Halálos ugrás a sötétbe

Az első szárazföldi sebességrekordokat villanyautókkal állították fel, aztán néhány gőzös próbálkozás után jött a belső égésű dugattyús motorok korszaka, melyet a sugárhajtásúaké követett.

Az első szárazföldi sebességrekordokat villanyautókkal állították fel, aztán néhány gőzös próbálkozás után jött a belső égésű dugattyús motorok korszaka, melyet a sugárhajtásúaké követett.

Camille Jenatzy 1899-ben ezzel a villanyautóval száguldott százas tempóban
Camille Jenatzy 1899-ben ezzel a villanyautóval száguldott százas tempóban

 

A jetek fél évszázada dominálnak. Sokan már az automobil hőskorában sem elégedtek meg versenygyőzelemmel, hanem tempócsúcsra vágytak. Autóval a bűvös százat 1899-ben, a hangsebességet 1997-ben érték el. John Cobb pilóta szerint az egész rekordhajhászás olyan, mint az ugrás a sötétbe, hiszen nem lehet előre kiszámítani, hogyan viselkedik egy gépszörnyeteg hatszáz felett. Cobb ezt már első csúcskísérleténél megtapasztalta: rengeteg baj volt a gumival, és a mérnökök annyira lecsökkentették a légellenállást, hogy nem maradt leszorítóerő, így kisebb oldalszél is kormányozhatatlanná tette az autót, amely könnyen a levegőbe emelkedett.

Az első gőzkocsi a XVIII. században még éppen hogy csak elérte a 4 km/órát, Gottlieb Daimler drótküllőse már 22 km/órás tempóval riogatta a lovasokat 1889-ben. Az álomhatárt villamoshajtásúval sikerült átlépni: 1899 márciusában Camille Jenatzy belga mérnök szivar alakú négykerekűje 105,904 km/órás sebességi rekordot állított fel. Az akkumulátoros kocsi neve Jamais Contente, vagyis Örök elégedetlen. A sebességhajsza nem is állt meg a száznál, 1910-ben Oldfield és Blitzen Benz autója már 211,5 km/órával száguldott. 1929-ben Segrave Golden Arrowja 372,4 km/órát, 1947-ben John Cobb Railton kocsija 634,3 km/órát ért el. John Cobb kétszer is rekordot döntött, a 634 km/órás sebességet 1947-ben érte el.

Donald Campbell 648 km/órával szálló Kékmadara
Donald Campbell 648 km/órával szálló Kékmadara

 

Akadtak rekorddöntő családok is: a brit Malcolm Campbell Napier nevű autójával 1928-ban 333 km/órás tempóban száguldott, ezt öt évvel később 438 km/órára javította, mindkettőt belső égésű motorral. Fia szárazföldön és vízen is csúcsra tört: Donald Campbell 1964-ben sugárhajtóműves autóval 648 km/órás tempóval száguldott az ausztráliai Eyretó kiszáradt medrében, majd 1964-ben ugyancsak Kékmadár nevű motorcsónakjával rekordkísérlet közben halálos balesetet szenvedett. Autóval az álomhatárt 1970-ben sikerült elérnie Garry Gabelichnek, aki Blue Flame nevű járművével 1001 km/órával száguldott. Szárazföldi járművel a hangsebességet 1997-ben sikerült elérni: Andy Green 1227,3 km/órás tempóval száguldott a Thrust SSC szuperszonikus géppel.

AUTÓS REKORDOK

Év Pilóta Jármű Sebesség ()

1899 Jenatzy - Jamais Contente 105,9 km/h

1902 Serpollet - Serpollet 120,7 km/h

1903 Ford - 999 Arrow 147 km/h

1910 Oldfield - Blitzen Benz 211,5 km/h

1919 Da Palma - Packard 241,1 km/h

1920 Milton - Duesenberg 251,0 km/h

1929 Segrave - Golden Arrow 372,4 km/h

1939 Cobb - Railton 595,0 km/h

1947 Cobb - Railton-Mobil Special 634,3 km/h

1964 Campbell - Bluebird 648 km/h

1964 Breedlove - Spirit of America 665 km/h

1965 Arfons - Green Monster 927 km/h

1966 Breedlove - Spirit of America Sonic I. 966 km/h

1970 Gabelith - Blue Flame 1001,6 km/h

1983 Noble - Thrust 2 1014,5 km/h

1997 Green - Thrust SSC 1227,3 km/h

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.