Rainer szerint '56-ban nyitott, kidolgozatlan, megvitatatlan harmadikutas elképzelések voltak a levegőben. A liberális, demokratikus képviseleti rendszerére, a szabadságjogok érvényesülésére, az ország függetlenségére, a szocializmus addigi diktatúrás gyakorlatával való radikális szakításra vonatkozó igény találkozott a szocialista tulajdonviszonyok megőrzésére és társadalmasítására irányuló, eléggé ellentmondásos és körvonalazatlan elképzelésekkel. Az volt az uralkodó meggyőződés, hogy a szabadság és a társadalmi igazságosság feltételezi egymást, és a kettő együttese valamiféle szocializmust feltételez.
Kecskés D. Gusztáv azzal vezette be a menekültekkel foglalkozó panelt, hogy a kétszázezer magyar migráns ügyében kialakult hatalmas nemzetközi összefogás az egyetemes migrációtörténet legnagyobb sikertörténeteinek egyike. Cseresnyés Ferenc arról beszélt, hogy a magyar menekültáradattal, a vele járó sok súlyos nehézséggel, teherrel való megküzdés, az áldozatvállalás, melyet az akkor még nem túl jól élő osztrák társadalom túlnyomó része lelkesen támogatott. Egy új, nyitott, demokratikus Ausztria mutatta be magát ezzel a világnak, és igyekezett elhomályosítani a náci birodalomhoz tartozó Ausztria emlékét.
A nyugati világ túllépett a genfi konvención, döntés született arról, hogy egyedi vizsgálat és korlátozás nélkül minden magyart befogadnak, még a volt ávósokat is. Amikor ezt az ajánlatot tették október 28-án, tízezernél több emberre nem számítottak. De fenntartották akkor is, amikor húszszor annyian érkeztek. James P. Niessen (USA) az 1956-ban és 2015-ben megnyilvánuló német Willkommenskultur, befogadási kultúra összefüggésére mutatott rá.
Nagy András azzal indította az előadását, hogy képzeljük el, ha a kiáramló magyarok az Andaui hídon vagy a Fertő mocsarán átérve szögesdróttal és vízágyúkkal találták volna magukat szembe. Az író ezután többek között arról beszélt, milyen drámai, olykor halálos következményei lettek annak, hogy a menekültek anyagai, tanúvallomásai oly könnyen jutottak a tömérdek beépített kommunista kém kezébe.
|
Menekültek 1956-ban a magyar-osztrák határon
Ata Kandó / Nederlands Fotomuseum |
Balogh Balázs megemlítette, hogy a magyar menekültek túlnyomó többsége egyedülálló volt, fiatal férfi, s legfeljebb öt százalékuk vehetett részt a fegyveres harcokban. Sokakat egyszerűen a jobb élet lehetősége vonzott. A korábbi, háborús bűnösöknek vagy elmaradott páriáknak (le)nézett magyar bevándorlókkal szemben az '56-osokat hatalmas szimpátia fogadta. A tudásuk is sokkal piacképesebb volt, sokkal sikeresebbek is lettek. Nagyobb valószínűséggel kopott le a magyarság a sikeresekről, mint a kevésbé sikeresekről.
Kisebbségben bár, de voltak, akik a munkahelyeket és a közbiztonságot féltették a magyaroktól. Máté Zsolt idézett egy John F. Kennedynek írott levélből: „Hogy lehetnének hasznosak azok az emberek, akik nem vállalták a harcot országuk szabadságáért?" Glant Tibor kitért a szűrési folyamatra, mivel a migránsok között nyilván rengeteg ügynök volt, akik biztonsági kockázatot jelentettek. Ő beszélt arról is, hogy az alulról szerveződő, nem kormányszintű segítségnyújtásnak milyen erős kultúrája van az USA-ban.
Arany és hallgatás
A konferenciát támogatta ugyan a rengeteg pénzzel kitömött 1956-os emlékbizottság, de nem tud róla. „A magyar szabadság éve” legjelentősebb tudományos rendezvényének nyoma sincs a honlapjukon, melynek kezdőoldalát egy vele egy időben rendezett szerény méretű sepsiszentgyörgyi szimpozion foglalja el.
