A kapacitás még nem minden

Reviczky Zsolt

A kórházhálózat csökkentésének korábbi terveit ódzkodva fogadó, sőt ellene erősen lobbizó Magyar Kórházszövetség immár sokallja a kórházak számát. A rendelkezésre álló pénzhez képest mindenképpen.

Néhány napja a szakmai szervezet leendő elnöke, Rácz Jenő - a kórházreform előtti ciklus szocialista egészségügyi minisztere, akit az ellátórendszer szűkítésével próbálkozó, szabad demokrata Molnár Lajos váltott a tárca élén -, azt nyilatkozta lapunknak: száz kórházra elegendő orvossal és finanszírozással nem lehet 128 kórházat fenntartani, mint ahogyan most próbálják.

Adódik a kérdés, hogy mi változott, hiszen korábban nagyon is ellenezték az intézmények bezárását, sőt nem elhanyagolható szerepük volt abban, hogy az eredetileg tervezett 20 helyett csak hatra került lakat. Rácz szerint a kórházszövetség soha nem ellenezte egy ésszerűbb szerkezet kialakítását, de kifogásolták a módszert, amellyel az egészségügyi reform irányítói éltek.

Legfőbb bajuk az volt, hogy az aktív kórházi ágyak számának jelentős leépítése előtt a döntéshozók nem nézték meg, hol, milyen ellátásra lehet szükség. A kórházszövetség viszont arra nem hajlandó, hogy az egészségügyi kormányzat helyett kijelölje a bezárandó intézményeket. Hozzátette: most viszont már azt is látni kell, hogy az orvos- és pénzhiány haldoklásra ítéli a rendszert.

Kevés az orvos, az ápolónő, s akik maradtak, egyre több munkára kényszerülnek, fáradtabbak, ami veszélyezteti a betegek biztonságát. Rácz szerint a reformra jellemző improvizáció a dzsesszben élvezhető, de az egészségügyben katasztrófát okoz.

Varga Ferenc, a szakmai szövetség jelenlegi elnöke szerint a betegek sem a régiek: tudatosabbak, informáltabbak, elvárják a minőségi ellátást, s ahol ezt nem kapják meg, onnan elpártolnak. Ezért aztán a kórházak egy része azért van bajban, mert már most sem tud annyi beteget összeszedni, amennyit kifizetne neki az egészségbiztosító. A másik résznek betege bőven lenne, viszont az OEP nem finanszíroz annyit, ahányan ezt ott igényelnék.

A Szabolcs utcai kórházat már bezárták
Móricz Simon Összességében: nem elég a pénz, és nem is oda jut, ahová kellene. Így a kis kórház szenved, a nagy nyög, és mindketten adósságot gyűjtenek. A nehéz körülmények ellenére a szakmai szövetség most sem a kórházak bezárását szorgalmazza, hanem a rendszer olyan átalakítását, amelyben a betegeknek és az intézményeknek is van idejük és pénzük az alkalmazkodásra - mondja Varga. Az egészségpolitika azonban adósa a rendszernek azzal, hogy tiszta és egyértelmű helyzetet teremtsen. Azaz megmondja, mi a feladata a kis kórháznak, és mi a nagynak, ki, hová és miért utalhat beteget.

A változások nem történhetnek meg a kórházak, illetve a tulajdonosok közreműködése nélkül. Megúszhatatlan, hogy helyben az azonos területen működő intézmények ne lássanak hozzá a maguk portáján is a feladatok ésszerű elosztásához, hogy azután mindenki csak azt tegye, amire biztosan van embere, technológiája és elegendő betege is.

Rácz Jenő a Veszprém Megyei Kórház főigazgatójaként saját megyéje példáját idézi: mindenki - a tulajdonosok, az intézmények és az állam - öszszeadta a pénzt, megnézték, mi kell ahhoz, hogy beteg ne maradjon ellátatlanul, újraszervezték az ellátórendszert. A drága és kevés beteg által igényelt szolgáltatásokat egy helyre telepítették, a többit úgy osztották szét, hogy senki ne járjon rosszul, és működőképes maradjon az intézmény.

Ehhez előbb tervezni, építeni kellett, mentőállomásokat, pénz kellett előteremteni a megfelelő számú orvos megszerzéséhez. Ám most Veszprém megye az egyik olyan területe az országnak, ahol 15 percen belül biztosan kiér a mentő. Ahová az útviszonyok miatt nem jutna el ennyi idő alatt az orvosi segítség, ott működik a légimentő-szolgálat. Immár Zala megye is bekapcsolódott ebbe a programba.