Válságban a Demos?

Egyes hírek szerint a Demos Alapítványt is elérte a válság: karcsúsítás, csökkentett tartalmak - még az is elterjedt, hogy megszűnik a 2005-ben alakult politikai agytröszt. Desewffy Tibor szociológust, a Demos Magyarország Alapítvány kuratóriumi elnökét kérdeztük, mi igaz a híresztelésekből.

- Ahogy a médiumokat is, úgy bennünket is érint a gazdasági válság. Takarékoskodunk, húzunk, ahol lehet - nyilatkozta lapunknak. Arra a megjegyzésünkre, hogy érzékelhetően csökkent a Demos aktivitása az elmúlt időszakban, azt válaszolta: jelenleg is aktívak, igaz, inkább az önvizsgálattal vannak elfoglalva. "Hosszú ideje érzem, hogy az egész balliberális, de mondhatnám úgy is, hogy a nem konzervatív oldalon át kellene gondolniuk a szereplőknek, hogyan is jutottunk ide. Amikor pedig az ember önvizsgálatot tart, azt önmagán kezdi. Jelenleg ilyen, ha úgy tetszik, befelé forduló projekteken dolgozunk, az állam és a piac szerepével, a progresszív baloldal újradefiniálásával, a kiútkereséssel foglalkozunk."

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.