Ezek a világ leggyorsabb autói

Egyre gyakrabban változik minden idők leggyorsabb autóinak listája, évente másik kerül az élre. Folyamatosan jönnek az új jelentkezők, miközben a klasszikusok sem adják fel és egyre erősebb modellekkel szállnak versenybe.

 A leggyorsabbnak lenni – erről álmodozott gyerekkorában Christian von Koenigsegg, aki megépítette a világ legjobb sportkocsiját. Volt miből, mert már 18 évesen ráérzett a jövő üzletére, és 1990-ben megalkotta a Chip Player számítógépes zenetárolót, amelyből milliárdos üzlet lett. A pénzből huszonkét évesen megalapította a Koenigsegg Automotive AB-t. A svéd részvénytársaság 2000-ben már sorozatban gyártotta a CC 8S modellt.

A cég központja, fejlesztési részlege és autógyára a dél-svédországi Angelholm közelében van. Az egykori katonai repülőtér hangárjait, valamint szélcsatornáját is használják, ami nagy előny más, kis szériás cégekkel szemben, mert a Koenigsegg alapos aerodinamikai vizsgálatok és töréstesztek után helyezi forgalomba autóit, amelyek hamar bekerültek a „legek” táborába. Évekig a Koenigsegg tartotta a közúti közlekedésre is alkalmas, vagyis rendszámmal ellátott sorozatgyártású autók sebességi világrekordját: a CCR modell 2004-ben 372 km/óráról 388 km/órára javította az ovális Nardo pályán a McLaren BMW 1993-as csúcsát. A szabályok szerint csak az egy órán belül mindkét irányban elért eredmény értékelhető.

Toroidion, az 1360 lóerő teljesítményű finn sportkocsi
Toroidion, az 1360 lóerő teljesítményű finn sportkocsi

Hiába száguldott ennél gyorsabban, egészen pontosan 435,31 km/órás sebességgel az 1244 lóerős teljesítményű Henessey Venom sportkocsi a Kennedy Űrközpont 3,2 mérföldes pályáján, az öt kilométeres óránkénti sebességű oldalszél miatt a NASA nem engedélyezte a második kísérletet, így a texasi csapat eredményét nem hitesítették. Így továbbra is az 1200 lóerős Bugatti Veyron Super Sport 431,072 km/órás rekordja érvényes, amelyet egyébként a Volkswagen Ehra-Lessien melletti tesztpályáján állítottak fel.

A Bugatti újabb rekordra készül, és jövőre mutatja be 1500 lóerős modelljét, mely Lous Chiron autóversenyző nevét viseli majd. Az 1,5 millió eurós Bugattiból tíz év alatt négyszáz, a Koenigseggből száznál kevesebb készült. Megjelent egy újabb megaautó is: a finn Toroidion 1MW tanulmánymodellt egy megawattnyi (1360 LE) teljesítményű villanymotorok hajtják, premierjét a topmárkák expóján, Monacóban tartották. Rajtra kész az 1115 lóerős teljesítményű benzinmotorral, valamint két villanymotorral (245+216 LE) hajtott Koenigsegg Regera is.  

Külön kell választani a leggyorsabb autók listáját: vannak az abszolút sebességi rekorderek, melyek sivatagban vagy kiszáradt tómederben száguldozhatnak, és vannak a rendszámos, vagyis közúti közlekedésre is engedélyezett szupersportkocsik. Előbbieknél a brit vadászpilóta, Andy Green tartja a rekordot a hangsebességet meghaladó 1227,3 km/órás tempóval, melyet Thrust SSC (SuperSonic Car) géppel állított fel a nevadai Fekete Kő sivatagban 1997 októberében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.