- Az utóbbi húsz év nagy kárt okozó gazdasági bűncselekményeiről megjelent tanulmányaiban gyakran bírálta a jogszabályalkotókat. Mi a bűnük?

- Ezeknek a bűncselekményeknek döntő hányada valamilyen kedvezményhez, támogatáshoz, mentességhez kapcsolódott. Ilyen, visszaélésre lehetőséget teremtő jogszabály volt például a családtagonként öszszevonható vagy a mozgássérültek által behozott autó után járó vámkedvezmény, a csökkent munkaképességűek foglalkoztatásáért járó dotáció, az áfa szinte korlátlan mértékű visszaigényelhetősége és a halasztott vámfizetés. A legnagyobb, úgy százmilliárdos nagyságrendű kárt az olajjal elkövetett visszaélések okozták. Előbb az, hogy üzemanyagként használták a fűtőolajként olcsóbban megvásárolt gázolajat, majd hogy a jövedéki adóval nem sújtott olajszármazékokat szőkítéssel gázolajjá alakították. A felsorolt esetek mindegyike megelőzhető lett volna körültekintőbb szabályozással. A jogszabályalkotóknak mindig kicsit a bűnözők fejével kell gondolkozniuk, s azt kell kitalálniuk, a rosszban sántikáló miképp akarná kijátszani az általuk megfogalmazott törvényt.

- A jogásztársadalom miért nem jelzi egy-egy születendő törvény társadalmi vitájában a tervezett jogszabály gyengéit? Van, aki úgy véli: a jogászok azért sem teszik ezt, mert érdekükben áll, hogy a törvény többféleképpen is értelmezhető legyen. Ennek révén munkához jutnak, hisz tudásuk nélkülözhetetlen a bonyolult és cseles szerződések megfogalmazásakor, no meg akkor, amikor egy visszaélés elkövetőjét védeni kell a bíróságon.

- Nem vitatom, hogy a bűnözői szindikátusok megvesznek maguknak nagy tudású jogászokat, ám ettől még a jogászok döntő többsége tisztességes ember, s nem arra adja az életét, hogy bűnözők szolgálatába álljon. Abban viszont igaza van, hogy jelenleg nincs a mindennapos munkában gyakran ellenérdekű feleket tömörítő jogásztársadalomnak olyan hatékony intézményes szervezete, amin keresztül eredményesen felléphetne a születendő törvények és rendeletek kontrollja érdekében. Erre talán szükség lenne.

- Állítólag előfordul, hogy a jogszabályalkotók saját gazdasági érdekkörük utasítására fogalmaznak meg kijátszható törvényeket, rendeleteket, állásfoglalásokat. Utóbb az érdekkör a szándékosan kialakított jogréseken átbújva az államot megkurtító milliárdos haszonhoz jut.

- Korábban, ügyészként és helyettes államtitkárként magam is sokat gondolkoztam azon, hogy bizonyos előnyös helyzetek jogi környezetének kialakítása - egy jól behatárolható érdekkör számára - a tudatosság, avagy a dilettantizmus eredménye-e. Akkoriban makacsul ragaszkodtam ahhoz, hogy a dilettantizmus tehet mindenről. Mostanra ez a hitem megrendült. Azt ugyan még nem állítom, hogy a törvények hibáit a tudatosság diktálja, de nem állítom azt sem, hogy ez kizárt.

- Milyen tapasztalatok bizonytalanították el?

- Több is volt. Egyszer például egy országos bűnügyi vezető azt írta tanulmányában, hogy az egyik, jelentős anyagi kihatású intézkedésüket "vissza kellett vonni". Később rákérdeztem, s akkor ő megerősítette, hogy a minden racionalitást nélkülöző utasítás a politikától érkezett, a visszavonás révén pedig bizonyos körök nagyon jól jártak. Előfordultak ennél közvetlenebbül tetten érhető esetek is. Jogászi körökben annak idején sokáig beszéltek róla, hogy a pártszékházak vásárlásakor egyes pártok parlamenti többségüket felhasználva a saját érdekeiknek megfelelően módosítottak jogszabályokat.

- Az emberek úgy látják, hogy míg a múltban egy soron kívüli Zsiguli, egy dunakanyari telek jelentette a politikai korrupciót, ma nem csupán a nagyságrend, hanem a megvesztegetés természetrajza is megváltozott. Ön hogyan jellemezné a panama rendszerváltás utáni történetét?

- A korrupcióról sokan úgy vélték, hogy az a hiánygazdaság terméke, vagyis ha megszűnik a hiány, elsorvad a korrupció is. Aztán viszonylag gyorsan kiderült, hogy a vesztegetések rendszere nemcsak merőben "rendszersemleges", hanem a piacgazdaság által megnyíló új lehetőségek révén még erősödhet, terjedhet is. A politikai korrupció leglátványosabb formái a privatizációs visszaélések voltak. Azok a viszonylag csekély számban ismertté vált, de igen nagy port kavart bűncselekmények, amelyeket a mögöttünk álló évtizedekben úgynevezett "privatizációs bűncselekménynek" szoktak tekinteni, mind többé-kevésbé összefüggött a megvesztegetés valamilyen formájával. Csak néhányat említek, kiemelve a frekventált szereplők köréből: ilyen volt például Budapesten a belvárosi polgármester ügye, aki a Technoimpex székházát a piaci ár ötödéért herdálta el, vagy amikor az Országgyűlés közbeszerzési bizottságának elnöke szintén egy privatizációval is összefüggő közbenjárásért kért 200 millió forintot egy vállalkozótól. Önkormányzati telkeken lévő, privatizált vagyon kapcsán pattant ki az ÁPV Zrt. tanácsadónőjének hírhedt ügye is, s a bankbotrányok szinte mindegyikének volt korrupciós szála. Jogászként óvakodnék kifejezett politikai szempontokat keverni ezeknek az ügyeknek a kipattanásába és lezajlásába - ilyet egyébként a bűnügyi vizsgálatok is csak igen ritkán tártak fel. Különben valamennyi, a lehetőségek közelébe kerülő politikai erő reprezentánsa a húsz év alatt kisebb-nagyobb mértékben kompromittálódott. Annyit azonban mégis el kell mondani: nehéz megszabadulni attól a gondolattól, hogy sokszor nem a rátermettség, a kemény munkával felhalmozott tőke, sőt nem is a szerencse, hanem gyakran a személyes öszszefonódások, a kapcsolatok, a pozíciók, a bennfentes információk vagy a privatizált vagyonból való részesedés ígérete, esetleg ténye működött milliomos-, vagy akár milliárdos-csinálókként. S ha megvan a vagyon, az már akár minimális rátermettséggel tovább növelhető, hogy végül olyan tekintélyerősítő tényezővé váljon, amely ki is zárja, hogy bárki utólag eredményesen firtathassa az eredetét. Ugyanakkor a politikailag nyilván determinált jogalkotás az úgynevezett "spontán privatizáció" megengedésével erősítette a visszaélések lehetőségeit, s mire a magánosítás korrektebb jogi keretei, feltételrendszerei kialakultak, az átalakulások jelentős része le is zajlott.

- Ahhoz, hogy a rendőrség állja a harcot a fehérgalléros bűnözőkkel szemben, legalább olyan tudású gazdasági szakembereket kellene alkalmazniuk, mint amilyeneket a bűnözők. Csakhogy az ilyenek drágák, a rendőrség nem tudja őket megfizetni.

- Pedig erre nem szabad sajnálnunk a pénzt. A gazdasági élet roppant sokrétűen specializálódott, így a gazdasági bűncselekmények is specifikussá váltak. Ezekkel szemben a rendőrség akkor lehet eredményes, ha maga is alkalmaz specialistákat. Svájcban láttam, hogy a gazdasági bűncselekmények felderítésén a rendőrökkel folyamatosan együtt dolgoznak rendkívül felkészült, közgazdász végzettségű revizorok, s az eljárás kezdetétől a végéig segítik a nyomozók munkáját. Nálunk a szakértő csak akkor lép be, amikor már megtörtént a bizonyítékgyűjtés, holott akkor már sokszor késő. A gazdasági szakembernek részt kell vennie a vizsgálat stratégiájának kidolgozásában, ő mondaná meg, hogy milyen bizonyítékokra van szükség, és milyen kérdéseket kell feltenni a gyanúsítottnak, a tanúknak.

- A rendőrök viszont sokszor a gazdasági bűncselekményekben ítélkező bírókat tartják felkészületlennek. Igazukat erősíti, hogy a nagy publicitást kapó gazdasági perekben a bíróságok egymással ütköző ítéleteket hoztak.

- Kétségtelen, hogy a Tocsik-, az Agrobank-, a Lupis- vagy a Postabank-perben első és másodfokon bántóan különböző ítéletek születtek. Ezek már nem magyarázhatók azzal, hogy azt mondjuk: az elsőfokú bíróság fölött azért van másodfokú bíróság, hogy helyrehozza az első esetleges tévedését. Az említett perekben hozott eltérő ítéleteknek számos oka van. Az egyik, hogy sokáig kialakulatlanok voltak, s részben még ma is azok a gazdasági jog alapfogalmai. Sokáig hiányzott, s ma is csupán formálódik a gazdasági bűnözés jellegzetes és újszerű formáit érintő, következetes, legfelsőbb bírósági megítélés, s hiányzik az elvi irányítás.

- Mik lehetnek nálunk a közeljövő nagy gazdasági bűnügyei?

- A nemzetközi adócsalások, valamint a bűnös úton szerzett pénzek legalizálása a határokon átnyúló hálózatokon át. Súlyos gondnak látom a kartellezést, ami gyakran - így például az útépítéseknél - tízmilliárdos kárt okoz az államnak.

- A kartellezőkre viszont egyre sűrűbben lecsap a Gazdasági Versenyhivatal.

- Ez valóban siker. Ám nem szabad megelégednünk azzal, hogy a versenyhivatal megbírságolja a kartellezőket, fel kell ellenük lépni a büntetőjog eszközeivel is. A kartellbűncselekmény három éve nálunk is börtönnel sújtható. A kartellezésben részt vevő tőkeerős cégek a versenyhivatal bírságát könnyedén kifizetik, így ezzel nehéz őket elijeszteni az összejátszástól. Ám ha a kartellezésben részt vevő cégvezetőket a szabadságuk elvesztése is fenyegetné, akkor annak lenne viszszatartó hatása.

- Nem vitatom, ám a börtön önmagában nem mindig ijeszti el a gazdasági bűncselekmények elkövetőit. Az is kell, hogy a hatóság tárja fel és vonja el a bűncselekmény révén megszerzett vagyont. S ebben eddig kevés eredményt mutattunk fel.

- Magam is így látom. Az utóbbi években a gazdasági bűncselekményekkel okozott kár kevesebb mint tíz százaléka térült meg. A bűnözők néha azt mondják: megéri leülni néhány évet, hiszen miután kikerülök, annyi pénzem lesz, hogy még az unokám se fog nélkülözni. Annak érdekében, hogy a gazdasági bűnözés rentabilitását megszüntessük, az eddiginél határozottabban és következetesebben kell élnünk a vagyoni szankciókkal, a bűnös úton szerzett javak elkobzásával.

- Csakhogy a profi elkövetők eldugják, rokonaikra, barátaikra íratják a törvénytelenül szerzett pénzt. A rendőrség a bűnelkövetőt körözi, az ellopott vagyont viszont nem.

- Információim szerint ebben nagy előrelépés várható, ugyanis az ORFK rövidesen vagyonfelderítő egységet állít fel. Az egység minden jogot megkap arra, hogy felkutassa az elkövető rejtett vagyonát. Az viszont továbbra is gond, hogy nálunk csak akkor lehet a felderített vagyont elvonni, ha bizonyítható, hogy bűncselekményből származik. Európa számos állama ebben megelőzött bennünket, ott a bűnelkövető vagyonát zár alá veszik, s neki kell bizonyítania, hogy legálisan szerezte. Ha nem tudja, elkobozzák tőle.

Tóth Mihály

57 éves, Budapesten született, ott is él. Több mint húsz évig ügyészként dolgozott, közben tanított, és tudományos fokozatot szerzett. 1998-tól két évig az IM helyettes államtitkáraként a büntetőjogi területet felügyelte. Tíz éve professzor, a Pécsi Tudományegyetem büntetőjogi tanszékét vezeti, oktat a PPKE-n és az ELTE-n is.

A Magyar Tudományos Akadémia Jogtudományi Intézetének munkatársa, a Magyar Büntetőjogi Társaság elnöke, a Magyar Jogász Egylet büntetőjogi szakosztályának titkára. Több könyve, monográfiája jelent meg, többek között a gazdasági büntetőjog és a büntetőeljárás emberi jogi aspektusai tárgy-
körében.