galéria megtekintése

Akár a falon is parkolhat 2029-ben

Az írás a Népszabadság
2014. 11. 19. számában
jelent meg.


Boros Jenő
Népszabadság

Ami ellen politikusok és fociszurkolók tiltakoznak, az alapfelszerelés lesz a jövő autójában, legalábbis így látják a biztonságos közlekedés szakemberei és a formatervezők.

Kényelmes utazást ígér a Honda robotautója
Kényelmes utazást ígér a Honda robotautója

Falra akasztva állnak az autók a parkolóban, a járművekhez nem kell indítókulcs vagy kártya, mert tenyérnyomattal és retinaazonosítóval nyílnak, hogy aztán robotként száguldjanak teljesen automatizálált közúti forgalomban olyan utakon, amelyek már a monzai versenypálya döntött kanyarját, a parabolikát idézik.

A futurisztikus formákba öltöztetett járművek alapfelszerelése lesz ugyanis megannyi csodaszerkezet – így vizionálják legalábbis a műszaki és formatervezők a 2029-es év autómobilját, amely nemcsak a klasszikus értelemben önjáró, de önirányítóvá is válik. Az autó része egy komplex rendszernek, mely folyamatosan tájékoztat a forgalmi viszonyokról, és a cím bediktálása után automatikusan a legoptimálisabb útvonalon indul a célállomásra, ahol a tulajdonosnak vagy inkább bérlőnek az sem jelent gondot, hogy hol hagyja a járművet, mert azt a falra vagy akár a plafonra is fel lehet akasztani.

 

Falon és plafonon parkoló autók a SAIC tanulmányában
Falon és plafonon parkoló autók a SAIC tanulmányában

Miért is kellene küszködni a kormánnyal parkoláskor vagy nagy forgalomban, ha ezt biztonságosabban elvégzik helyettünk a gépek, miközben az emberek pihenhetnek, szórakozhatnak és tájékozódhatnak a világ dolgairól. Merthogy a jövő autói nemcsak automatizáltak, de utasterük is kényelmes hálóhellyé vagy irodává alakítható, így nem kell időt vesztegetni az utazással, parkolással, mindig a lehető legrövidebb idő alatt lehet elérni az úti célt, és hasznosan tölteni az úton töltött időt.

A SAIC stúdió szerint a parkolási gondokat enyhítik majd a megállás után összecsukódó járművek is. A felvázolt jövőképek és a legújabb járműtechnikai fejlesztések a héten Los Angelesben nyíló Auto Show Design Challenge kiállításon láthatók. Az amerikai város immár a robotautózás otthona lett, ennek a show-nak része a Hogyan autózunk 2029-ben? pályázat kollekciója, melyre több ezer ötlet érkezett autógyárak profi tervezőitől és fiataloktól.

A változatos formai megoldások mindegyike robottechnikát takar, mellyel a szakemberek szerint a közlekedésre szánt időt hasznosabban lehet eltölteni, ráadásul gyorsabb és biztonságosabb haladást is biztosít. Ehhez igazodnak a változtatható utasterek, melyek mindig az igényekhez alakíthatók, vagyis hálóhellyé, dolgozószobává vagy akár étkezővé válnak. Az elektrokrómos ablakfelületek átláthatóságának foka tetszés szerint változtatható, vagyis ha az utas aludni akar, akkor hanggal ad utasítást a kabin átrendezésére és sötétítésére, ezt akár indulás előtt megteheti mobiltelefonjával a sleep program beindításával, így mire autójához érkezik, már egy igényei szerint temperált hálókocsi várja.

Az 1907-ben alapított Los Angeles Auto Show-n lesznek valóságos csodakocsik is a minden eddiginél gazdagabb kínálatban, hiszen 63 világpremiert ígérnek a gyártók. Nem véletlenül, hiszen csak itt szerepelnek az USA piacára fejlesztett márkák: ilyen a Scion a Toyotától vagy például az Acura a Hondától. De nem lesz hiány kínai és európai kiállítókban sem, bemutatkozik a Qoros és a futurista Peterbilt kamion is,mely inkább egy szuper vonatra emlékeztet.

Kínai Qoros Q-tanulmány
Kínai Qoros Q-tanulmány

A Cadillac mellett a General Motors bemutatja negyvennyolc éve indított Chevrolet Camaro sorozatának legújabb darabját. Premierlistán szerepel még az Audi A9-es, a BMW X5 M és az X6 M, valamint a Mazda CX–3-as, a Porsche 911 Carrera GTS. A legnagyobb érdeklődésre a már szinte tetszhalotti állapotból visszahozott Maybach márka luxuslimuzinja és a teljesen autonóm Drive Me Volvo számíthat, igaz, ezek még nem falon parkolnak, mert van hely az ötvenezer négyzetméternyi kiállításon.

Klasszikus autókban sincs hiány: a vezetési örömöket kínálja a Mazda CX3-as és a Mini Superleggera, méghozzá tizenöt év várakozás nélkül, de azt már most látni lehet, hogy a 2029-es modellek nem annyira a vezetés élményét,mint inkább az utazás kényelmét nyújtják majd.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.