Képzeljenek el egy könyvet, amely tele van tényekkel, adatokkal és mégis élvezetes olvasmány még azoknak is, akiket egyébként kevésbé kötne le a téma, mert az Autózás az ötvenes években című kiadvány tényleg lebilincselő. Szerzője, Ocskay Zoltán nagy tájékozottsággal és stílusban ír a korszakról, melynek autós vonatkozásait általában elintézik a fekete autós sztereotípiával. A rengeteg tévhit, túlzott egyszerűsítés és szándékos ferdítés helyett hogyan is írhattak volna mást, ha személyes élmények híján sokan csak néhány játékfilmből tájékozódhattak. Ellentétben a szerzővel, aki hosszú előkészítés után több mint két évig bújta a levéltári dokumentumokat, hogy megpróbáljon hiteles képet alkotni az ötvenes évek magyarországi autóvilágáról, közlekedéséről.

Kevesen tudják, hogy az elhagyott gépjárművek térítés nélküli igénybevételére és értékesítésére 1945. március 15-én a Mogürt kapott felhatalmazást, és arra is csak a jó memóriával rendelkező idősebbek emlékezhetnek, hogy a város szélén rendőrbódé (vagy ahogy a népnyelv hívta, fakabát) állt. A hatóság gyakorta vegzáló ellenőrzései mellett egyéb akadályok is gördültek az autósok elé: volt benzinhiány, gumiínség, és persze gépkocsira is csak keveseknek tellett, vagy ha mégis, akkor meg nem jutott nekik a keretből.

Persze voltak kivételezettek, akik sokszor egymás elől vadászták le az autókat: hiteles jegyzőkönyvekből, pártutasításokból és minisztériumi iratokból kiderül, hogy magas rangú funkcionáriusok milyen amerikai autókkal jártak a szovjet korszakban, és kik használták jogosan vagy jogtalanul magánútjaikra a ZIM-eket és Chevroleteket. A kor hazai autóparkjáról szóló fejezet fotókkal és adatokkal ismerteti a magyar utakon közlekedő típusokat. Magánautóról csak körzeti orvosok, színészek és élsportolók álmodozhattak.

Az inflációs időben a Tájékoztatási Minisztérium egymilliárd pengőt fizetett egy Mercedesért, 1946 januárjában még egy autót, áprilisban már csak egyetlen abroncsot lehetett kapni ennyi pénzért. A forint bevezetése előtt virágzott az árucsere-forgalom, az élelmiszertől kezdve mindenért aranyat kértek, egy traktorért ezer grammnyit kellett adni. Az autóínség csökkentésére 1956-ban meghirdették a magyar kisautó-pályázatot, ám a néhány elkészült példányból soha nem lett sorozatgyártású modell. Egy évvel később már csaknem ezer új autót vehettek át magánemberek. Volt, akinek csak néhány forintot kellett áldoznia rá: a lottó tárgynyereményjáték-sorsolásának szerencsés kiválasztottja, a 13 éves Molnár Tibor 900-as Wartburgot kapott, akkoriban ez a típus negyvenezer forintba került, ennyi pénzért öt évig kellett dolgoznia egy pedagógusnak.