galéria megtekintése

A Ladával sem fogunk bankot robbantani

0 komment


Boros Jenő

Tovább csökkent Magyarországon a márkakereskedők száma, és bár a Chevrolet kivonult, a Lada meg visszajött, ez még nem rengette meg a hazai autópiacot.

Kivonult a Chevrolet, visszajött a Lada, mégsem változott jelentősen a magyar autópiac. Az ugyanis már látszik: hiába színesíti a Lada visszatérése a kínálatot, az egykori szovjet és immár orosz márka ambiciózus terveivel nem nálunk fog bankot robbantani.

Van mit nézni
Van mit nézni
Boros Jenő / Népszabadság

Pedig ez egykor a Da­ciának sikerült. A román Renault ­ráadásul sokkal hátrányosabb helyzetből indult, hiszen nemcsak jó ­autót kellett gyártania jó áron, hanem újjá kellett építeni a márka imázsát is, amelyet bizony egykor alaposan lerontottak Pitestiben.

 

A rossz minőség azonban már csak megmosolyog­tató emlék. Mert a román járműipar rendszerváltása leginkább a Dacián mérhető le. A Lada űrt tölt be, lesz vásárlója, és az első évben tervezett ezer autó nem jelentős mennyiség, mégis lépés a járműpark fiatalítására, ahogy tette ezt visszatérésekor a Dacia. Az importőr Duna Autó budapesti szalonja mellett decemberben még kilenc nyílt, és a dílerhálózat idén tovább bővül.

Magyarországon a 2008-as rekordévben ezernél több szalonban 200 ezer új autót értékesítettek, ez a mennyiség még a csúcsidőben is csak fele volt az optimálisnak, mert ekkora hálózat tartósan nyereséges működéséhez évente négyszázezer darabnál többet kell eladni. Nem véletlenül csökkent 2016 elejére a márkakereskedések száma négyszázra, ám ezek fenntartásához is évi 150 ezer darabos forgalom kellene, márpedig ettől még a legoptimistább prognózisok is elmaradnak.

A jelenlegi négyszáz márkakereskedés negyvennel kevesebb, mint 2013-ban, és százzal marad el a 2011-es hálózathoz képest. A Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége (Gémosz) elnöke szerint folytatódott az ágazat koncentrá­ciója: Gablini Gábor lapunknak elmondta, hogy a tulajdonosok száma 2011-ben 324 volt, két éve 272, ma pedig 249.

A márkakereskedések egy része több szalont is működtethet, a szalonok száma 671, de két éve még 732, 2011-ben pedig 785 volt. Az évtizede még vezető és a ­piac ötödét birtokló Suzuki 2008-ban 150, 2009-ben 120, 2011-ben és tavaly is közel nyolcvan szalont működtetett.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.