A nyomor nem válogat

Debreczeni József szerint nincsenek meg a pénzügyi és szakmai feltételei annak, hogy a roma és nem roma gyerekek békésen, együtt nőjenek fel, együtt tanuljanak az iskolákban (Fejek a homokban, január 13.). Nézzük a tényeket: a Nemzeti fejlesztési terv első szakaszában 7,7 az Új Magyarország fejlesztési tervben csaknem 40 milliárd Ft áll rendelkezésre az oktatásban esélyegyenlőségi célokra, melyek fókuszában az integrált oktatás és a modern pedagógiai módszerek adaptálása áll.


A költségvetés ezen kívül évek óta külön forrást biztosít az integrációba bekapcsolódott intézmények számára. Az oktatási esélyegyenlőség biztosítása minden (hazai és uniós) közoktatási forrás lehívásának szigorú feltétele.

Eddig több mint 200 tantestület összes pedagógusa vett részt az integrált oktatáshoz kapcsolódó módszertani képzéseken, az integrált oktatás intézményrendszeréhez pedig közel 500 iskola csatlakozott. A módszertani fejlesztések eddigi eredményei a pedagógusok visszajelzései alapján is biztatóak: a képzéseken résztvevő pedagógusok harmada szerint jelentős, további kétharmaduk szerint kisebb előrelépés történt a továbbképzések hatására az oktató-nevelő munka terén. Kézdi Gábor (CEU) és Surányi Éva (MTA KTI) 2005-2007 között hatvan integráló és "hagyományos" iskola négyezer diákjának teljesítményét vizsgálta. A felmérés azt bizonyítja, hogy az integrált oktatás és az ennek örvén bevezetett (nálunk új) módszerek javítják a romák iskolai teljesítményét, nem rontják a nem romákét, javítják a tanulók önértékelését, függetlenül etnikai hovatartozásuktól, és növelik a romák társadalmi elfogadottságát a nem roma tanulók körében.

Mindezzel együtt abban igaza van Debreczeninek, hogy a súlyos társadalmi konfliktusokat az iskola önmagában nem tudja feloldani. A szabad iskolaválasztás kérdésében azonban téved. A szabad iskolaválasztás ma kevesek kiváltsága. A szegény és gyenge érdekérvényesítő családok gyermekei többségükben a gyengébb színvonalon működő iskolákban koncentrálódnak, míg az elit gyermekei a szülők szándéka és pénztárcája szerint válogathatnak az oktatási szolgáltatások között. A roma és szegény gyermekek esetében a szabad iskolaválasztás illúzió, a minőségi oktatási szolgáltatások elérhetetlenek. Ezért is hajtjuk végre azokat a fejlesztéseket, amelyekre föntebb utaltam, s amelyeket a pedagógusok egyre szélesebb köre támogat.

Ennyi lenne röviden a szakmai kiigazítanivalóm.

Ami alább következik, az a lényegesebb és súlyosabb.

A cikk azt sugallja, és ez benne a legvisszásabb, hogy a társadalom áldozatai felelősek nyomorúságos helyzetükért. Ezzel a szerző tulajdonképpen a szélsőségesek álláspontját védelmezi.

A cikk szerint a "... modernizáció szükségképpen... söpörte ki a munkaerőpiacról azokat a képzetlen, munkakultúrájukat tekintve is problémás rétegeket, amelyek közé a hazai cigányság zöme is tartozott." (Kiemelések tőlem - B. T.) A cigányok évszázados kirekesztettségük okán valójában soha nem juthattak tömegesen a képzettség birtokába. Ezt sokan megírták, ezért az okokat és tényeket felsorolásszerűen sem említem. A munkakultúra homályos fogalmára faji alapon hivatkozik a szerző és az általa citált önjelölt kultúrantropológus, az egyébiránt kiváló történészként ismert Ungváry Krisztián. Nekem az a tapasztalatom, hogy a munkakultúra helyzet és lehetőség kérdése és nem a származásé.

Szerintem példa lehet mindenki számára azoknak a cigányoknak - szüleim és nagyszüleim generációjának - a munkakultúrája, akik a fekete vonaton ingázva, családjuktól hetekig távol maradva építették lakótelepeinket, autóútjainkat, akik Baranya és Borsod bányáiban tüdejüket tönkretéve belerokkantak a munkába, akik a metrót építették. S azoké, akiket ma is az építkezéseken, az árvízvédelmi munkaterületeken láthat, aki arra jár, s akiknek jobb munka képzettség híján nem jut.

Azok a képzetlen és generációk óta nyomorban élő emberek viszont, akiknek nincs meg a lehetőségük még a legalantasabb munkára sem, s akiket a nyomor a legszégyenletesebb túlélési technikákra kényszerít, nem különböznek a világ más tájain - Rio de Janeiro, Kairó, Mumbai vagy New York nyomortelepein - élő, mindenféle színű és származású sorstársaiktól.

Debreczeni azt írja: "óriási anyagi, életformabeli, mentális, kulturális és morális romlást idézett elő a szóban forgó cigány közösségek körében "a munkanélküliség", amiért is a hazai cigányság zöme csupán két megélhetési forrásra támaszkodhat: a segélyekre és a lopásra. Mintha a nyomor és a munkanélküliség is faji alapon válogatna, s másként rombolna romák, mint nem romák között. Debreczeni ezt tényleg így gondolja, mivel nála kifejezetten a nem romák azok, akik a nyomor ellenére "lehetőleg munkából" kívánnak megélni, s akik fosztogatások áldozataivá válnak.

Debreczeni a Tiborc-sorsú nyomorgókat nettó bűnözőként bemutatva lényegében a cigánybűnözés fogalmát igazolja, s ennyiben a Magyar Gárda érvelését erősíti. Ráadásul kissé önkényesen idézi Ungváryt is, aki azért a tyúklopások és kerti fosztogatások elkövetőit nem származásuk, hanem szociális helyzetük alapján jellemezte, s hangsúlyozta, hogy csupán a magyarországi romák egy sajátos részéről beszél.

Debreczeni ráérez egy lényeges problémára. Ez: "a rendszerességre, fegyelemre... legminimálisabb mértékben sem szocializálódott gyerekek tömeges megjelenése a tantermekben". Ez a szegregáció egészen pontos definíciója. A cikknek ezen a pontján már kétségünk sem lehet az érintett gyermekek származásáról. És itt álljunk meg egy pillanatra.

Azok a gyermekek, akiket mellőznek, akiket vélt alacsonyabbrendűségük miatt a tanítás során semmibe vesznek és összezsúfolnak, nemcsak rosszabbul teljesítenek, de személyiségük, önképük is oly mértékben sérül, hogy nem kell csodálkozni az iskola világával, a tanítókkal és a tanulással szembeni ellenállásukon, esetleges agressziójukon. Ez a személyiségük, emberi méltóságuk, nyiladozó értelmük ellen elkövetett tartós és súlyos támadás következménye! Amin annak idején szüleik is keresztülmehettek, és amit rajtuk keresztül a jelenben is megélhetnek.

Higgyék el nekem, roma szülőnek, én is aggódom gyermekeink oktatásáért, jövőjéért és biztonságáért! Ugyanis a faji, teljesítmény vagy szociális alapú elkülönítésnek nem az a legkárosabb következménye, hogy "lehetetlenné teszi az oktatást", hanem az, hogy feláldozza az érintett gyermekek jövőjét, amit az egész társadalom - köztük az elkülönítés védelmezői - is többszörösen megfizet a későbbiekben különböző szociális ellátások és társadalmi problémák formájában. Azok a gyerekek, akik kiszorulnak a rendes oktatásból, a rendes iskolából, megbuknak, kimaradnak, később munkanélkülivé lesznek. Így válnak nagykorú "naplopókká" a ma ártatlan gyermekei azok szemében, akik e rossz status quo fenntartásában érdekeltek.

Könnyen belátható, hogy a Magyar Köztársaság jövőjét alapvetően befolyásolja az oktatási esélyegyenlőség érvényesítéséért, a szegregáció- és a diszkrimináció ellen folytatott harc eredménye. Ez mindannyiunk közös felelőssége: szülőké, pedagógusoké, döntéshozóké és természetesen a médiáé.

A szerző az OKM Roma Integrációs Titkárságának vezetője

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.