galéria megtekintése

Úri mulatság tehetséges magyar áldozatokkal

Az írás a Népszabadság
2015. 07. 22. számában
jelent meg.


Boros Jenő
Népszabadság

Éjszakai gyorsasági futam, cross a homokbányában, verseny a Népligetben, a Hősök terén és a ferihegyi repülőtér betonján, világcsúcskísérlet a gyóni egyenesben – ez mind-mind Magyarországon történt, ahol az autó- és motorsport mindig úri mulatságnak számított.

A technika sokba kerül, ezért még a nagyon tehetséges pilóták közül is csak néhány magyarnak sikerült feljutni a nemzetközi mezőnybe: a kamion Európa-bajnok Kiss Norbert mellett több futamot is nyert a túraautó-világbajnokságon(WTCC) Michelisz Norbert, de ezzel aztán vége is az aktuális listának. Pedig van múltja a magyar sikereknek: a világ legelső Grand Prix-futamát Szisz Ferenc nyerte, igaz, nem szülőhazájában.

Biztonsági autó nélküli mentőakció az első Magyar Nagydíjon
Biztonsági autó nélküli mentőakció az első Magyar Nagydíjon
A szerző felvétele

Lehet bárhol verseny, rali a hajmáskéri lőtéren vagy például gyorsasági futam a mogyoródi völgyben, a nézőszám mindig százezer feletti, pedig ezekre a helyszínekre nem lehet eljutni metróval és –az üzemanyagon kívül – az úthasználatért is fizetni kell. A nem éppen olcsó belépőről már nem is beszélve, amit évente több mint kétszázezren vesznek meg a Forma–1-es Magyar Nagydíjra, melyet a hétvégén harmincadszor rendeznek meg.

 

A Hungaroring bejáratánál szobor emlékeztet a világ első autós nagydíjának győztesére, Szisz Ferencre, aki a Renault fivérek párizsi műhelyében gyors karriert futott be, a 29 éves magyart nevezték a Francia Autóklub és az Illustration című lap által meghirdetett első Grand Prix-versenyre. A mezőny 1906. június 27-én rajtolt, és Szisz Ferenc 13 ezer köbcentiméteres, 95 lóerős teljesítményű Renault-ja 12 óra 14 perc alatt teljesítette az 1236 kilométeres távot, ami 101,8 km/órás átlagsebességnek felelt meg. Győzelméért 45 ezer frankot és francia állampolgárságot kapott.

A Maserati-gyár fizetett versenyjelzőként a berlini Avus pályán már hatodik helyezést elért Hartmann László privát pilótaként és kölcsönkocsival indult az 1936. június 21-én rendezett I. Magyar Nagydíjon. Az öt kilométeres népligeti pálya mentén százezer néző szurkolt az ágyúlövésre rajtoló mezőnynek és Hartmann-nak, aki a hetedik lett. A magyar versenyző egy későbbi, második díjából megvásárolta gróf Zichy Tivadar Bugatti T35B versenyautóját, amely korábbi magyar futamokon győzött. 1934. október 11-én Hartmann László 123,966 km/órás sebességrekordot állított fel a gyóni egyenesként elhíresült 6,8 kilométeres betonúton. Karrierje 37 évesen ért véget: 1938. május 16-án a Tripoli GP-n halálos balesetet szenvedett.

Magyar pályakrónika

1982-ben a Brazíliában élő magyar üzletember, Rohonyi Tamás javasolt budapesti futamot barátjának, Bernie Ecclestone-nak, aki 1983 szeptemberében Ferihegyre érkezett, ám a kiszemelt Városligetet, majd a Népligetet megvétózta a fővárosi tanács, úgyhogy Ecclestone végül beérte a mogyoródi dombvidékkel.

A Minisztertanács 1985 júliusában adott zöld utat a magyarországi futamnak, a Hungaroring építése október 15-én indult és 1986. augusztus 10-én elrajtolt az első Forma–1-es Magyar Nagydíj 26 autóból álló mezőnye.

Egyébként már 1961-ben is felmerült a versenypálya ötlete, de a Velencei-tó környékére és Nadap község mellé tervezett sem készült el. 1984-ben épült meg Écsen a Rába-ring, ahol sokáig csak győri gyártású teherautókat teszteltek. 1996-ban adták át Ostffyasszonyfán a Pannonia ringet, 2004-ben a Dabas melletti Euroringet, valamint a közeli Kakucsringet. Félbemaradt viszont a Sávoly közelében 2009-ben elkezdett Balatonring építése.

Kesjár Csaba négyszer nyert Formula Eastern-bajnokságot, 1986-ban az osztrák Formula Ford csapat tagjaként hegyi versenyeken, majd az F–3-as kategóriában is győzött. 1987-ben a Magyar Nagydíj után kipróbálhatott egy Forma–1-es Zakspeed versenyautót, egy évvel később a norisringi F–3-as versenyen fékhiba miatt gumifalba ütközött és meghalt.

2003-ban a Magyar Nagydíj edzésén megsérült Ralph Firman pilóta helyett ugrott be a F3000-ben versenyző Baumgartner Zsolt, aki abban az évben a Forma–1-es Jordan-csapatnál két versenyt,majd a Minardinál egy teljes szezont vezetett, miközben világbajnoki pontot is szerzett.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.