Leálltak a munkagépek Meggyes háza előtt

Leálltak a munkák Esztergomban, a Búbánatvölgyben, ahol önkormányzati beruházásban csónakázótavat akarnak építeni, ám erre még nincs engedélyük - a város szerint nem is ezt kezdték el az elmúlt hetekben, hanem egyik elemét, az ivadéknevelő tavat "rekultiválják".

A vízügyi felügyelet szerint ez engedély nélküli vízépítési tevékenység, ám a helyhatóság sajtóosztályától kapott tájékoztatás szerint az Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség csütörtöki, ismételt bejárásakor "sem a hatósági hatáskör, sem a tényállás nem tisztázódott".

A város egyebek mellett nem fogadja el, hogy a határozatban "Esztergom város vezetője" ellen indítottak eljárást, "noha ilyen közjogi vagy hatósági pozíció nem létezik". Szerintük jegyzőkönyv sem készült a múlt heti helyszíni ellenőrzésen. (A szeptember 8-i felügyeleti ellenőrzés már rögzítette: "megállapítható, hogy már nem a terület karbantartása folyik, hanem még a létesítési engedélylyel nem rendelkező, tókialakítási munkák kezdődtek meg").

A polgármester ekkor lapunknak azt mondta: valószínűleg csónakázótó lesz a halastó és a május óta kiszárított parányi halivadék-nevelő tő összevonásával, s ez utóbbinak a rekultivációját kezdték meg, ami nem engedélyköteles.

A helyi ingatlantulajdonosok nem tudják, mi épül. Cikkünk megjelenése után viszont erről több információ is megjelent az önkormányzat orgánumaiban. A Hídlapban például Tó ami tó címen azt írták: "Lassan írom, hogy mindegyik megértse: jelentősen emelkedni fog az ingatlanuk értéke."

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.