galéria megtekintése

Ugrásra kész a villany-Jaguar

0 komment

Boros Jenő

Két sikeres évad után még népesebb mezőnnyel indul a villamos hajtású versenyautók harmadik világsorozata.

Egyre többen szállnak be a villamos hajtású versenysorozatba: a Formula–E túl van már a második évadján, és bár sokan fogadták kétkedéssel, egyre népszerűbb mind a nézők, mind a korábbi F–1-es pilóták, valamint autó­gyártók körében. Nem véletlenül, hiszen azon kívül, hogy a tisztán villamos üzemű kocsikkal izgalmas futamokat produkáltak a pilóták, minden versenyt városközpontokban rendeztek, hála a csendes és tiszta hajtóműveknek. A bajnokságot a Renault által támogatott e.dams csapat és Sébastien Buemi nyerte, két ponttal maradt le Lucas di Grassi, a harmadik Nicolas Prost lett.

Fotó: Hannibal Hanschke / Reuters

A mezőnyben van még az Audi hátterű Abt csapat, a Mahindra és a Virgin Racing, amely tulajdonképpen a Citroën almárkáját, a DS-t képviseli. Az októberben kezdődő harmadik szezonban rajthoz áll a Jaguar és a Faraday Future. Nick Rogers, a Jaguár műszaki igazgatója szerint az elektromos járművek a jövőben abszolút főszereplői lesznek a Jaguár Land Rover csapatának, és a Formula–E egyedülálló lehetőség a technológa fejlesztésére és tesztelésére, rá­adásul kedvező a költségkeret is. Bejelentkezett még a Nissan, a Volvo és a Honda. A BMW felvezető autókkal és egyéb támogatásokkal vesz részt a világsorozatban.

 

A Formula–E egyetlen gondja a megfelelő műszaki személyzet hiá­nya. A pilótakínálat folyamatosan bővül, mert egyre többen érkeznek a klasszikus ágazatokból. A ­fiatal sportág mezőnyében több egykori Le Mans- és Forma–1-es pilóta is versenyez, a csapatfőnökök között pedig ott van Alain Prost. Néhány név a rajtlistáról: Bruno Senna, Nelson Piquet, Nick Heidfeld, Sébastien Buemi, Jacques Villeneuve és Nicolas Prost. A Renault pedig tesztpilótának szerződtette Luca di Grassit.

Sebastien Buemi a Berlin ePrix-en aratott győzelmét ünnepli
Sebastien Buemi a Berlin ePrix-en aratott győzelmét ünnepli
Hannibal Hanschke / Reuters

A királykategória más hatással is volt a villamos versenyre: hiába szerepelt a végleges naptárban, elmaradt a június 2-ára tervezett moszkvai Formula–E-verseny. A nemzetközi szövetség illetékesei szerint így ­reagáltak az oroszok sokat hibázó Forma–1-es honfitársuk, Danyiil ­Kvjat lefokozására: Szocsiban produkált ütközései miatt a Red Bulltól áthelyezték a Toros Rosso-csapatba. A hivatalos orosz indoklás szerint nem tudják időben megszervezni Moszkvában a belvárosi utak lezárását...

A városi pályáknak vannak más hátrányai is: Di Grassi szerint itt az ­F–1-es világbajnokoknak is nehéz dolguk lenne, mert nincs sok alkalom megtanulni a pályákat, hiszen nem zárhatják le Párizst, és nem mondhatják a pilóták, hogy most gyakorolni akarunk. A következő szezon versenynaptárában 12 város és 14 verseny szerepel, új helyszín Montreal és New York. További különlegességgel is szolgál majd az elektromosbajnokság: már idén ősszel pályára küldik a vezető és persze fülke nélküli robot-versenyautókat, 2017-ben pedig rajthoz áll a Roborace-mezőny.

Maximum 200 és autócsere

Biztonsági okok miatt a Formula–E autók tempóját 200 km/órára, teljesítményét 133 kilowattra (180 LE) limitálták. Alkalmanként, például intenzív kigyorsításkor vagy előzéskor a push-to-pass gombbal feloldható a műszaki korlátozás, így néhány másodpercig rendelkezésre áll a teljes – 270 lóerőnyi – rendszerteljesítmény. Ilyen doppingot a közönség is megszavazhat a pilótáknak. Az autók minimális tömege 800 kg, ebből 200 kg az akkumulátor, amelynek kapacitása 25-30 percre elég, de itt nem tankolnak, hanem autót cserélnek a pilóták, mert a cellák feltankolása még gyorstöltővel is 20 perc a 80 százalékos szint eléréséhez.

 

NOL Piactér
Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.