Antifasiszták rászerveztek a gárdisták tüntetésére

Nemcsak a Jobbik, hanem - néhány óra eltéréssel - antifasiszta szervezetek is demonstrálnak majd szombaton a Szabadság téren. A jobbikos rendezvény délután lesz (felvezetésként ifjabb Hegedűs Loránt református lelkész igét hirdet a téren lévő Hazatérés Templomában), az antifasiszták délelőtt 11-kor találkoznak.

A MEASZ-Összefogás a Demokráciáért felhívásához a Demokratikus Hálózat is csatlakozott. A hálózat közleménye hangsúlyozza, hogy a Szabadság téren lévő obeliszk - szemben a Jobbik állításával - nem a kommunizmusnak, hanem a hősi halált halt katonáknak állít emléket. Az antifasiszták azért mennek ki a Szabadság térre, és azért visznek virágot a kordonnal körülzárt talapzathoz, mert úgy érzik, nem nézhetik "tétlenül, hogy a magyar szabadságért életüket áldozó emberek emlékét fasisztoid karrieristák szabadon gyalázzák". A közlemény szerint a gyűlöletkeltőknek látniuk kell, hogy vannak az országban olyanok, akik "számára nem a nyilasok, a gyilkosok, a gestapósok a hősök, hanem azok, akik megszabadítottak minket ettől a söpredéktől".

Az EP-választás óta elemzések sora jelenik meg arról, hogy vajon honnan töltekezik a Jobbik. Közkeletűnek számít, hogy baloldali szavazókat csábított el a szélsőséges párt. A Progresszív Intézet felmérése azonban egészen mást állít: számításaik szerint leginkább a 2006-os Fidesz-szavazók voksoltak át.

Ide tartozik, hogy az interneten aláírásgyűjtés kezdődött a Méltóságot Mindenkinek Mozgalom szervezésében, amelyhez eddig már nyolcezren csatlakoztak. Anélkül, hogy kétségbe vonnák az EP-választások legitimitását, a kezdeményezők és az aláírók kifejezésre juttatják, hogy a Jobbik nem tekinthető a politikai közélet tiszteletre méltó szereplőjének, és a párt EP-képviselői nem az ő nevükben politizálnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.