Iskolai értékelés sablonszövegekkel

"Élményeit kérdésekre mondja el" - áll a gyerek bizonyítványában, a szülő pedig nem érti, hogy akkor ez most jó vagy rossz, egyáltalán: hányas? Az öt éve bevezetett szöveges értékelés egyelőre úgy tűnik, nem igazán érte el a célját.

"Betűalakítása, betűkapcsolása szabályos. Írása lendületes, folyamatos. Tollbamondás után többnyire pontosan, hibátlanul ír. Biztonsággal felismeri és lejegyzi a számokat 0-20-ig. Képről helyesen alkot számfeladatot." Ezek a mondatok Kingának, az egyik délbudai általános iskola második osztályos diákjának a tavalyi bizonyítványából származnak. A ma záruló tanév végén is hasonlót kap; a közoktatási törvény 2003-as módosítása óta ugyanis alsó tagozatban csak szövegesen lehet értékelni a diákok teljesítményét. Az idézett mondatokból kitűnik: Kinga értékelése személytelen, sablonos fordulatokkal teli.

Édesapja, István, mégis elégedett. Nem annyira a szöveges értékeléssel, mint inkább a tanítónő munkájával. A szülők kéthavonta fogadóórára járnak hozzá, ahol a tanítónő részletesen beszámol Kinga teljesítményéről. Azt, hogy a szövegek milyen teljesítményt takarnak, István az év közben íratott tudáspróbák százalékos értékelésén is mérni tudja.

Jóval kevésbé elégedett Katalin, akinek harmadik osztályos lánya és első osztályos fia egy másik budai általános iskolában tanul. - A félévkor kapott, aláhúzásos szöveges értékelés még annyira sem differenciált a diákok közt, mint anno az öt osztályzat - mondja. A betűírás esetében - az elsősöknél - például a "le tudja írni a betűket", "többnyire jól írja le a betűket", illetve a "rendkívül hibásan ír" kifejezések közül húzza alá valamelyiket a tanító.

- Összehasonlítottuk a többi szülővel a bizonyítványokat: nagyon sok egyezést mutattak, pedig a gyerekeink korántsem egyformák. A fiam évközben százszázalékos tudáspróbákat írt. Tavaly év végén mégis az állt a bizonyítványában: kapkodó íráskép. Általános értékelésként pedig "megfeleltet" kapott - meséli Katalin. Az édesanya azt mondja: e formában álságos a szöveges értékelés, mert a diákok úgyis kíméletlen pontossággal helyezik el egymást az osztályrangsorban; jól tudják, kinek milyen képességei vannak. A szülők viszont a sablonszövegekből nem kapnak valódi visszajelzést.

Knézics Anikó, a Tanítók Egyesületének elnöke is úgy tapasztalja kollégái visszajelzései alapján, hogy nem úgy valósult meg a szöveges értékelés a gyakorlatban, mint ahogy azt a jogalkotók elképzelték (illetve, ahogy az alternatív iskolákban működik). A tanítók 80 százaléka ugyanis sablonszövegekkel dolgozik. - Az iskolák nagy része nem dolgozott ki egységes szempontrendszert - mutat rá. így a legtöbb tanító a különféle kiadók aláhúzós füzeteit, vagy leegyszerűsített, személytelen mondatpaneljeit használja, és nem alkot saját szöveget.

("A szempontok minősítő kategóriái - kiváló, jó, megfelelő - 1-1 kattintással kiválaszthatók, a program ez alapján automatikusan készíti el a tanulóról az értékelést, amit egy A4-es lapra ki lehet nyomtatni. Az értékelés elkészítése gyakorlott felhasználónak tanulónként néhány percet vesz igénybe" - kínálja egy pedagógiai intézet a szöveges értékelést segítő programját az interneten.)

- Az oktatási tárca nem szabályozta, hogy milyen módon kell elkészíteni az értékelést, de kiadott olyan segédanyagokat, amelyekben vannak példamondatok. Ezzel lökést adtak a tanítóknak, hogy inkább arra támaszkodjanak, semmint a rizikósabb saját szöveget vállalják - tette hozzá Knézics Anikó.

- A tanítók tartanak is attól, hogy valódi jellemzést írjanak a diákokról, főképp, ha az rossz lenne. A szöveg ugyanis a bizonyítványban marad, viszi magával a diák, a következő pedagógus pedig esetleg az alapján "beskatulyázza". Másrészt, a tanítók tartanak a szülőktől is. Nemegyszer előfordult már, hogy "letámadták" a gyermekük jellemzését őszintén leíró tanítónőt - mondja Knézics Anikó. Szerinte jobb volna, ha a tantárgyakra lehetne osztályzatot adni - a szülők amúgy is gyakran megkérdezik: ez akkor most hányas? Az osztályzatok mellé ugyanakkor a gyermek személyiségéről, a tanuláshoz való hozzáállásról kellene írni egy személyre szabott jellemzést, mert ez inkább segítené a gyermek személyiségfejlődését, mint a mostani sablonszövegek.

- Tavaly egy negyedikes diák számára óriási pofon volt, amikor életében először kapott osztályzatot a tanév végén: 3-ast. Pedig a korábbi bizonyítványában mindig az állt, hogy "általában meg tudja oldani a feladatot". Nagyon meglepődött azon, hogy ez valójában 3-as osztályzatot takar - említ egy példát Knézics Anikó. - Igaz, sok iskolában év közben adnak osztályzatokat a dolgozatokra, vagy százalékkal értékelik az eredményt, de ez a gyakorlat meg alapjában mond ellent a törvény céljának, miszerint ne bombázzák alsó tagozatban jegyekkel a diákokat - fogalmaz Knézics Anikó.

- A szöveges értékelés pedagógiai szempontból fejlesztő- értékű, hiszen mindenki nagyon jól tudja, hogy 4-s és 4-s között mekkora különbség van - érvel a szöveges bizonyítvány védelmében Brassói Sándor, az oktatási tárca főosztályvezető-helyettese. - Önmagában az osztályzat a tanulási folyamat egészéről nem ad kellő információt, a szöveges értékelés ennél sokkal árnyaltabb visszajelzést ad - tette hozzá.

Bár ő is úgy tapasztalja, hogy az iskolák többsége sablonszövegeket ír, szerinte még mindig többet mond el a diákról, ha egy-egy tárgynál több szempont alapján karikáznak a tanítók, vagy ha négy-öt szót odaírnak, mint ha csupán osztályzatot adnának. Megjegyezte: jó néhány iskolában ugyanakkor "csodákat művelnek", a gyerekek pedig imádják a személyre szabott szövegeket. - Ezt nem lehet törvénnyel szabályozni, a jogalkotó nem tud mást tenni, mint orientálni. Az iskoláknak maguknak kell kialakítani a szöveges értékelés módszerét: ehhez adott mintákat a tárca - fogalmazott. Brassói Sándor bízik abban, hogy lassan kialakul az iskolákban a szöveges értékelés kultúrája.

Valamit mond, de nem érteni igazán
Valamit mond, de nem érteni igazán
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.