Szenvedélybetegség, melynél nem működik a logika, ezért sokan ráfizetnek, amikor szabadulnának egykori szocialista oldtimer autóiktól.
Korábban családi ezüstként is szolgáltak, napjainkban már kevésbé jó befektetések, hiszen nem igazi ritkaságok a kelet-európai járművek, melyek leginkább csak nosztalgiázásra jók. A Veterán Autó és Motor főszerkesztője, Ocskay Zoltán szerint világosan kell látni, hogy aki régi jármű beszerezésére, felújítására költ, az a hobbiját és szabadidős tevékenységét finanszírozza, vagyis sokszor legalább annyira kidobott pénz minden forint, mintha vitorlázásra vagy lóversenyzésre fordítaná. Összességében ez is hobbi, szívügy, szenvedélybetegség, melynél nem működik a logika.
Aki befektetési céllal akar nem különösebben ritka régi autót venni, az lehetőleg felújítottat válasszon, mert azok általában nyomott áron elérhetők, a tulajdonosok kereslet hiányában néha fél áron is eladják kedvencüket. A többség azonban a restaurálás élvezetéért vagy meggondolatlanul és a spórolás reményében romokat vesz néhány százezerért, aztán milliókat költ, amit bizony soha nem fog visszakapni. A tételt rövid számolással is alátámasztja Ocskay, aki tapasztalt veteránosként több régi autó és motorkerékpár birtokosa: egy igényes autófényezés ára egymillió forint, mert a hiteles veterán autót kívül, belül, alul és felül is festeni kell. Legalább ekkora tétel lehet a lakatosmunka, ehhez jöhet a motor, a sebességváltó és futómű javítása, alkatrészek cseréje.
Így lesz a felújításra váró félmilliós darabból, két-hárommillió forintot felemésztő veterán minőségű Zsiguli, amivel hétvégén büszkén lehet parádézni, ám a befektetett pénzt soha nem lehetett visszakapni, ha egyáltalán van rá vevő... Márpedig a kínálat ebben a kategóriában a legnagyobb.
