Romániában a békeévekben sem a polgári közlekedés, hanem inkább a hadsereg kiszolgálása maradt a járműipar fő feladata. 1957-től ARO IMS 57-es típusjelzéssel gyártották szovjet GAZ 69-es mintára autókat a Campulung egykori hadiüzemében, az Automobile Romanesc cégnél.

A kétajtós terepjáróból 1963-ig 3220 darab készült. Az 1964-ben bemutatott M461-est már Kínába és Kolumbiába is exportálták, ebből a modellből több mint nyolcvanezer készült, és 1970-ben megnyerte a Belga Forest Rallyt. 1975-ben új karosszériát kapott a szovjet technika.

A Ford Europe által szervezett tartóssági versenyen az ARO 24-es második lett a Range Rover mögött, miközben megelőzte a Jeep, a Land Rover és a Ford terepjárókat. A Renault R12-estől, illetve a Daciától örökölt fényszórókat kerek ikerlámpákra cserélték, és a modellt dízelmotorral is gyártották. Az 1985-ben gyártott 125 ezer ARO 24-esből 93 ezer exportra került: az USA-ban 13 ezer dollárért kínált kocsikba V6 hengeres Ford Cosworth-motorokat szereltek.

Szovjet modellel kezdtek, aztán önállóan is fejlesztettek terepjárókat az ARO gyárban, ahol negyedszázada készült az első Duster.

1980-ban született meg az ARO kisöccse, a 10-es, melybe a Renault R12-esből származó fényszórókat és 1,4 literes Dacia-benzinmotort építettek. A sorozatgyártás 1984-ben indult, az autók 90 százalékát a francia piacon Dacia Trapeurs néven, a briteknél Dacia Dusterként, az olaszoknál Aro Ischia jelzéssel árusították. Alacsony ára és divatos formája miatt keresett volt a németeknél, a görögöknél és a spanyoloknál is.

A legtöbb nyugat-európai piacra nem román, hanem eredeti francia Renault, német Volkswagen, illetve spanyol Pegaso-dízelmotorral szállították az ARO 10-est, melyet 1989-től a romániai Argesben is gyártották.

Ford Cosworth-motorral is készült