Szocialisták hármas útkereszteződésben

Közeledtek az álláspontok az MSZP "öregei" és "fiataljai" közötti egyeztetésen. Három forgatókönyv közül választhatnak, a harmadik, a kompromisszumos verziót Szabó Imre hozta.

Három lehetséges forgatókönyv körvonalazódott azon a hétfő esti egyeztetésen, amelyet Lendvai Ildikó pártelnök kezdeményezett, s amelyre hivatalosak voltak az MSZP legfontosabb "öregei" és "fiataljai". Az Alkotmány utcai Next Klubban megtartott tanácskozáson Kiss Péter és Szekeres Imre mellett az egyik oldal képviseletében részt vett Veres János, Puch László, Boldvai László és Szabó Imre, másfelől Ujhelyi István, Mesterházy Attila, Botka László, Hagyó Miklós, Molnár Csaba és Ficsor Ádám. Az éjszakába nyúló megbeszélésen abban mindkét oldal egységesnek és határozottnak mutatta magát, hogy nem generációs vitáról van szó, és azt sem vitatták, hogy az előre hozott választásokat el kell kerülni. Az egyik elképzelés (ezt hozták Lendvaiék), az úgynevezett "tiszta modell" szerint a jövő heti kongresszus további tagokat választ a párt irányítását ellátó országos választási bizottságba (ob), ezekre a helyekre kerülhetnének a "fiatalok" képviselői. Így nyolc-tíz tagú, vagy akár nagyobb létszámú vezetői testület alakulhat; lényeg az egység. A "tiszta modell" sem zárja ki a tisztújítást az elnökségre vonatkoztatva, de csak a 2010-es választás után.

A másik ajánlat a "fiatalok" oldaláról érkezett: benne bizalmi szavazás és annak eredményétől függően tisztújítás az elnökségben - még a parlamenti választások előtt.

A harmadik, kompromiszszumos forgatókönyvet Szabó Imre környezetvédelmi miniszter, Pest megyei pártelnök vázolta. E szerint egészüljön ki az ob a kongresszus által javasolt tagokkal, és a párt tartson két kongresszust decemberben - a költségvetés elfogadása után. Az első kongresszus döntene az országos lista összetételéről, a miniszterelnök-jelölt személyéről és az alapszabály módosításáról, amely lehetővé teszi, hogy egy rendkívüli tisztújításon csak az országos elnökség összetételéről döntsenek, s ne, mint most kellene, alulról felfelé minden szinten minden vezetőről. Miután alapszabály-módosítást és tisztújítást ugyanazon a kongresszuson nem lehet végrehajtani, ezért kell összehívni - egy héttel később - egy újabb tanácskozást; ez dönthetne majd az új vezetés összetételéről. Úgy tudjuk, ebben a forgatókönyvben benne lenne az a szóbeli megállapodás is, hogy az országos listát még az "öregek" állítanák össze. Ezzel biztosítva, hogy egy esetleges sorcsere után is befutó helyen legyenek.

Lapunk információi szerint a Szabó Imre-féle forgatókönyv mellett foglalt állást többek között Botka László és Ujhelyi István, de "tárgyalásra alkalmas elemeket" látott benne Hagyó Miklós is. Az egyeztetések folytatódnak.

A miniszterelnök-jelölt forrásaink szerint a jelenlegi elképzelések szerint lehet párton kívüli ember, de akár Botka, Mesterházy, Szili Katalin vagy más is; Botka állítólag maga helyett inkább Szilit szeretné.

Tegnap az elnökségi tagok mellett a megyei elnökök, a választmányi vezetők és a frakcióelnökség is részt vett azon a tanácskozáson, amelyen az európai parlamenti értékelték és a jövőbeni stratégiájának kereteit vitatták meg - civil szakértők bevonásával.

Pénteken a megyei elnökökkel tanácskoznak. A hét végén információink szerint Lendvai Ildikó és Szekeres Imre tart megbeszélést a 176 egyéni választókörzet elnökével.

Veres János és Puch László a kibeszélésre érkezik
Veres János és Puch László a kibeszélésre érkezik
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.