Tanévnyitó füttyel, molinóval

Kiélezett helyzetben kezdődött meg az új tanév tegnap az esztergomi Szent István Gimnáziumban. A tanévnyitó híven tükrözte az állapotokat.

Harminccal kevesebb tanulóval, valamint az elbocsátott és az önként távozó tanárok helyett felvett tizenkét új pedagógussal kezdi a tanévet az esztergomi Szent István Gimnázium. Kurnász László igazgató rövid évnyitó beszédet mondott, amit a tantestület új tagjainak bemutatásakor füttyszóval, közbekiabálásokkal kísértek a szülők. Egyikük az igazgatót távozásra felszólító molinót feszített ki, ezt utóbb az egyik új tanár letépte, és az incidens miatt a városőrséget is a helyszínre hívta.

Esztergomban felfokozott várakozás előzte meg a tanévnyitót, Múlt vasárnap néhány perces néma demonstrációt tartott számos diák és felnőtt. A Polgári Esztergomért Egyesület nyilatkozatban ítélte el mindazt, ami az iskolában folyik. Morva Emília, az iskolaszék elnöke munkatársunknak azt mondta: e tiltakozást nem lehet politikai állásfoglalásként értékelni, hiszen jobboldaliak is aláírták.

A botrány hatására az utóbbi napokban egy osztályra való gyermeket írattak más iskolákba szülei. A tanári kar hét tagját a múlt héten tartott fegyelmi tárgyalásokat követően elbocsátotta az intézmény vezetése. Öt tanár a fegyelmi eljárás alatt önként távozott. Rövid idő alatt így a tantestület fele került más iskolába. Az eljárás hét további pedagógus esetében tart, állásuk azonban megmarad, miután a fegyelmi biztos által javasolt büntetések közt a legszigorúbb lehetőség nem szerepel.

Mint ismert, az iskolaév végén tartott diáksztrájk után az egyik tizenhat éves diák öngyilkosságot követett el. Meggyes Tamás polgármester emiatt az iskolában szerinte feszültséget szító pedagógusokat hibáztatta. A feszültségek az iskola belvárosból való kiköltöztetése után kezdődtek, miután az önkormányzat felelősségét firtató igazgatót leváltották, de nem hozott megnyugvást a kívülről érkező új igazgató első éve sem.

Az elbocsátott tanárok perelnek. Sándor Bernadett, a pedagógusok ügyvédje lapunknak azt mondta: a fegyelmi eljárás során nem került szóba, hogy a tanárok felelősek lennének az öngyilkosságot elkövető diák tragédiájáért. Terhükre rótták viszont az igazgató hibáinak összegyűjtését.

Kurnász László igazgató lapunknak azt mondta: a távozások ellenére a tanárhiány nem akadályozza a munkát, igaz, a tizenkét státusból akad olyan, amelyet óraadóként közreműködő, nyugdíjas tanárral sikerült betölteni. Megjegyezte, szerinte rosszabb körülmények közé kerültek azok a gyerekek, akiket új helyre írattak át szüleik, hiszen van, aki negyvenfős osztályba került, ismeretlen helyre. A gimnáziumot most kezdő két osztályból viszont csak egy gyermek maradt ki, és a gólyatáborra sem vetett árnyékot az iskola körül kialakult feszültség. A keddi osztályfőnöki órákat követően ma rendben megkezdődik az új tanév az esztergomi Szent István Gimnáziumban is.

Az óbudai Medgyessy Ferenc Általános Iskola 8. B osztályának szülői munkaközössége lapunkhoz eljuttatott közleményben tiltakozik, amiért gyerekeik osztályfőnökét eltávolították az iskolából. Kevéssel korábban a tanárnő pályázott az év folyamán a megüresedő igazgatói állásra. Ebben a szülői munkaközösség, a diákönkormányzat és a tantestület is támogatta. A kerületi önkormányzat mást, külsőst választott. A pályázó belső tanárnőt pedig gazdasági okokra hivatkozva - az iskolából egyedüliként - elbocsátották. A szülők kérik, hogy a tanárnőt helyezzék vissza állásába. Az ügyre visszatérünk.

Incidens miatt a városőrséget is ki kellett hívni az iskolába az első tanítási napon
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.