Pápai áldás a Harley-Davidson motorokra

Rómában indult és a legendás motor szülőhazájában, Milwaukee-ban augusztusban zárul a 110. éves márka születésnapját ünneplő sorozat.

 

Ferenc pápa több ezer Harley-Davidson motort és motorost áldott meg 2013. június 16-án, vasárnap a V-Twin motorok ünnepi felbőgése közepette, miközben áthaladt a tömeg között a Vatikánban. A világ minden tájáról érkező Harley-Davidson rajongók az álmok beteljesítése jegyében vettek részt a pápa vasárnapi szertartásán a Harley-Davidson 110. Évfordulós ünneplésének keretei között Rómában.

„A vásárlóinknak az az ígéretünk, hogy egyszeri és megismételhetetlen élményeket kínálunk, amire kevés más márka képes” – mondta Mark-Hans Richer, a Harley-Davidson marketingért felelős vezető munkatársa. „Az, hogy a mai áldáson részt vehettek rajongóink, beteljesíti ezeknek az emlékezetes kalandoknak az ígéretét” – tette hozzá. A Mise alatt Ferenc pápa mindenkinek megköszönte a Harley-Davidson 110. Évfordulós ünneplésén való részvételét Rómában, a négy napig tartó római ünneplés pedig Ostia kikötőjében zárult zenés és szórakoztató programokkal. Az esemény a Harley-Davidson 110. Évfordulójának legnagyobb európai aktivitása volt – az évfordulót egyébként egy éven keresztül ünnepli a vállalat világszerte 11 országban és 6 kontinensen. Az ünnepléssorozat a cég szülőhazájában, Milwaukee-ban zárul majd 2013 augusztusának utolsó hetében.

 

 

 

 

A legendás V-motorosok a Vatikánban
A legendás V-motorosok a Vatikánban Forrás: Harley-Davidson
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.