galéria megtekintése

100 munkahely szűnhet meg a szegénypiac felszámolásával

0 komment


Tanács István

A szegedi városháza előtt tüntettek hétfőn a Cserepes sori kereskedők. Mint arról korábban beszámoltunk, az év elejétől új ügyvezetője van a Cserepes Sori Piac Kft.-nek, aki jelentős mértékben felemelte a kereskedők által fizetendő bérleti díjat. A szegedi szegénypiacon ez eladónak, vevőnek komoly terhernövelés. A kereskedők már többször tüntettek, Rácz Attila ügyvezető igazgató pedig kihívta rájuk a rendőrséget.

Sokan vélelmezik, hogy valójában ki akarják üríteni a nem túl nagy bevételt hozó, de értékes ingatlanon lévő piacot. Ezért folyamodtak például ahhoz, hogy – bár nem kötelező, és működő cégnek év közben nem is lehet a NAV állásfoglalása szerint – mégis be akarják vezetni az áfafizetést az árusítóhelyek bérletére. Legutóbb pedig a piacigazgató fölmondott azoknak a kereskedőknek, akik nem voltak hajlandók aláírni a megemelt bérleti díjról szóló szerződést.

Ha távozniuk kell, mintegy 100 munkahely szűnhet meg, és nem tudni, mi lesz az áru és a felépítmény sorsa. A kereskedők birtokvédelmet kértek Mózes Ervin jegyzőtől, mert Szegeden mindenki jól emlékszik rá, hogy a Mars téri piac átépítésekor is úgy törették össze a szembeszegülő árusok bódéit – az akkori károsultak egy része még mindig pereskedik a bíróságon.

 

Mózes Ervin jegyző azonban nem akar birtokvédelmet adni – valójában a kereskedők sem tőle szeretnének védelmet kapni, mert a fő tulajdonos önkormányzat alkalmazottjaként elfogultnak tartják őt. A jegyző azonban nem hajlandó bejelenteni az elfogultságát – akkor ugyanis a megyei kormányhivatal valamelyik közeli város – Makó, vagy Hódmezővásárhely – jegyzőjét jelölné ki a feladatra. Ott viszont a Fidesz van hatalmon – a szegedi kereskedők abban reménykednek, hogy megértőbb lenne a gondjaikkal.

A hétfői bejelentett tüntetésen a Cserepes sori kereskedők a Belvárosban felkeresték a helyi politikai pártok irodáit, és megpróbálták átadni a petíciójukat. Mindenütt átvették, csak az MSZP-nél nem. Kora délután a tüntetők kivárták, míg Botka autójába ül a városháza előtt, akkor a kezébe nyomták a papírt, amit a polgármester mérgesen maga mögé hajított a hátsó ülésre.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.