1,6 millióért vett kamudíjra büszke a pécsi egyetem rektora

A díj szépséghibája, hogy valójában egy olyan üzleti vállalkozás áll mögötte, amelynek semmi köze az oxfordi egyetemekhez, és pénzért adja a díjait.

Rangos nemzetközi elismerésként jelentette be a napokban a Pécsi Tudományegyetem: Bódis József rektor Oxfordban átvehette a Europe Business Assembly nevű szervezet „Legjobb regionális egyetem" díját, amellyel elsőként ismertek el magyar egyetemet. Az intézmény mellett maga Bódis is megkapta az „Év legjobb vezetője" címet.

Az EBA-díj szépséghibája, hogy valójában egy olyan üzleti vállalkozás áll mögötte, amelynek semmi köze az oxfordi egyetemekhez, és pénzért adja a díjait. Pécs 1,6 milliót fizetett, hogy tagja legyen a szervezet által kínált „elitklubnak".

Két éve, amikor Szerbiában és több délszláv államban hirtelen megszaporodtak az egyetemek, valamint cégek, sőt kétes hírű üzletemberek és politikusok EBA-díjai, a szarajevói és belgrádi oknyomozó újságírók (CIN-Center for Investigative Reporting in Sarajevo and Belgrade) utánajártak a díjesőnek, és kiderítették, hogy valójában egy jól menő vállalkozás adja az elismeréseket.

A CIN honlapján olvasható 2013-as publikáció szerint hosszas kutatás után sikerült bebizonyítani, hogy az EBA egy 2000 óta működő üzleti vállalkozás, amelyet egy bizonyos Ivan Szavvov nevű ukrán állampolgár alapított. A CIN riporterei azonban hosszú ideig hiába próbálták felvenni a kapcsolatot a szervezet képviselőivel, a honlapon megadott számon nem tudták elérni az EBA egyetlen felelős vezetőjét sem.

A Pécsi Tudományegyetemet október 16-án kereste meg az EBA. Ezt a rektor maga erősítette meg az Indexnek. Bódis József elmondta, hogy ő személy szerint nem ismerte korábban a szervezetet, és bár az nem derült ki, hogy ki jelölte a „Legjobb regionális egyetem" díjra a PTE-t, kollégái utánanéztek a levelet küldő szervezetnek, és meggyőződtek róla, hogy komoly promóciós lehetőségek rejlenek a nominációban.

A Legjobb regionális egyetem díjat 5 évig, december 15-től, az oxfordi ünnepségtől 2020-ig használhatják Pécsen. A Pécsi Tudományegyetem 2017-ben alapításának 650. évfordulóját ünnepli, amikor is többek között az EBA egyik nemzetközi rendezvényét is Pécsre kívánják hozni.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.