Átszelte Észak-Amerikát a magyar busz

Határon túli második és tengerentúli első túráját teljesítette a magyar MABI Bus által fejlesztett és gyártott Modulo, amelyből az akkumulátoros villamos hajtásún kívül készült már troliváltozat, hibrid, valamint dízel is. És hogy még színesebb legyen a történet, ezeket a típusokat a jövőben Ikarus EAG márkajelzéssel gyártják majd.

Villamos hajtású MABI Modulo busz New Yorkban
Villamos hajtású MABI Modulo busz New Yorkban

Az 1967-ben alapított Egyedi Autó­buszgyárat (EAG) 1989-ben szervezték ki az anyacégtől, majd 2007-ben bezárták. A cég többségi tulajdonjogát 2014-ben szerezte meg az Ivecótól a Lanta Kft, ami májusban beolvadt az Evopro-csoporthoz tartozó MABI Busba. A könnyűszerkezetes építésű, üvegszál–kompozit anyagú, moduláris Modulo márciusban első EV járműként teljesítette a Budapest–Párizs távot, hogy átvegyen egy nemzetközi díjat. A Modulo az első és eddig egyetlen elektromos busz, most átszelte Észak-Amerikát.

A szállítóhajó késése miatt a magyar csapat három nappal később, június 25-én tudott elindulni a kanadai Halifaxból, de júliusban így is elérte a San Franciscóban rendezett villanyautós ceremóniát és a Tesla- gyári látogatást. Konstrukciójának és új fejlesztésű univerzális csatlakozójának köszönhetően bármilyen villanyautó-töltőről képes tankolni, így tett meg több mint hétezer kilométert az észak-amerikai utakon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.