” faji alapon emlékezik, s faji alapon menetel. Pedig a történész Karsainak tudnia kellene, hogy halottak között faji alapon különbséget tenni – szintén rasszizmus. Az ő „szerencsétlen csürhéjük” esetében zsidó rasszizmus.
A végére hagytam a poént. Korunk egyik legkiválóbb, s – Karsaival ellentétben – széles körben ismert, világhírű történészének a szavait idézem Horthy Miklós és a „holocaust” kapcsolatáról.
A zsidó származású, híres brit történész, Martin Gilbert 2002-ben vaskos könyvet jelentetett meg ezzel a címmel: The Righteous – The Unsung Heroes of the Holocaust („Az Igazak – A Holocaust meg nem énekelt hősei”). A kötet azoknak kívánt emléket állítani, akik a második világháború alatt zsidók életét mentették meg. Köztudott, hogy az izraeli Yad Vashem intézet A Világ Igaza címmel tünteti ki mindazokat, akik a világháború éveiben zsidó életet mentettek meg. Az említett Gilbert-kötet végén található, 2002. január elsejei adatok szerint ezt a kitüntetést Magyarországon 587, Romániában 48, Németországban 358, Olaszországban 295 személy kapta meg. Nem is állunk hát olyan rosszul a zsidómentés terén.
De térjünk a lényegre. Gilbert könyve országonkénti bontásban tárgyalja a zsidómentő akciókat. A Magyarországról szóló – idehaza kevéssé ismert adatokban bővelkedő - fejezet élén a szerző Horthy Miklós politikáját jellemezve ezt írja:
„Magyarország kormányzója, Horthy Miklós admirális - aki bár Németország katonai szövetségese volt, de sohasem támogatta szolgai módon a nácik faji politikáját - kétszer is visszautasította Hitlernek azt a személyes kívánságát, hogy a magyarországi zsidókat Németországba deportálják. A német katonai megszállás nélkül nem történt volna deportálás Auschwitzba.”
Az utolsó mondat a lényeg. Ismételjük meg még egyszer, más szavakkal: ha a német csapatok nem szállják meg Magyarországot, senkit sem deportáltak volna Magyarországról Auschwitzba. Ezt állítja a zsidó származású brit történész, Őfelsége lovagja, Sir Martin Gilbert. Ő – ismétlem – világszerte nagy tekintélynek örvendő történész. Karsai nem az. Legfeljebb az atv háza táján, ahol még a szavait is meghamisítják az atv bölcsei.(forrás :H..Hir.hu)
wolf | 2009. november 29. | 17:18:21
Cak a történet és kettős mérce jegyében írjuk már meg azt is :Boncasztalon a Tóra! Mert ez sokkal,de sokkal több embert írritál Magyarországon mint ahogy a szélsőliberális Karsai gondolná!De ez "valahogy" szent tehén!Aki ezt boncolgatja arra AZONNAL ráhúzzák a fasiszta jelzőt!Mert érvek helyett csak ez az egér útjuk, ilyenkor megy a vinnyogás ezerrel.
pentagram | 2009. november 29. | 10:49:46
Valóban nem a zászlóval, hanem Önökkel van baj kedves evvtásak és akik ettől a "zászlótól" a félelem látszatát igyekeznek kelteni, és mindentől "megijednek"
ami a magyar vagy magyarság jelképére, létére és jelenére utal.
Nagyon bátortalan és gyáva emberek Önök ebben az országban. Sajnos csak ezen a téren.
A boncasztalon rövidesen az MSZP is helyet foglal.
A turullal szemben a ravatalozóba kerül, míg megrázva, összeszedve magát az ismét a magasba repül.
cyberenemy | 2009. november 29. | 09:39:07
A szélsőjobb meglepő új figurájáról a rejtélyes múltú ex-miniszterelnökről, a Jobbik Magyarországért Mozgalom rendezvényének vendégéről ír a
www.magyarorszag.ma
"BOROSS PÉTER: MINDIG IS HORTHYSTA VOLTAM" címmel.
hakos5 | 2009. november 29. | 08:12:47
tusa | 2009. november 28. | 23:13:25
Ez kb. olyan, mintha az MSZP tagjait előadásra küldenéd a sztálinizmus borzalmairól. Természetesen nem ártana meg sem az egyik sem a másik előadás, csakhát mi közük van mindezekhez. Mármint a mai MSZP-seknek Sztálinhoz és a Gárdának a nyilasokhoz?
hakos5 | 2009. november 29. | 08:08:33
Závada egy magát szlováknak érző ember. Ugyanakkor nem emlékszem, hogy a szavát felemelte volna a szlovák nyelvtörvény ellen, pedig határontúli testvérei lehet hogy hallgattak volna rá.
Ehelyett egy ősi magyar jelképet próbál egy szélsőséges korszakra leszűkíteni. Miközben mondjuk a szlovák nyilasok (Hlinka Gárda)jelképe volt a kettőskereszt. Ma Szlovákiában mindenütt simán használják. Például a szlovák külügyminisztérium honlapján szinte egy az egyben. Érdekes, hogy ezt nem kifogásolja. Csaknem a magyargyűlölő szlovák szól belőle?
1235711 | 2009. november 29. | 00:38:59
Walden | 2009. november 28. | 21:07:38
Nincs értelme. Ő az aki azért ilyen, MERT.
És nincs apelláta. Hagyni kell...
tusa | 2009. november 28. | 23:13:25
A Magyar Gárda szabálysértésen ért tagjait nem csak pézbüntetésre ítélném, hanem arra is, hogy minimum 40 órában olyan előadásokat hallgassanak meg amelyek a Szálasi-féle nyílas korszakot mutatná be. Ha megismernék, hogy mennyi szenvedést, halált és kárt okoztak hazánknak, akkor elborzadnának attól, mire is vállalkoztak, amikor beléptek e parlagfű írtó szervezetbe.
Walden | 2009. november 28. | 21:07:38
"Toleranciaterror | 2009. november 28. | 20:43:33
Walden | 2009. november 28. | 20:29:38
Egyet értek és a Jobbikra szavazok."
Megfoghatatlan!
Toleranciaterror | 2009. november 28. | 20:43:33
Walden | 2009. november 28. | 20:29:38
Egyet értek és a Jobbikra szavazok.
1235711 | 2009. november 28. | 20:36:45
Köszönöm Walden. :)
Nagyon fontosnak tartom, így kiemelem tőled:
Liberalizmus ≠ SZDSZ
Walden | 2009. november 28. | 20:29:38
"Tapir45 | 2009. november 28. | 20:06:44
Liberalizmus= kábítószer,homosexualitás,országrombolás,pénzimádat,idegen érdekek kiszolgálása,anarchia."
Nem nem! Liberalizmus = humanizmus, az emberi jogok tisztelete, jog előtti egyenlőség, mások jogainak tiszteletben tartása, hazaszeretet és munka, munka, munka =/= SZDSZ.
Ne tessék azonosítani ezt az önmagában rendkívül értékes eszmét, az emberiség egyik legnagyobb vívmányát néhány tucat diktatórikus hajlamú, öntelt ember magyarországi ténykedésével.
Egyetértek néhány alább szólóval: egy tisztességes, széles látókörű, nemzeti liberális pártnak lennének hívei. Egy olyannak, amely nem hangsúlyozza túl a jogokat, miközben a kötelességeket ódivatú, poroszos valaminek tekinti. Amely a hazát (ezt itt), annak érdekeit nem helyezi másokéi mögé. Nagyon nagy kár, hogy a liberális jelzőt eddig egy olyan párt sajátította ki, amely nem ilyen.
Tapir45 | 2009. november 28. | 20:06:44
Liberalizmus= kábítószer,homosexualitás,országrombolás,pénzimádat,idegen érdekek kiszolgálása,anarchia.
1235711 | 2009. november 28. | 19:43:25
Toleranciaterror | 2009. november 28. | 19:30:01
A gondom az, hogy én az egyénről beszélek, csak úgy simán, párt nélkül.
Azaz ha ma valaki egyénileg liberális álláspontot mer képviselni Magyarországon, jó eséllyel kapja meg a "libcsi" vagy "komcsi" szitokszót, pusztán az általa képviselt eszme miatt.
Ha hagynák ezen egyéneket csoporttá növekedni, kialakulhatna belőlük az egészséges liberalizmust képviselő tiszta oldal is. Így azonban csírájában fojtanak el gondosan minden erre irányuló törekvést.
EgySimaOlvasó | 2009. november 28. | 19:33:42
"Ha most visszamehetnék arra az órára, lekevernék magamnak két hatalmas pofont pedagógiailag" Nah..ne légy magadhoz ilyen szigorú:) Miket énekeltünk mi ott régen? Hm? tudtuk? a francokat tudtuk. De jó dallama volt, és sokan énekeltük. Az egy dolog, hogy ma ugyan ezeket szánkra vennénk-e:)
De...egy ÁRpádost..már miért ne lengethetne. Nem nyilas zászló az!
Toleranciaterror | 2009. november 28. | 19:30:01
1235711 | 2009. november 28. | 19:20:42
Akik liberális pártot akarnak csinálni, azoknak mindenekelőtt hitelesnek és tisztességesnek kell lenniük. Magyarországon stabil lenne egy normális liberális párt, mert az emberek eléggé toleránsak. Több száz éves mentalitás.
Retkes Attila próbálkozott valamivel, de hát a pártja múltja után ugyan ki fog neki hinni?
Walden | 2009. november 28. | 19:30:00
"Virág elvtárs s.k. | 2009. november 28. | 19:25:19
Walden elvtárs, amikor Gyuszitól az első kopasz kijön, oda be nem lép frizuráért senki, nehogy az övét is elszúrja......"
Hát ha Gyuszi (alias Gyuri) kellőképpen nagy ló ahhoz, hogy ne tudja megkülönböztetni az üzletet az érzelmektől... :-)
Walden | 2009. november 28. | 19:26:57
"EgySimaOlvasó | 2009. november 28. | 19:20:21
Mellesleg láttam már gyereket árpádost lengetni. Meg is ijedtem, roppant félelmetes volt ám:)"
Ebben inkább az a félelmetes, hogy szegény gyerek azt sem tudja, mit adtak a kezébe. Én is készítettem általánosban rajzórán vörös csillagos rajzot, és olyan magyarázatot kanyarítottam hozzá, hogy mindjárt két ötöst kaptam érte. Ha most visszamehetnék arra az órára, lekevernék magamnak két hatalmas pofont pedagógiailag.
Virág elvtárs s.k. | 2009. november 28. | 19:25:19
Walden elvtárs, amikor Gyuszitól az első kopasz kijön, oda be nem lép frizuráért senki, nehogy az övét is elszúrja......
Virág elvtárs s.k. | 2009. november 28. | 19:23:22
Már a cím sem PC.
Nem a turul van boncasztalon, hanem a libatolvaj
Ez sem lett PC.
1:1
Walden | 2009. november 28. | 19:22:22
"Virág elvtárs s.k. | 2009. november 28. | 19:19:06
Még Gyuszi, a fodrász is utálattal nézi a kopaszon masírozókat. Ezek mind elvesztett ügyfelek!"
Pedig ha Gyuszinak esze lenne, ő maga állna a kopaszok megkopasztóinak élére. Micsoda üzlet, egy egész gárdányi kuncsaft. ;-)
1235711 | 2009. november 28. | 19:20:42
Toleranciaterror | 2009. november 28. | 19:11:34
Nem vonom kétségbe az igazságtartalmát annak amit mondasz, de fenntartom, hogy emiatt bárki liberális álláspontot próbál képviselni, azonnal "libcsi" lesz vagy "komcsi" és addig örülhet, amíg nem kapnak ezek a szavak egyéb kiegészítőket is.
Tehát amit mondtál, lehet valós, ám hol a kiút? Akkor ez már így marad?
EgySimaOlvasó | 2009. november 28. | 19:20:21
Mellesleg láttam már gyereket árpádost lengetni. Meg is ijedtem, roppant félelmetes volt ám:)
EgySimaOlvasó | 2009. november 28. | 19:19:30
Ne keverjük már a szezont a fazonnal a nyilast az árpáddal kérem szépen. Ejj-ejj.
Tulajdonképpen, ha "újrarajzolunk" egy ablakot kaphatunk betiltott jelképet. Nevetséges...
Virág elvtárs s.k. | 2009. november 28. | 19:19:06
Még Gyuszi, a fodrász is utálattal nézi a kopaszon masírozókat. Ezek mind elvesztett ügyfelek!
Virág elvtárs s.k. | 2009. november 28. | 19:16:08
Az Árpádsávos zászló azért is jelkép marad, mert a szoc-libnek nevezett kormányhoz kötődők ezt az egyet nem fogják soha lenyúlni.
Leninnek ugyanis volt egy útmutatása: Ha nem tudsz egy mozgalmat megakadályozni, állj az élére!
Na most az árpádsávossal ezt az elvtársak elszúrták, olyan propagandát folytattak az elfojtásáért, hogy most már nem tudnak a mozgalom élére állni. Kényszeredett, nemes és nemtelen eszközöket bevető küzdelem várható a szociál-liberális oldalról még egy fél évig, aztán megszűnnek.
Virág elvtárs
s.k.
Toleranciaterror | 2009. november 28. | 19:11:34
1235711 | 2009. november 28. | 18:56:01
"a liberális szó azonban lassan – a jobboldali szélsőségeseknek hála – szitokszóvá válik (libsi=komcsi)"
Tévedés.
A "liberális" jelzőt az szdsz járatta le szitokszóvá.
A liberalizmus képviselet nélkül maradt, mivel az szdsz összeállt a kommunista utódpárttal.
Virág elvtárs s.k. | 2009. november 28. | 19:09:55
Toleranciaterror | 2009. november 28. | 18:06:55
Nem veszitek észre, hogy a Turul és az Árpád-sávos zászló azért éli virágkorát, mert az emberek meg akarják különböztetni magukat a pitos-fehér-zöld zászló alatt szívre tett kézzel himnuszt éneklő gyurcsányferenctől és bandájától.
Toleranciaterror elvtárs, nem csak az internacionáléval van baj, hanem azokkal is akik éneklikk.
Pare elvtárs mit ért az egész katasztrófán? Azt amit az ország többsége: Az utóbbi nyolcadfél évet?
Virág elvtárs
s.k.
Toleranciaterror | 2009. november 28. | 18:57:53
Paréj, barátocskád neked a gyurcsány.
budai fellegvár | 2009. november 28. | 18:57:26
"Akit magyarnak teremtett
az Úristen és nem
fogja pártját nemzetének
nem derék ember "
( gróf Széchenyi István)
1235711 | 2009. november 28. | 18:56:01
Pare | 2009. november 28. | 18:29:29
"1235711 | 2009. november 28. | 18:10:17
Igazad van...
De mindezt légy szíves, mondd el vona gábornak meg morvai krisztinának... stb.
Mert hogy ők méltóztatnak kihasználni - politikai karrierjük érdekében - ezt az egész katasztrófát."
Sajnos egyik oldalról sem látom azt, hogy törekvés lenne a helyzet általam felvázolt módon történő kezelésére. Ugyanis lényegében ez liberális álláspontot feltételezne, a liberális szó azonban lassan – a jobboldali szélsőségeseknek hála – szitokszóvá válik (libsi=komcsi), képviselőit pedig irtani kell, írmagostól. :(
Pare | 2009. november 28. | 18:31:25
Toleranciaterror | 2009. november 28. | 18:06:55
Te vagy a bandita, barátocskám!
Pare | 2009. november 28. | 18:29:29
1235711 | 2009. november 28. | 18:10:17
Igazad van...
De mindezt légy szíves, mondd el vona gábornak meg morvai krisztinának... stb.
Mert hogy ők méltóztatnak kihasználni - politikai karrierjük érdekében - ezt az egész katasztrófát.
Walden | 2009. november 28. | 18:27:09
"Toleranciaterror | 2009. november 28. | 18:06:55
Nem veszitek észre, hogy a Turul és az Árpád-sávos zászló azért éli virágkorát, mert az emberek meg akarják különböztetni magukat a pitos-fehér-zöld zászló alatt szívre tett kézzel himnuszt éneklő gyurcsányferenctől és bandájától."
Én is megkülönböztetem magam Gy. F.-től és bandájától, de nem tudok azonosulni az árpádsávot lengető tömegekkel sem, mert semmilyen szellemi rokonságot nem érzek a bakancsos huszárokkal. Nem hiszem, hogy kötelező lenne az egyik ellenében a másikat választanom. Létezik harmadik út is, és negyedik is, és kétszázezredik is. Az árpádsáv legfeljebb az egyik módja a tiltakozásnak, azonban tekintve, hogy jórészt kik azok, akik ma az árpádsávot viselik a nyakukban, a jelvényükön stb., jó érzésű ember inkább más szimbólumot választ, ha muszáj. Esetleg a jó öreg trikolór alá gyűlve modern, humanista, nem kirekesztő és nem kizsákmányoló, polgárainak tisztességes életet, boldogulást kínáló Magyarországról álmodik - lehetőleg jó messze az országot és magukat eddig lejárató emberektől.
1235711 | 2009. november 28. | 18:10:17
Ad 1. - tartanak ugyan történelemórát a gyerekeknek, de többségük nem tanul (jó példa az egyetemista) - így fogalma sem alakul ki semmiről
Ad 2. - ha tanulna is, egyik esetben a történelemkönyv általános, másik esetben a történelemtanár személyes álláspontját fogja megtanulni a történelem kényesebb eseményeiről (sőt talán az egészéről is)
Ad 3. - felnőttként a munka-család-gyerek-egzisztencia-minéltöbbpénz mókuskerékbe lépve, többségüknek eszébe sem jut ismereteiket a témáról tovább bővíteni, így eleve egy meglehetősen szűk fogalomrendszerből indul majd ki, amikor döntésre kerül a sor (jó példa a riportban megkérdezettek általánosan ködös, és összefüggéstelen elképzelései)
Próbálva a realitás talaján maradni:
Szükséges lenne a történelemoktatás egészében (értem ezalatt a tankönyvírást és tanmenet követelmény betartását) a pártatlanság, minden oldalról. Ez alatt nem azt értem, hogy ne mondhassa el a tanár a saját, személyes véleményét, hanem azt, hogy kellően elhatárolva adja ezt elő, miközben hallgatóságát biztatja az események mindenkori nyomon követésére, valamint a lehető legtöbb irányból, szemszögből összegyűjtött információk saját ésszel történő elemzésére, hogy ez alapján alakulhasson ki az egyén saját álláspontja, ne csak valaki más bebiflázott konklúzióit szajkózza, ha megkérdezik a véleményét a dolgokról.
EZ lenne az alapja annak, hogy Magyarország lakosai egy interjú során ne hülyeségeket adjanak elő, valamint, hogy egy adott esemény megítélésekor legalább rendelkezzenek azzal az indíttatással és gyakorlattal, hogy honnan szerezhetnek bővebb információkat, és hogyan kerülhetnek közelebb a lehetséges valósághoz.
Lehet ez is csak Utópia. :(
Toleranciaterror | 2009. november 28. | 18:06:55
Nem veszitek észre, hogy a Turul és az Árpád-sávos zászló azért éli virágkorát, mert az emberek meg akarják különböztetni magukat a pitos-fehér-zöld zászló alatt szívre tett kézzel himnuszt éneklő gyurcsányferenctől és bandájától.
zeni | 2009. november 28. | 18:02:14
""Nem a zászlóval van a gond, hanem a lengetőivel" "
Ritkán értek ennyire egyet a leírtakkal mint ezzel a mondattal.
Szerintem is nagy butaság különféle textil meg fémtárgyak ellenébe autodafét hirdetni.
Meggyőződésem, hogy nem vezet sehová, inkább nevetséges mint hatásos. A betiltások amúgy is csak ellenállást szítanak, és még azok közül is mögé állnak sokan, akiknek egyébként nem lenne füle meghallani a "szózatot". Szerintem egyetlen módon lehetne hatásosan visszaszorítani ezeket a "gondolatokat" ha a hátterükben lévő problémákat megszüntetnék, de legalább mérsékelnék.
Gondolok itt elsősorban a lét és közbiztonság megteremtésére.
Meggyőzödésem, hogy a helyzetével elégedett,többé-kevésbé belátható és elfogadható jővővel rendelkező ember soha nem radikális. Leszámítva néhány olyan egyedet, aki ha két fedőt összevernek, már úgy gondolja, hogy ott a helye, de szerintem ezeknek a száma igen elenyésző lehet.
Walden | 2009. november 28. | 17:57:07
Egy jelkép olyan tartalommal telik meg, amilyennel megtöltik. Ha az árpádsávos zászlót nem a kopasz, fekete ruhás, bakancsos alakok vették volna elő, hanem mondjuk egy szeretetszolgálat, Závada Pál sem mondaná, mondhatná, hogy félelmet kelt. A régi tartalmakat felül lehet írni. Igazat adok Karsai Lászlónak. Sajnos, nem ez történt, az (igazi) árpádsávos zászló ma valóban sokakban félelmet kelt vagy legalábbis rosszallást vált ki, de nem csak az egykori nyilasok miatt. A régi jelkép nem töltődött meg új tartalommal, tudatosan jórészt ugyanolyan sötét alakok lengetik, mint 70 éve az elődjét. Ez baj, kétes csoportosulások kisajátítottak maguknak egy pofás, régi jelképet.
tarpataky | 2009. november 28. | 17:44:31
Pokorni szerint nem adjuk a turulunkat.A tiétek?Akkor a francnak kell.Pár év és mehet az ócskavasba.Ez nem bálványimádás keresztény barátaim?Persze ez csak gyenge utánzat.Az igazi nagy bálvány napja most van feljövőben.S még csak nem is lehet okolni érte,inkább azt a sok marhát aki leendő államférfi helyett a messiást látja benne.Mekkora pofára esés lesz ha múlik az eufória,de nem lesz több a lóvé.Akkor mi lesz a turullal?Megröptetik?
tarpataky | 2009. november 28. | 17:35:18
Egy boltos ürge szerint ilyen eladatlan csíkos szarokból varratják a gatyájukat a fekete ruhások.Mindig testközelben a hazával,hősi történelmünkkel.Made in China.
pentagram | 2009. november 28. | 17:18:52
Unalmas!
kipcsak | 2009. november 28. | 13:33:47
Moderálási alapelvek- komment törölve -
budai fellegvár | 2009. november 28. | 13:16:01
kipcsak | 2009. november 28. | 13:07:39
Ejnye ejnye szombaton is.
kipcsak | 2009. november 28. | 13:07:39
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Finalitás | 2009. november 28. | 12:55:25
Ennek ellentmond viszont az a tény, hogy állandóan az árpádsávos zászlót szapulják az antimagyarok, akiknek természetesen az összes nemzeti jelképünk undorító. A Szent Korona az csak svájci sapka, vagy egyszerűen és érthetően "tökfedő", a Szent Jobb pedig "tetemcafat". Azt viszont nem értem ha egy, vagy több ember számára ez annyira elviselhetetlen, akkor azok miért élnek ebben az országban?
cyberenemy | 2009. november 28. | 11:01:20
"BOROSS PÉTER: MINDIG IS HORTHYSTA VOLTAM" címmel, a JOBBIK vendégelőadójáról, múltjáról és az 1990 utáni tevékenységgéről ír a
www.magyarorszag.ma
publicistája...
steph | 2009. november 28. | 10:51:06
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Estván | 2009. november 28. | 10:19:08
Az egyik terv tisztára amcsi zászló. jáááj :)
Laca, | 2009. november 28. | 10:06:15
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Estván | 2009. november 28. | 10:04:09
"ha kiegészülnek, részleteikben megváltoznak, ilyenkor ugyanis a heraldika tudománya már nem beszél ugyanarról a szimbólumró"
". Ám amióta azt Szálasi újrarajzolta kilencsávosra, belerakta a nyilaskeresztet és így lengették az utcán, azóta ez csak a megfélemlítés szimbóluma lehet."
khhhh ez az író már bíztosan jobban tudja , mint egy történész.
budai fellegvár | 2009. november 28. | 09:08:44
Ezt eddig is tudtuk. Erre szerveztek konferenciát.
bábolna | 2009. november 28. | 08:38:03
Na végre, felfedezték a lába közt a tőgyét. Ha valaki hülye, nem tökmindegy, hogy mit lenget. A történelmi szimbólumokat békén kell hagyni, mert a támadásukkal csak olajat öntenek a tűzre, azzal nem akadályozzák a terjedő rasszizmust, csak segítik, és a normálisan gondolkodó embereket is csak felbőszítik vele.
|