galéria megtekintése

Izgultak Ferenc pápa választása miatt

Az írás a Népszabadság
2015. 09. 30. számában
jelent meg.


Boros Jenő
Népszabadság

Amerikai körútján sem tagadta meg önmagát Ferenc pápa, aki az USA piacán elérhető legkisebb autót választotta protokollmegjelenéseihez. Sőt, az egyházi elöljáró Kubában sem használt luxuskocsit.

Igencsak fura látványt nyújtott a háromtonnás páncélozott terepjárókból álló konvojban az 500-as FIAT, amely Ferenc pápát fuvarozta, méghozzá leeresztett nyitott ablakkal. A titkosszolgálat vezetői a szokásosnál is jobban izgultak eddigi legnagyobb feladatuk, a katolikus egyházfő amerikai programjának biztosítása miatt, pláne, hogy a puritán Ferenc pápa közlekedési szokásaival is számolniuk kellett.

Miközben a biztonsági szolgálatoknál komolyan aggódtak, a FIAT Chrysler Automobiles (FCA) vezetői nagyon is örültek, hogy az ő kisautójukat választotta Ferenc pápa, aki ezzel nemcsak szerénységét illusztrálta, de a londoni bejegyzésű olasz–amerikai autókonszernnek is komoly gesztust tett.

Merthogy az FCA konszernnél joggal reménykednek abban, hogy az esemény után többen választják majd a pápa által favorizált modellt, már ami az autóvásárlást illeti. Szüksége is van erre a FIAT-nak, mert a remélt évi százezernél jóval kevesebb autót értékesített az USA piacán, ahol az első fél évben is estek eladásai, pedig a jelentős dílerhálózattal rendelkező Chrysler-kereskedésekben is forgalmazzák a miniket. Amerikai útján Ferenc pápa hat darab FIAT 500L-t és egy nyitott Jeepet használt, utóbbi is az FCA csoport terméke.

 
A Chevrolet Suburban terepjárót követő 500L FIAT-ból integet Ferenc pápa
A Chevrolet Suburban terepjárót követő 500L FIAT-ból integet Ferenc pápa
Kevin Lamarque / Reuters

A kisautók közül csak az X, vagyis a miniterepjáró készül Melfiben, a sima 500-as szülőhelye a lengyelországi Tichy, a pápa által választott 500L pedig a szerbiai Kragujevacban, a délszláv háborúban az amerikai légierő által szétbombázott Zastava-telephelyen készült. Az FCA-tulajdonú szerbiai gyár évi háromszázezres kapacitásának kihasználtsága elmarad a tervezettől, többek között a csekély észak-amerikai kereslet miatt: az augusztusban eladott 6700 darab 500L ötödével kevesebb a tavalyi év azonos időszakában értékesített mennyiségnél.

Az USA-ban továbbra is a kéttonnás modellek vezetik az értékesítési listát, mert a literenkénti 166 forintos benzinár nem ösztönöz kisebb autók vásárlására. Az idén is vezet a Ford F modell, melyből nyolc hónap alatt közel félmilliót vettek, a típusból napjainkig 33,5 millió kelt el, ezzel 33 éve első a modellek között és 38 éve vezet kategóriájában.

A toplistán második a Chevrolet Silverado (387 ezer db), harmadik a Ram (294 ezer db). A legsikeresebb klasszikus személyautó, a Toyota Camry (291 ezer db) csak a negyedik helyre került. Az amerikaiaknál továbbra sem hódítanak a takarékosabb és tisztább modellek. Igaz, a Tesla villanyautóiból tavaly több fogyott, mint korábban, ám a 2200 darab szinte csepp az USA 16,5 millió darabos piacán, amely 2014-ben hat százalékkal bővült, és az előrejelzések szerint idén megdöntheti a 2000-es év 17,4 milliós rekordját.

Kubában Peugeot 207-es pick-up modellből integetett Ferenc pápa, aki autóválasztásával is csak erősíti a róla kialakult képet, e területen is ellenfele a luxusnak.

A Vatikánon belül leginkább az apostolok lovát választja, vagyis gyalogol, de hosszabb túrákon sem urizál, mert Ford Focusba ül: a tizenéves kocsi forintban egymilliónál kevesebbet ér, a FIAT 500L legolcsóbb változatának ára pedig 4,53 millió forint.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.