- Amikor a kórházba kerültem a tüdőmmel, mondtam az orvosoknak, hogy a jövő évet mindenképpen meg akarom élni, hiszen éppen akkor lesz hatvan éve, hogy bagózom - mondta és élvezettel slukkolt egy mélyet.

- Ilyen - legyintett Klári, a felesége. - Naponta szerzek neki beszélgetőpartnert. Ha depressziós, behívok hozzá egy szép lányt. Amikor csak néz maga elé, szólok egy jobboldali barátjának, aki jól fel tudja emelni a vérnyomását. Ha pedig sajnáltatja magát, kerítek egy béna öregasszonyt, hadd lássa vigasztalásképpen: a nők csúnyábban öregszenek.

Szakács István ménfőcsanaki orgonakészítőről 2002-ben írtam egy riportot. Akkor volt nyolcvanéves. Háza udvara,
a kert afféle agorának, háztáji közéleti fórumnak számított. Tavasz környékén odasereglettek a szép lányok, s ahogy Pista bácsi fogalmazott, megbújtak az öreg fa árnyékában.

- Rögeszmét cserélek velük - közölte a ház gazdája.

A ház alkalmi vitavendégei főleg főiskolások voltak, mindig betért a Portugáliába szerződött balerina is, ha éppen hazalátogatott Ménfőcsanakra. Régebben gyakori vendége volt Horváth Ede, a Rába legendás igazgatója is.

Pista bácsi a karmelitáknál tanult, de nem lett pap belőle, mert közbeszólt a háború. Szombathelyen tábori lelkészi tanfolyamon vett részt. Végig kellett néznie, ahogyan a lovardában kivégeztek egy harminc- és egy negyvenéves katonát. Az volt a bűnük, hogy a felszedett sínek miatt késve érkeztek vissza az alakulatukhoz.

- Ott éreztem meg először, hogy minden hatalom természetébe bele van kódolva a gyilkolás. Csak szituáció kérdése, mikor kerül elő a hatalom pusztító énje - summázta a tanulságot.

1945 után a Győrffy Kollégiumba repítették a fényes szelek. Ott már érezte a széthúzás, a megosztottság első jeleit. Megkezdődött az elkülönülés a világnézet és a származás szerint. A Rákosi-korszak előtt átszökött Ausztriába. A menekültpapírjait intéző magyar ember közölte vele, hogy ő otthon kegyelmes úr volt, kéretik így szólítani, előtte bokázni szoktak a parasztgyerekek.

Végül Ausztráliában kötött ki, orgonaépítő lett. Itt is a bőrén tapasztalta a magyarok széthúzását. Paraszti származása nem volt jó ajánlólevél, ráadásul ausztrál feleséget választott, ezt árulásnak tartották az ottani magyarok.

Ausztráliában egyre csökkent az egyházak befolyása, egyre kevesebb munkája adódott. A hetvenes években hazatért. Hívta az egyház is, több orgonát rekonstruált, a győri székesegyházét, a városháza dísztermében találhatót, az esztergomi bazilikáét.

Felesége halála után vette el Klárit, s jól érezte magát Ménfőcsanakon, egyedül a politika kioktatásait viselte nehezen.

- Pedig Ausztráliában azt mondják róluk: a politikus ma kakas, holnap tollsöprű - mondta Pista bácsi, s ebből a mondatából szállóige lett. Rengeteg telefont kapott. Fölhívta a világszerte ismert filozófusnő éppúgy, mint ahogy papok, filmrendezők, dramaturgok, országgyűlési képviselők. Még egy keresztrejtvényben is szerepelt Pista bácsi idézete.

Két éve, amikor nála jártam, már nem tudott fölkelni. Ágyhoz kötve még nehezebben élte meg a mindennapi hazugságokat.

- Hangromlás van - mondogatta. -- Hangromlás. Az hagyján, hogy a politikában, de már a zenében is.

Aztán kifejtette:

- Ma már kevesebb hagyományos orgona kell, mint régen, hiszen hordozható, mobil hangszerekkel pótolják őket. Ráadásul a világ nyugati felén az egyházak ésszerűen gazdálkodnak értékeikkel. Ha egy településen több templom van, akkor Németországban például összevonják őket, s néhányat eladnak mondjuk egy képgalériának. A kereslet csökkenésével lassan elhal az orgonaépítő szakma. Mi, magyarok itt élünk az orgonakultúra peremvidékén. A tőlünk keletebbre található ortodoxoknál ugyanis tilos orgonát használni. Ők a világi szórakozás hangszerének tartották, s kitiltották a templomból. Az orgona iránti igényesség radikálisan csökkent. Hallok egy-egy hangszert a rádióból és elborzadok: egyetlen nemes, finom hang nem száll ki az orgonából. De fülsértő hangokból akad bőven.

Kicsit nézte a plafont és megjegyezte:

- Értsd, ahogy akarod.

Pista bácsi az egyik reggel, 87 éves korában nem ébredt fel többé. Az elmúlt napokban temették Ménfőcsanakon. Kerítésükre évek óta mindennap odakötöttek néhány csokor virágot, aki arra járt, ingyen vihette a temetőbe. Klári azonban azt kérte, a Pista bácsira szánt koszorúk költségét fizessék be egy gyermekalapítványnak.

A temetésen sokan voltak. A helyi kórus énekelte, hogy Elindultam szép hazámból...

Orgonaszó nem csendült fel a temetőben.