Visszavág a Magyar Televízió

Kemény megszorításokat tartalmaz az MTV menedzsmentje által kidolgozott válságterv, amit a múlt héten terjesztett a kuratórium elé Medveczky Balázs, a tévé ügyvezető alelnöke. A külsős szerződéseket felszámolják, a Tévé ügyvédje tegnap már nem is került adásba, de Juszt László lát reményt a folytatásra.

Kemény megszorításokra készül Medveczky Balázs, a Magyar Televízió ügyvezető alelnöke - derül ki abból a munkaanyagból, amelyet a múlt héten tárgyalt a médiumot felügyelő kuratórium elnöksége. A tervet a testület nem fogadta el - egyes források szerint kidolgozatlannak tartotta, mások szerint még szigorúbb megszorítás készül, mivel a jövő évi költségvetés hétmilliárd forintot, a tévés büdzsé negyedét vonná el a médiumtól.

A Tévé ügyvédje tegnap már nem is került adásba. Juszt László szerkesztője és műsorvezetője a produkciónak. A belső gyártásban készülő műsor azért került Medveczkyék látóterébe, mert Juszt külsősként vesz részt benne. Márpedig a külsős kifizetéseket radikálisan vissza akarják fogni.

Juszt szerint esetében ez a szempont nem lehet érvényes, mert a műsor hozza a pénzt a tévének, nem viszi. Számításai szerint adásonként 1,2 millió forint nyereséget "termel". Juszt reméli, hogy Medveczky, aki most tájékozódik a műsor pénzügyi eredményességéről, megváltoztatja döntését, és a műsor a jövő héttől visszakerül a képernyőre. Ha mégsem, akkor ezt Juszt úgy értékelné, hogy megkezdődött a jobboldalnak kedvező politikai tisztogatás.

Gyárfás Tamás, a külső gyártásban készülő Nap-kelte producere lapunknak azt mondta: nem kapott és nem is vár hivatalos értesítést arról, hogy műsorával szerződést bontana az MTV annak lejárta, tehát 2010. december 31-e előtt. Szerinte sem pénzbeli, sem infrastrukturális támogatást nem kap a köztévétől. Ők a reggeli adás reklámidejét értékesíthetik, ebből kell nyereségessé tenniük a produkciót.

Ellenkezne minden logikával, ha a pénzgondokkal küzdő MTV egy olyan műsor szerződését mondaná fel, ami számára semmibe nem kerül - szögezte le Gyárfás. A tévékuratórium elnökségében tárgyalt "megszorító csomag" viszont úgy számol, százmilliós reklámbevétellel járna, ha ismét belső gyártásba vennék a reggeli információs adást.

A tervekkel ellentétben Baló Györgynek sem lesz saját közéleti műsora az MTV-n. A Székely Ferenccel közösen előkészített produkcióból ugyanis az új helyzetben Székely "kimaradt" volna, mivel külsős producerként vele az MTV nem köt szerződést.

Medveczkyék takarékossági elképzelései az e heti kuratóriumi ülésen ölthetnek végleges formát. Összesen 600 millió forintot spórolnának a külső gyártású műsorok megszüntetésével, újabb 320 milliót a Magyar Mozgókép Alapítvánnyal és független alkotókkal tervezett koprodukciók felmondásával.

További egymilliárdot spórolnának az "új regionális tájékoztatási rendszer kialakítása tudósítói hálózattal" elnevezésű projekttel. Ez lényegében a regionális stúdiók bezárását jelenti. Stúdiók helyett tudósítókat alkalmaznának, s a városi televíziókkal kötnének beszállítói szerződéseket.

Beruházások leállításával mintegy 400 milliót takarítanának meg.

Eközben a nyilvánosságra került és nem cáfolt információk szerint harmincnál is többen kapnak millión felüli fizetést és különféle jelentős pluszjuttatásokat a közmédiumnál, amely emiatt az utóbbi napokban bírálatok kereszttüzébe került.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.