Majd a Laci

Baj esetén Kövér Lacihoz lehet fordulni, biztatja egymást egy fóti beruházás kapcsán egy hangfelvétel tanúsága szerint néhány férfi, miközben arról tárgyalnak, hogyan is lehetne egy kis pluszpénzt, nem olyan sokat, csak néhány tízmilliót saját zsebbe tenni, szóval azt mondják, hogy ha esetleg, netán valami gikszer beütne, mert azért néhanapján beüt, mint az Erzsébetvárosban, akkor majd a Fidesz választmányi elnöke valamiképp majd megoldja.

Hogy hogyan, legyen az ő titka, de nyilván van valami trükkje, amivel a csávából ki szokta húzni az embereit, talán egy telefon ide, egy oda, vagy mostanában talán nem is olyan jó telefonálgatni, ki tudja, talán lehallgatják valakik valahogyan, engedéllyel vagy anélkül.

Mindez lehetne puszta provokáció is, megszokhattuk már azt is az idők folyamán, de valahogy mégis oly valóságszerű, hogy akár így is megeshetett. Kövér Lászlót azonban nem érheti a korrupció vádja, karakán, egyenes ember, ami a szívén a száján is, meg is mondja, hogy mi lesz majd, ha ők ott lesznek, neveket akarok, mondja, neveket akarok, már-már utalásszerűen, hogy mindazok, akik tönkretették, szétrabolták ezt a jobb sorsra érdemes nemzetet, majd bűnhődjenek.

És nyilván bűnhődni is fognak majd, ha bűnhődniük kell, csak ne lenne az embernek az a fránya érzése, hogy már előre írják a felelősségadagolás forgatókönyvét, és valahogy mégis oly átkozottul furcsa lenne, ha abban véletlenül szerepet kapna Kövér testvére, Szilárd, aki jó okkal feltételezhetően sitty-sutty eltüntetett olyan százmilliókat, amelyekkel nem tud az APEH felé elszámolni, vagy az ő felesége, akit még a cégbíróság sem képes föllelni, pedig nem kéne olyan messzire utazni, elég lenne csak Esztergomba, föllelhető a helyi önkormányzat fideszes elnökének titkárságán, hiszen ő ott a kabinetvezető.

Akár föl is lehetne hozni a klasszikus "apákésfiúkozást" testvéri változatban, hiszen mi felelőssége van Kövér Lászlónak a testvére ügyei iránt, de itt azért mégiscsak másról lehet szó, hiszen a Kövér Szilárdék tulajdonlása alatt eltüntetett cégek gépei fideszes propagandaanyagokat és szórólapokat is nyomtattak, így mégiscsak az az érzése támad az embernek, hogy a távolban valahol öszszeérnek a dolgok, és nincs ugyan semmi kivetnivaló abban e sajátos sorstörténetben, hogy a fél világ a Fidesz választmányi elnökének testvérét és annak feleségét keresi adótartozás miatt, de abban annál inkább, hogy Kövér László neveket akar, miközben elég a saját családjában körbenézni egy kicsinyég, hátha ott is talál egyet vagy kettőt, vizsgálatra méltót, nevesíthetőt.

Nyilván a népnyúzók így is csak el akarják terelni a figyelmet saját polgármestereik viselt dolgaikról, mondja a Fidesz szóvivő-helyettese, aki biztosan nem emlékszik egy Várhegyi Attila nevű, gazdasági machinációk miatt jogerősen elítélt szolnoki polgármesterre, aki történetesen épp Fidesz-vezető volt, és a háttérben még most is ott sertepertél fideszes önkormányzatok környékén.

Nincs is nagyon tanulsága ennek a történetnek, tán csak annyi: készségesen elhisszük, hogy Kövér László maga a tisztaság, és fogalma sincs arról, milyen beszélgetésekben mely összefüggésekbe keverik a nevét, de épp ezért neki sem árt néha megértőbben fogalmaznia. Még akkor sem, ha nyugodtan magabiztoskodhat, hiszen ha ők lesznek hatalmon, megtörténhet bármi, nagy gond nem lehet, hiszen majd jön a Laci, igen, jön majd, és jól elintézi.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.