galéria megtekintése

Friss szoftver, frissebb levegő

0 komment


Boros Jenő

A károsanyag-kibocsátási botrány után sokan temették a dízelt, és bár csökkent valamelyest az eladások aránya, a megrendelések alig estek vissza. A VW-nél más trendet várhattak, hiszen az érintett motorok forgalmazását több piacon is felfüggesztették. Az viszont már az elmúlt két hónapban érezhető volt, hogy visszaestek a német márka eladásai, az USA-ban decemberben 9 százalékkal, januárban 14,6 százalékkal, Németországban 8,8 százalékkal.


Nem véletlenül váltott stratégiát a konszern, és ha némi késéssel is, de meghirdette olcsó és családi méretű népvillanyautójának programját, miközben reklámjaiban is jelentős változás történt. A februárban indult reklámkampány célja a bizalom és az értékesítési veszteség helyreállítása. Ezt tükrözik a mozik, melyekben korábban az autó, a dizájn és főleg a technológia volt fókuszban, idén pedig az emberek és a velük való kapcsolat van a középpontban, nyilatkozta Jürgen Stackmann, a Volkswagen személy­autók értékesítési vezetője. A döntés szerint a világon nagyon sok ember emlékei kapcsolódnak a márkához, hiszen a Volkswagen hosszú ideje része az életüknek. És ezt a film is visszaadja: az első kockákon a klasszikus Bogár látható, és míg az autóban ülő gyerek felnőtté válik, elhajtanak mellette a német márka elmúlt évtizedekben bemutatott emlékezetes modelljei. A legfeltűnőbb reklámjairól a cég elhagyja a korábban használt Das Auto szlogent.

Világszerte 11 millió VW AG-hez tartozó autó érintett a visszahívási és rendkívüli szervizellenőrzési akcióban, az eddigi kommunikációkból az derült ki, hogy az USA-ban eladott autók tulajdonosai számíthatnak gálánsabb kárpótlásra. Hála az NHSTA szigorú előírásainak és a kemény fogyasztóvédelmi előírásoknak, a 600 ezer amerikai tulajdonosa többféle megoldás közül választhat: javítás és/vagy készpénz, autó újra cserélése, vagy akár a jármű visszavásárlása. Ezekről a lehetőségekről Ken ­Feiberg, a kárpótlási alap vezetője nyilatkozott a Frankfurter ­Allgemeine ­Sonntagszeitungnak.

 

A gyártó kommunikációja szerint az európai ügyfelek autóit a szervizben ellenőrzik, motorvezérlő programját módosítják, és némely alkatrészét cserélik. Vagyis egyelőre hiába harcolt az európai ügyfelek komolyabb kompenzációjáért Elzbieta Bienkowska, az EU belső pia­ci szabályozásért felelős uniós biztosa, aki levelezéssel és a ­Matthias Müller VW-vezérigazgatóval történt találkozással próbált kedvezőbb kondíciókat elérni. A megbeszélés után a VW közleményében leszögezte, hogy az észak-amerikai helyzet nem hasonlítható auto­matikusan a világ más piacaihoz. Ezért ezt az eljárást (a kompenzációs programot) nem lehet egyszerűen ráhúzni más piacokra.

Európában a javítási és szervizelési folyamatra fókuszálunk. Ennek költsége sem csekély és a végleges összeg még távolról sem teljes, amit a részvények is tükröznek, de leginkább az, hogy milyen megállapodás születik az amerikai ügyfelek képviselőivel, és hogy milyen bírságot állapítanak meg a szövetségi közlekedési, környezetvédelmi és fogyasztóvédelmi hivatalok. ­A 2015-ös éves eredményeket március 10. helyett áprilisban teszi közzé a VW AG.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.