A készülék nemcsak üzemképesnek bizonyult, de ütközésig csavart hangerő mellett is tisztán szólt. Bezengte a Bercsényi utcát, hangjára még a Cinka Panna utcában is felkapták néhányan a fejüket. Gyerekzsivaj, a géppel kihangosított gitárzene árasztotta el a cigánytelep házait.

- Valaki olyan üljön már oda, aki játszani is tud rajta - kiabálták a szomszédból - szóljatok gyorsan Makukának!

Makuka tizenhat éves, vékony fiatalember, a bátyja lakodalmakban zenél, tőle leste el az alapvető fogásokat. Amúgy Pesten lakik, a monori cigánytelepre csak nyaralni jött, rokonokhoz. Mindenesetre ismer három-négy akkordot, ami a telepen egyedülálló képességgel ruházza fel: tud zenélni. Az egyik fiú áhítattal odatartja elé a mikrofont, a házban csend lesz. Makuka megpengeti a húrokat, és énekelni kezd: "be van Monor kerítve / merre menjek ki belőle / erre is út, arra is út / mondd meg apám, melyik a jó".

- Jól szól a gitár, tehetséges a srác - mondja Kiss Dávid, az ötödik éve kezdődött telepfelszámolási program koordinátora - ha feltennénk az internetre, ki tudja, hányan megnéznék.

- Kijövünk egy kamerával, feltesszük mi - mondjuk hirtelen ötlettől vezetve.

A forgatás napján a telep lázban ég. Megjöttek a tévések, kiabálják a gyerekek, amikor leállítjuk a kocsit. A gitárt jelentősen feljavították erre az alkalomra, a régi damilok helyére vadonatúj fémhúrokat vásároltak, egy elhasznált telefonkártyából pengetőket is faragtak.

A hangszert a Makuka bátyjaként emlegetett Misa - hétköznapi nevén Kupai Nándor - tartja a kezében, végtére is kamera előtt játszani komoly dolog. "Menni, menni, muszáj menni / családomat eltartani / hogy ha nem fogok én menni / mit fog a családom enni." Ezt a dalt az ország összes cigánytelepén ismerik, mondja Misa. A szövege változó. Van, ahol úgy éneklik, ha nem fogok vasazni, ha nem fogok gyűjtögetni, ha nem fogok építeni, mit fog a családom enni. A hallgatóság tapsol, a házigazda a mankóját a szék mellé ejtve felemelkedik és vörösödő fejjel táncra perdül. "Érszűkületes a lába, az utcán nem tud végigmenni" - suttogja a háttérben Kiss Dávid.

Egyre többen jönnek. Átmegyünk a hangárépületbe, ahol mindenki elfér. Az előző napi verekedés résztvevői békésen álldogálnak egymás mellett, az uzsorás jókedvűen beszélget az este halálosan megfenyegetett adósával, az éjszakát oxigénmaszkja alatt töltő, féltüdejű Lajoska fülig érő mosollyal dohányzik az ajtóban, onnan integet befelé.

- Ez hiányzik a cigánytelepről, de nagyon - mondja Kiss Dávid. - Négyszázan élnek itt, együtt nőttek fel, mégsem képesek közösséget alkotni. De tessék, egy szál gitár is elég lehet hozzá, hogy összehozza az embereket.