4-es metró: elúszott hatvanmilliárd uniós forint

A 4-es metró első, Kelenföldi és Keleti pályaudvar közti szakasza 353 milliárd forintba kerül, ebből 200-250 milliárd lehet az uniós támogatás. Az bizonyos, hogy ebből 60 milliárd forintnyi euró már elúszott, az EU ugyanis tizenegy szerződésnél hiányolta a nyílt tendereztetést, és azok ellenértékét nem fizeti ki.

Hatvanmilliárd forinttal is kevesebb lehet a Brüsszeltől a 4-es metró építéséhez várt támogatás - értesült lapunk. A 4-es metróhoz kapcsolódva eddig úgy ötven, közbeszerzés alapján köttetett szerződés született, ezek közül - 2004-ből és 2005-ből - 11-et tart szabálytalannak Brüsszel; azok ugyanis meghívásos tenderek voltak, márpedig ez a fajta közbeszerzés az EU szerint indokolatlanul szűkíti a versenyt.

Úgy tudjuk, az NFÜ a szerződések értékét - azaz a hatvanmilliárd forintot - az unióhoz benyújtott támogatási kérelemből kivenné, mert így lehetne csökkenteni annak kockázatát, hogy a vitatott közbeszerzések miatt Budapestnek esetleg vissza kelljen fizetnie a támogatás egy részét. A hiányzó hatvanmilliárdot így hazai forrásból, a fővárosi önkormányzat költségvetéséből vagy az államkasszából kellene pótolni.

Információink szerint az NFÜ arról győzködi az Európai Bizottságot: az említett összeget a metró első - Kelenföldi és Keleti pályaudvar közötti - szakasza helyett a beruházás második üteménél, a Bosnyák térig tartó folytatásnál használhassa fel Budapest.

Szakértők szerint ez azért is jelenthet gondot, mert Brüsszel már tavaly, a támogatásról szóló tárgyalások megkezdésekor jelezte: csak az első szakaszra ad pénzt. A Keleti pályaudvar és Bosnyák tér közötti szakaszt ugyanis az előzetes becslések szerint olyan kevesen vennék igénybe, hogy a rossz megtérülési mutatók miatt azt az EU semmiképp nem finanszírozná.

(Az NFÜ-t lapzártánkig nem sikerült megszólaltatnunk.)

Kérdéses az is, mikor születhet egyáltalán döntés Brüsszelben a 4-es metróhoz várt egymilliárd euró odaítéléséről. Demszky Gábor főpolgármester egy tegnapi tájékoztatón azt mondta: a 4-es metró építése épp félúton van, és reméli, hogy "még ebben a ciklusban" meghozhatják a döntést. A kijelentést a városháza sajtóirodája később úgy pontosította, hogy a főpolgármester az európai parlamenti választásokig hátralévő, azaz júniusig tartó ciklusra gondolt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.