galéria megtekintése

Olyan csúcsautókat törnek totálkárosra, amelyekről mi álmodni sem merünk

0 komment


Boros Jenő

Ha Aston Martin, akkor James Bond. A filmrajongó legalábbis így tudja, pedig az első két 007-es kalandhoz nem az arisztokratikus márka, hanem egy sokkal puritánabb és kisebb gyártó adta a szolgálati autót. Igaz, a Sunbeam Alpine neve a céggel együtt azóta eltűnt a süllyesztőben – szemben a Forma–1-be tartó Aston Martinnal.

Az Aston Martin fél évszázada még nem szorult termékelhelyezési trükkre, jól ment az üzlet a filmekben való megjelenés nélkül is. Így alakult, hogy hiába kért a producer az első 007-es forgatására egy kocsit az aktuális DB-sorozatból,

még pénzért sem kapott járművet Bond számára.

Akkoriban nem volt lényeges, hogy éppen melyik márka a szponzor. A kémtörténetet író Ian Fleming elképzelése szerint magánemberként saját magához hasonlóan Bentley-t vezetett Bond, míg az Aston Martin a brit titkosszolgálat, az MI6 autóparkjába tartozott. Az író megfogalmazása szerint a 007-es szerelmi viszonyt folytatott autóival, melyekért olykor jobban rajongott, mint a meghódított hölgyekért, igaz, kapcsolata is tartósabbnak bizonyult az autóval.

 

Az első James Bond-film, a Dr. No stábja az Aston Martin cég visszautasítása után egy Sunbeam Alpine sportkocsit tett őfelsége titkos ügynöke alá 1962-ben. Azóta nagyot változott a világ,

ma már egyenesen versenyeztetik, hogy melyik márka modelljei jelenhetnek meg egy filmben, és a Bond-epizódok különösen kemény üzleti vállalkozások. Egy ­autó megjelenítése sokmillió dollárba kerül, de megéri a befektetés, mert a legnézettebb filmek megdobják az eladásokat.

Amelyik cég ennél is nagyobb reklámra vágyik, az pedig beszáll a Forma–1-be, mint ahogy azt az Aston Martin tervezi. A márkához mindig közel állt az autó­sport, hiszen többször nyert hosszú távú versenyeken.

Az első 007-es autó, a Sunbeam Alpine
Az első 007-es autó, a Sunbeam Alpine

A brit Autocar Forma–1-es tervekről szóló hírének van alapja, mert az Aston Martin és Adrian Newey, a Red Bull korábbi világbajnoki sikerkovácsa új autón dolgozik a Red Bull Technologiesnél. És hogy még színesebb legyen a kapcsolati háló: az Aston Martinban ötszázaléknyi részesedése van a Daimlernek. Így logikus lenne, hogy a brit márka verseny­autóit német Mercedes-motorok hajtsák.

Egyelőre kiélvezik a Bond adta felületet, ezzel is ünneplik centenáriumukat. Az Aston Martin száz éve mutatta be első autóját: a Coal Scuttle nevű modellt 1389 köbcentiméteres Coventry Climax motor hajtotta, ami később a sportkocsiknál szerzett világhírt. Hiába a tradíció, egyre többször csak epizódszerep jutott a legendás márkának, amelynek egyik régi példányát a 2012-es Skyfall epizódban robbantották fel (látszólag). A kevés megmaradt példány értékét ezzel tovább emelték, holott eddig is megadtak ezekért egymillió fontot. A legújabb epizódban szereplő modellből, a DB 10-esből csak tíz darab készült, és csak a Spectre, a Fantom visszatér epizód számára.

A mostani szolgálati jármű, az Aston Martin DB 10-es
A mostani szolgálati jármű, az Aston Martin DB 10-es

A DB 10-es filmbeli vetélytársa a Jaguar C-X75-ös: a hibrid szupersportkocsi tanulmánymodelljét öt éve mutatták be, ám

a magas költségek miatt csak 250 készült belőle.

A koncepciót még 1,6 literes, négyhengeres benzinmotor és két elektromotorból álló – 850 lóerős teljesítményű – hibrid rendszer hajtotta, ám a Bond-filmben szereplő változat már az F-Type ötliteres, kompresszoros V8-as motorját kapta. Ahogy a korábbi epizódokban, úgy a mostaniban is szerepelnek a Jaguar Land Rover terepjárói is.

A mostani szolgálati jármű, az Aston Martin DB 10-es
A "másik oldal" járgányai: Range Rover Sport, Jaguar és Land Rover Defender Forrás: JLR

Sokszor nemcsak megépíteni, de megőrizni is nehéz az autókat: a tavaly decemberi forgatásról elloptak öt Range Rover Sportot és még négy másik modellt, összesen 800 ezer euró értékben. Ez sem kis kár, de az igazi veszteség az, ha csúsznak a felvételek és hiányoznak a négykerekű statiszták, melyek többségét feláldozzák: a Skyfall forgatásán 77 ­autót törtek totálkárosra.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.