Tekintsük evidenciának, hogy a gárda tevékenysége a félelemkeltésről szól, hogy a Jobbik fasiszta, és mint ilyen, szalonképtelen. Önbíráskodásra, paramilitáris szervezetek demonstratív masíroztatására egy tucat Olaszliszka sem adhat magyarázatot.

Hanem.

Nincs ma már semmi provokatív újdonság abban a kijelentésben, hogy Magyarországon a cigányság helyzete időzített bombát jelent a társadalom számára. Őszinte együttérző aggodalommal és rosszízű hangulatkeltésként egyaránt megírták már, hogy egyre több roma lesz egyre jobban rászorulva a segélyekre, egyre nagyobb tömegeket jellemez a teljes kétségbeesés, a magárahagyatottság, még rosszabb esetben az elvadultság (Debreczeni József: Fejek a homokban, január 12.; Révész Sándor: Homok a fejekben, január 19.). Egy évtizeden belül nagy valószínűséggel arra is számítanunk kell, hogy Nyugat-Európa megtelik, és nálunk is nagyobb számban jelennek meg az éghajlati menekültek, ami nagyjából hasonló problémákkal jár majd.

Aztán van ma Magyarországon egy olyan réteg is, amelynek napi szintű tapasztalata az, amit a gárda cigánybűnözésnek hív. Sokan, nagyon sokan vannak, akik a földjükön éjszakáznak, hogy a termésüket nehogy valaki más takarítsa be éjszaka, akiknek gyerekétől védelmi pénzt szednek az idősebb osztálytársai, és akiket még komolyan meg is fenyegetnek, ha szóvá teszik, hogy meglopták őket. Nem kétséges, hogy az ilyen esetekhez a romák túlnyomó részének csak annyi köze van, hogy az előítéletek, az általánosítás miatt azokat nekik is tulajdonítják. De ha a Jobbik és a gárda hátországát vizsgáljuk, akkor ez sajnos teljesen mindegy.

Mert mit lát ma az a borsodi, szabolcsi ember, akinek gyereke egy jó és egy rossz mobillal jár, hogy ha körbeveszik, akkor a rosszat gyorsan átadva időt nyerjen, és el tudjon szelelni? (Nem fiktív példa, az öcsémtől való.) A parlamenti jobboldalon azt látja, hogy értékelhető elképzelés, program nincs, és nem is várható a cigányság helyzetének javítására, amiből joggal vonja le azt a következtetést, hogy ha valami változás lesz, az csak romlást jelent. A sérelmeiket a parlamenti jobboldal nem meri elismerni, mert fél, hogy rasszistának titulálják. A parlamenti baloldalon ugyanazt látja (Ferge Zsuzsa, Ladányi János és mások írásai ezen vajmi keveset változtatnak) - azzal a különbséggel, hogy az őt ért sérelmekre többnyire egy diszkvalifikáló lerasszistázást kap válaszul. Ráadásul nagyjából ugyanez a csoport könyvelheti el elsőként a kormánytól kapott üzenetek sorában vasútjának felszámolását, iskolájának, postájának bezárását, buszjáratainak ritkítását.

A Jobbik viszont látszódik. Nemcsak a számukra remek reklámot biztosító, jelentőségüket és veszélyességüket messze felnagyító fősodrú médiának köszönhetően (vö. szimbiózis), hanem mert pl. hétvégente nagy fekete autókkal, ablakon kidugott árpádsávos zászlókkal lassan végiggurulnak egy-egy problémásabbnak tartott telepen. Úgy tűnik, markáns elképzeléssel ma egyedül ez a párt rendelkezik a cigányság helyzetének "megoldására": intézményesített szegregáció, erősebb rendőrség és a halálbüntetés visszaállítása. De mivel nincs konkurenciájuk, nem csoda, hogy hátországuk erősödik. Azoknak, akiknek a cigányság tragikus magárahagyatottsága, leszakadt csoportjainak kétségbeesett elvadultsága s az ebből fakadó megélhetési bűnözés napi valóság, nem kell született fasisztáknak lenniük ahhoz, hogy a problémáikat megértő és kezelni szándékozó első csoportosulás mögé odaálljanak. Az a mi pechünk, illetve a regnáló politikai elit bűne, hogy ez az első csoportosulás nem egy baloldali értékeket valló párt vagy a nemzet egésze iránt felelősséget érző konzervatív valami, hanem egy árpádsávos, frusztrációktól terhes menetoszlop.

Azt gondolom, alapvetően elhibázott magatartás a Magyar Gárdára pusztán egy kiátkozással reagálni. Írtam alá ilyen nyilatkozatot, ahhoz készítem most a hibajegyzéket. Akik vonulnak, azokat nem fogja elgondolkodtatni a fasisztázás, sokkal inkább spannolja őket. Viszont így hagyjuk érintetlenül kamatozni hátországuk sérelmeit, amikre szintén reflektálni kell, már csak a tisztesség kedvéért is. Ha a cigányság helyzetéből fakadó problémák nem roma teherviselői - s köztük persze azok, akik magukat jogosulatlanul oda számítják - úgy érzik, hogy már nem rasszistázzák le őket, hanem problémáik elismerést nyertek, esetleg még azt is látják, hogy egy hiteles program eredményeképpen cigánynak, nem cigánynak egyaránt lehetősége van felzárkózni, akkor egészen biztos, hogy a Jobbik és a gárda hátországa nagyrészt el fog párologni. De ha mégsem, a helyzet akkor is ezerszer jobb és etikusabb lesz.

Nem túl nagy talány: a romák helyzetének javítása - ami természetesen pénzbe kerül - még annak is kézenfekvő érdeke, aki esetleg utálja őket. Életlehetőségeiknek javítása a szélsőjobb visszaszorulása mellett azzal a számottevő előnnyel is járna, hogy sok százezer, mélyszegénységben élő honfitársunk élete jobb lenne, ám a nyomor és a cigányok nyomora nem médiatéma, pláne nem annyira, mint a Rettegett Gárda, ezért nem onnan kezdtem ezt az írást.

Pedig valószínűleg nem a gárda a fontos.

Zárszóként: van némi bűntudatom, amiért anélkül beszélek a témáról, hogy épkézláb javaslattal tudnék élni. Két mentségem van: demokráciában teljesen legitim módon fogalmazhat meg véleményt, kritikát az is, aki egy területnek nem szakértője, csak érintettje. A másik mentségem, hogy mondókám lényege: engedjék mikrofonhoz és döntési helyzetbe azokat, akik már sikeres programokat, kísérleteket indítottak a romák társadalmi integrációjára, akiknek kipróbálásra érett elképzeléseik vannak. Meg fog térülni, forintban is, szavazatban is.

Vay Márton Védegylet