Az MSZP kiugró teljesítménye

Sikeres volt az MSZP kiugrási kísérlete, a kérdés csak az, hogy megérte-e a szocialistáknak. Az elmúlt tizenöt évben a fővárost a szabad demokratákkal közösen irányító koalícióban voltak a mostaninál már nagyobb veszekedések, élesebb politikai viták, eddig mégis mindig kiegyeztek valahogy.

Budapest volt ugyanis eddig a balliberális sikersztori és hivatkozási alap - vagy legalábbis ekként volt eladható a választók többségének. A multikulturális, világvárosként hirdetett egyetlen hazai metropolis, amely a magyar gazdaság motorja és zászlóshajója. Demszkyt a rendszerváltás óta senki sem tudta legyűrni, az SZDSZ és az MSZP pedig egészen 2006-ig magabiztos, közel kétharmados fölényben irányította a várost, amely az elmúlt húsz évben ugyan sokat fejlődött, lehetőségeihez és régiós versenytársaihoz képest mégsem eleget.

Miközben a fél várost feltúrták az egyszer majd csak elkészülő nagyberuházások miatt, a fővárosiak a utóbbi időben egyre élhetetlenebbnek érzik Budapestjüket. A világváros-építés közben ugyanis elsikkadt, hogy egy város nemcsak attól jó hely, ha folyton valami nagyot építenek benne, hanem akkor is, ha "csak" élhető, a lakói és vendégei jól érzik magukat. Elég egy rövid séta a Nyugati aluljárójában vagy egy kör a 99-es busszal, hogy kiderüljön, ettől még igencsak messze, sőt egyre messzebb van a magyar főváros. Budapest problémái sokszor nem is tengernyi pénzzel, hanem egyszerű szervezéssel, odafigyeléssel, a hivatalok közötti együttműködéssel volnának megoldhatók.

Az első figyelmeztető jel az a két, belülről szétrozsdált oszlop lehetett, amely kidőlt a Margit hídon, amikor fel akarták rá szerelni 2006-ban a Combino villamosok vezetékeit. Azóta is nehéz említeni olyan fővárosi beruházást, fejlesztést, eredményt, amelyet határidőre vagy az eredeti költségkereten belül meg tudtak volna valósítani. Mindezeket betetőzte a BKV végkielégítési botránya, amely a koalíció legelszántabb szavazóbázisát is jelentősen erodálja. Joggal verte ki mindenkinél a biztosítékot, és először adott reményt a Fidesznek, hogy átvehesse a "bűnös város" vezetését.

A szocialisták most azzal próbálkoznak, hogy az utolsó pillanatban átüljenek a szakadék felé tartó csuklós villamos vezetőüléséről az utasok közé, ahol majd arra hivatkoznak, nem tehetnek semmiről, nem ők vezetik a szerelvényt. Ez azonban most sem lesz elég. Ugyanez a parlamentben sem jött be az SZDSZ-nek - fordított szereposztásban. Fél évvel az országgyűlési, egy évvel az önkormányzati választások előtt nincs más útja az MSZP-nek, mint hogy - átlépve saját árnyékát - megpróbálja visszaszerezni a bizalmat, és legalább a fővárosban helyreállítani a hitelességét. Ráadásul ezt kívülről, főpolgármester-helyettesek nélkül, immár csupán a második legnagyobb ellenzéki frakciót alkotva kell megoldaniuk.

Ehhez kell majd igazán kiugró teljesítmény.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.