Csak a rohammunka ért véget

"Ha sokáig hallgatunk, azon kaphatjuk magunkat, már nincs erőnk tenni a szélsőjobb ellen." Fodor Gábort, az SZDSZ elnökét a Bajnai-kormánynak adott felhatalmazás "vastagságáról" faggattuk.

- Több mint egy hónapja az SZDSZ támogatásával alakult meg a Bajnai-kormány. Túl vannak a legfontosabb szavazásokon. Ma hogyan látja: megérte a támogatás?

- Az SZDSZ annak idején azért állt a válságkezelő-szakértői kormány mellé, mert úgy ítéltük meg, az előre hozott választás, ami mellett egyébként súlyos érvek szóltak, hosszú hónapokra megbénítaná az országot. Gondoljunk bele, ha az a forgatókönyv érvényesült volna, micsoda mély demagógiával és populizmussal átitatott kampányban lennénk ma, ahelyett, hogy a válságkezelés eredményeiről beszélnénk. Úgy gondolom, az ország számára nagyon sokat számít, hogy ebben a kritikus időszakban van kormánya, ráadásul kiszámítható, stabil támogatottsággal, ellentétben a Gyurcsány Ferenc által vezetett kisebbségi kabinettel. A Bajnai-kormány meghozta a legfontosabb válságkezelési intézkedéseket, ezzel a válságkezelés első szakasza lezárult. Ennek köszönhetően már látható a fény az alagút végén.

- Felhatalmazásuk arra szólt, hogy szakértőkre cserélik a kormánytagok többségét, mint ahogy a rászorultsági elv érvényesítése is mintha a megállapodás része lett volna... Továbbra is érvényes a kormánynak adott felhatalmazás?

- A válságkezelést érintő miniszteri posztokon ma szakértő miniszterek vannak, gondoljon csak a pénzügyminiszterre, a gazdasági miniszterre vagy a közlekedési és energiaügyi miniszterre, ezek voltak a legfontosabb feltételeink. Támogatásunk továbbra is érvényes, a válságkezelés ugyanis nem ért véget, csak a rohammunka. A következő fázisban már tervezettebb lépéseket kell tennie a kormánynak a társadalmi válságra is koncentrálva, és a jóléti rendszerek átalakításánál kiemelt figyelmet fordítva a rászorultsági elvre.

- Korábban több alkalommal beszélt arról, hogy nem engedik felpuhítani a válságkezelési csomagot. Mit gondol ebből a szempontból a vagyonadóról?

Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke
Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke

- Ezzel kapcsolatban szerencsétlen vita alakult ki, mert még nem kiforrott koncepciók szivárogtak ki. Mi kezdettől fogva azt mondtuk, hogy támogatjuk a vagyoni és forgalmi típusú adók növelését, de csak akkor, ha ezzel együtt jelentősen csökkennek az élőmunka terhei, illetve, ha az átalakítások a közteherviselés igazságosabbá tételét, a gazdaság fehérítését szolgálják...

- Szolgálják?

- Csak részben, éppen ezért tartunk szükségesnek további egyeztetéseket a kormányzattal.

- Igazságosnak tartaná, ha mondjuk tíz darab 29 millió forintot érő lakás után nem kell adózni, egy 30 milliósért viszont igen?

- Nem tartom igazságosnak, miként azt sem, hogy a bevezetni szándékozott vagyonadó nem írható le a személyi jövedelemadóból. Éppen ezek a változtatások szolgálnák a fehérítést és az igazságosságot.

- Amikor kedden a parlamentben tárgyalt Bajnai Gordonnal, jelezte ezeket a fenntartásokat, a társadalmi válságot a gazdaságinál is fontosabbnak nevezve. Vehetjük úgy, hogy új prioritásokkal készülnek a következő egy évre? Említette például a cigánytelepek felszámolását.

- Három területet említettem a miniszterelnökkel folytatott megbeszélésünk után: a cigányság társadalmi integrációját, a demokrácia és az alkotmányosság védelmét, illetve a környezettudatosság elmélyítését. És igen, ha úgy tetszik, e három prioritás mentén mozog a társadalmi válság kezelésére irányuló programunk.

- A cigányságot egy év alatt integrálni?

- Természetesen hosszabb folyamatról van szó, de számos intézkedés rövid távon is szolgálhatja ezt a célt. Csak egy példát említenék: kezdeményeztem a kormányfőnél, hogy csoportosítsunk át uniós forrásokat a foglalkoztatottság növelésére a roma kisebbség körében.

- Összességében tehát nem változik a viszonyuk a kormányhoz?

- Ez elsősorban a kormány magatartásán múlik. Ha következetesen kitart a válságkezelés mellett, az SZDSZ stabil és megbízható támogatója lesz a kormánynak, ha jelentős engedményekre kényszerülne a választások közeledtével, azt katasztrófának gondolnánk. Akkor az összes mögöttünk álló fájdalmas és nehéz intézkedés értelmét vesztené, és elvesztenénk azt az esélyt is, hogy az ország konszolidált körülmények között forduljon rá a parlamenti választásokra. Egyelőre azonban jó irányba haladnak a folyamatok, látni kell, hogy az utóbbi bő egy hónap alatt többet tett a kormány, mint a kisebbségi kabinet egy év alatt!

- Ezt az SZDSZ-ben is így látják? Lecsillapodtak már az indulatok?

- Igen, bár tudjuk, hogy néhányan más véleményen voltak, de tiszteletben tartottuk a véleményüket, és többségi döntést hoztunk, aminek a helyességét az élet igazolta.

- Nyakukon az EP-választás. Mennyiben szól Európáról a kampányuk? Főleg az árpádsávos plakátjaikra gondolunk...

- Az európai parlamenti választásnak kettős tétje van. Az EP párttömörülései közül a liberálisok családja a harmadik legerősebb a maga tizennégy százalékával. Ez azt jelenti, hogy a liberálisok nélkül semmilyen fontos döntést nem hozhat az EP-ben egyik oldal sem, ha úgy tetszik, a liberálisok a mérleg nyelve. Magyarország nem mondhat le arról, hogy mindegyik meghatározó politikai blokkban legyen képviselője. A belpolitikában is arra törekszünk, hogy a harmadik erő pozícióját megerősítsük. Magyarországon is megjelent ugyanis a szélsőjobboldal, és fennáll a veszélye, hogy a Haider-féle Ausztria sorsára jussunk, márpedig a nemzetközi kiközösítés óriási károkat okozna hazánknak. Ezért még erőteljesebben, öntudatosabban kell fellépnünk a befogadás és az együttműködés mellett, a kirekesztéssel és a gyűlöletkeltéssel szemben.

- Jó ötlet a kampányukat a Jobbikra építeni?

- Nem a Jobbikra építettük, hanem az európai értékekre, amelyeket az SZDSZ mindig következetesen képviselt. Az árpádsávosok ezeknek az értékeknek az ellenpólusaként jelentek meg, egyértelművé akarjuk tenni, ma még van választás.

- Nem tudunk más árpádsávos indulóról az EP-választáson...

- A szélsőség térnyerése általános jelenség, nem szűkíthető le egyetlen pártra. Mára sajnos a szélsőjobboldal professzionális infrastruktúrát épített ki, honlapokkal, magánhadsereggel, civil mozgalommal. Nem lehet szó nélkül elmenni emellett, mert ha sokáig hallgatunk, azon kaphatjuk magunkat, már nincs erőnk tenni ellene.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.