A világrekordert szorongatja a magyar csapat

A Kecskeméti Főiskola GAMF csapata 2696 kilométeres eredményével már az első nap második helyre ugrott kategóriájában a takarékossági a versenyen.

A magyar csúcsot már megdöntötte a Kecskeméti Főiskola GAMF csapata Rotterdamban, ahol az első napon 2696 kilométer/literes eredményt ért el a Prototípus kategóriában. Ezzel a másodikak egy nagyon erős mezőnyben, és már csak 124 km választja el őket azeddigi  örök első, a francia Microjoule-La Joliverie csapattól. A magyar diákok remélik, hogy sikerül javítani az eredményen.

Több mint kétszáz csapat és háromezer diák vesz részt a 28. Shell Eco-marathon Europe versenyen 2012. május 17-19. között a hollandiai Rotterdamban, hogy megdöntse korábbi rekordot: tavaly egyetlen liter üzemanyaggal 3771 km tett meg a győztes csapat, ez nagyjából a Rotterdam-Madrid távolságnak felel meg. Az idei versenyen induló öt magyar csapat a margitszigeti Atlétikai Centrumban mutatta be gépeit a hazai közönségnek: egy szupertakarékos jármű elkészítése háromezer munkaórát igényel. A résztvevők: Pécsi Tudományegyetem, Pollack Mihály Műszaki Kar, Team Orca, Óbudai Egyetem, Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar, SAP Racing Team, Kandó Kálmán Szakközépiskola és Szakiskola, Kecskemét, Electric Kandó, Kecskeméti Főiskola Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskolai Kar, GAMF Team, Széchenyi István Egyetem, Győr, SZEnergy Team.

Indulás előtt a kecskeméti csapat
Indulás előtt a kecskeméti csapat
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.