galéria megtekintése

175 ezer aláírás az Orbán–Habony-rezsim ellen

14 komment


Hajba Ferenc

Az elmúlt hat év legsikeresebb népszavazási kezdeményezéseként értékelte Kész Zoltán független országgyűlési képviselő az általa indított Lopásgátló népszavazást. Az állami cégvezetők bérplafonjának eltörlésével kapcsolatos kérdésére az elmúlt napokig már 175 ezer támogató aláírás jött össze.

Jövő péntekig az is eldől: kötelezően kiírandó népszavazás lesz a kérdéséből, vagy az Országgyűlés szabad döntése marad, hogy kiírja a referendumot. A kezdeményező június 3-án adja le a Nemzeti Választási Irodánál az állami vezetők bérplafonjának eltörlését irányzó kérdéshez összegyűlt aláírásokat, amelyekből jelenleg 175 ezer van nála.

– Ez az Orbán–Habony-rezsim elleni legsikeresebb népszavazási kezdeményezés,

mert 2012-ben az LMP 160 ezer, míg tavaly az Új Magyar Köztársaság Egyesület 87 ezer aláírást tudott összeszedni – hangoztatta sajtótájékoztatóján a képviselő. A gyűjtést az utolsó napig folytatják, és ha időközben beérkeznek a kezdeményezést támogató pártok és civil szervezetek még át nem adott ívei, jó eséllyel ősszel sor kerülhet a „valódi népszavazásra” is – mondta Kész Zoltán.

 

A referendum kötelező kiírásához 200 ezer állampolgári aláírás szükséges, 100 ezer aláírás felett pedig az Országgyűlésnek kell határoznia, hogy kiírja-e a népszavazást.

A kvótareferendummal kapcsolatban a képviselő kijelentette: Valójában mindkét népszavazás az Orbán–Habony-rezsimről szól. Míg a kormány által kezdeményezett EU-ellenes referendumot minden bizonnyal Habony Árpád találta ki, az eddig 175 ezer támogató aláírásával hitelesített valódi népszavazással őt és az egész Orbán–Habony-rezsimet zavarhatják el. Valójában mindkét referendum politikai kérdéssé válik, fejtegette Kész. Az egyik a Fidesz-kormány melletti kiállást, a másik az Orbán–Habony-rezsimmel szembeni elégedetlenséget mutathatja.

Kész a közvélemény-kutatások alapján is bizakodó: a Republikon Intézet május elején végzett, reprezentatív kutatása megmutatta, az összes megkérdezett 85 százaléka támogatja a bérplafon bevezetését, s

a Fidesz-szavazóknak is a 83 százaléka ellenzi a magyar mércével pofátlanul magas fizetéseket

és béremeléseket, fogalmazott.

Kész Zoltán arra hívta fel a figyelmet: a kormány az adófizetői pénzekből sok milliárd forintos kampányt folytat saját népszavazási kezdeményezésének népszerűsítésére.

– Arra szólítom fel Orbán Viktor miniszterelnököt és Rogán Antal propagandaminisztert, hogy a jövőben minden népszavazási kezdeményezést, így a valódi, népakarat által hitelesített referendumokat is ugyanakkora összeggel támogassák, mint amennyit az EU-ellenes kvótareferendumra költenek – hangoztatta Kész Zoltán. 

A referendumot kezdeményező egyéni országgyűlési képviselő, a Fidesz kétharmados parlamenti többségét lebontó Kész Zoltán kiemelte: szűkebb környezete, Veszprém és a választókerületébe tartozó 24 környező település sajátjának érzi a népszavazást. Választókerületéből 7 ezer aláírás gyűlt össze, és innen ugyanennyivel segíti Gőgös Zoltán MSZP-s képviselő földprivatizáció megakadályozását célzó népszavazási kérdését, amelynek leadási határideje június 28-a.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.