A szembesítés gyötrelmei

"Szabó István 45 éve nagyszerű és fontos filmeket csinál nekünk. Nemcsak magyaroknak. Elvitte a hírünket mindenfelé a világba. Beírta nevét kultúránk egyetemes történetébe. Szeretjük, tiszteljük és becsüljük Őt." Így szól a Népszabadságban többször is megjelent nyilatkozat, melyet csaknem kétszáz értelmiségi írt alá.

Vitába kell szállnom velük. Nem azzal vitatkozom, amit a szöveg úgy közöl, hogy kimondja, hanem azzal, amit úgy közöl, hogy tüntetően hallgat róla. A Képesi Endre fedőnevű ügynök létezése tabu. Nem számít, hogy a művész - életének egy szakaszában - együttműködött az elnyomó hatalommal.

Védelmezőivel szemben éppen az ő "nagyszerű és fontos" filmjeire apellálok. Ezek bizony nem arról szólnak, hogy a diktatúrával való együttműködésnek nincsenek erkölcsi konzekvenciái. Arról szólnak, hogy a szembesítés elől a legnagyobb művész sem menekülhet el. Nem tudom, vajon az aláírók elvetik-e e filmek ítéletét, vagy szerintük az ítélet érvényes ugyan, de csak másokra vonatkozik, az alkotóra nem.

Mióta a bizonyítékokkal szembesülve beszélni kezdett arról, amire mostanáig csak a műveiben célozgatott, Szabó István olyan embernek mutatkozik, aki bele van gabalyodva a múltjába. Úgy tűnik, soha nem tudott szabadulni ügynökhistóriájától, de ahhoz sem volt ereje, hogy őszintén végiggondolja, mit tettek vele, és ő mit tett másokkal. Aki azt üzeni neki, hogy ügynökmúltja nem érdekes, az leírta őt. "Szeretjük, tiszteljük és becsüljük", de nem biztatjuk hitelesebb szavak keresésére. Mit jelent az, hogy becsülik, ha közben úgy gondolják, hogy csak ennyire képes?

A nyilatkozat azonban nem csak Szabónak szól. Nem magánlevél, hanem nyilvános állásfoglalás. Az ország közvéleményét szólítja meg. Arra buzdítja az állampolgárok közösségét, hogy térjen vissza az elhallgatás 1989 előtti gyakorlatához. Vállalja önként a szólásszabadság viszonyai közt, amire a diktatúra évtizedeiben az elnyomás szorította rá. Szó se essék tettesekről, áldozatokról, személyes felelősségről.

Nehéz elképzelni szerencsétlenebb ajánlatot. A diktatúrának jó oka volt arra, hogy az országot sötét titkok őrzésére kényszerítse. A demokráciának jó oka van arra, hogy ne kényszerítse magára a diktatúra titkainak őrizgetését. Ahhoz, hogy erős és magabiztos rendszerré váljon, egyértelmű erkölcsi határt kell húznia önmaga és az ancien régime közé.

A Harmadik Köztársaság békés úton jött létre, az érte vívott harcot megegyezések terelték szabályozott mederbe, és erre mindkét oldal büszke lehet. A rendszerváltás tárgyalásos menete hozzátartozik az új rendszer identitásához. De az is hozzátartozik, hogy a tárgyalások és politikai küzdelmek eredményeképpen rendszerváltás ment végbe. A demokrácia legitimitása a pártállami rend legitimitásának tagadásán alapszik. Nem lehetünk öntudatos demokraták, ha nem bírunk vagy nem akarunk szembenézni azzal, mit tett a diktatúra az alattvalóival. Megfélemlítette őket, és némelyeket eszközül használt mások megfélemlítésére.

Ügynöktörvényünk rossz; nem teljes körűen teszi lehetővé a valóság feltárását, és nem gondoskodik arról, hogy az eltitkolt tények ne véletlenszerűen kerüljenek nyilvánosságra. Az egyik volt ügynök jelentéseit megismerjük, mert a besúgottja látni akarta a róla szóló iratokat, vagy mert ezek felhívták magukra egy kutató figyelmét; a másikról nem szerzünk tudomást, mert az ő besúgottja nem kérte ki az iratait, és mert kutatói érdeklődés sem volt a dossziéja iránt. Sokan érzik úgy, hogy ez nem méltányos. Sokakban él a gyanú, hogy végül is személyes elfogultságok döntik el, ki lepleződik le, s ki kap - talán örök időkre szóló - haladékot.

A rossz érzés nem alaptalan. De vigyázni kell vele, mert könnyen válhat ürüggyé a felelősség áthárítására. Haragszunk a tények feltáróira - néha okkal, többnyire oktalanul -, és úgy érezzük, ez feljogosít arra, hogy magukat a tényeket már ne is vegyük tudomásul. A jelentések léteznek, és nem azok írták, akik most napvilágra hozzák őket. Nem áltathatjuk magunkat azzal, hogy ha rossz a törvény, akkor az egykori besúgó nem is felelős a tetteiért.

Szabó István nagyon fiatal volt, amikor beszervezték. Nyilvánvaló, hogy ráijesztettek, megzsarolták. Nem volna helyes úgy gondolkodni róla, mint a D-209-es szt-tisztről, aki húsz évvel később a hivatali karrierje érdekében vállalta az együttműködést. Medgyessy Péter nem volt áldozat. Szabó István áldozat volt.

De nem ugyanolyan áldozat, mint azok, akik nem írtak alá és ezért hátrányt szenvedtek, vagy azok, akikről a jelentései szóltak. Nem gondolhatja komolyan, hogy a tőle származó információkat soha semmire nem használták. A legveszélytelenebb információt is elő lehetett venni, ha a szervek értésére akarták adni valakinek, hogy rajta tartják a szemüket. "Kivel is sétált maga a Bástyasétányon április 1-jén délután 6-kor?" "Egy kolléganőmmel." "Van maguk között valami?" "Néha szívesen beszélgetünk, ennyi az egész." "Na jól van, mi is így tudjuk." Jelentéktelen ügy, nincs folytatása. Illetve mégiscsak van. Az illető megértette, hogy jó lesz félnie, mert ezek tényleg mindenről tudnak.

Aki jelentéseket írt, még ha ártalmatlanokat is, részese volt a megfélemlítés gépezetének. És nem sejthette, nem tett-e nagyobb szolgálatot is. Nem sejthette, hogy nem zsarolják-e meg a társát, akiről azt írta, hogy nagy lábon él, nem vágja-e el a filmkészítés lehetőségétől egy másik társát, akiről azt írta, hogy nézetei zavarosak, személyisége komolytalan. És egyáltalán nem lehetett benne biztos, hogy ha a tartótisztje valaki mástól már tudta egy harmadik társáról, hogy az lehazaárulózta Kádárt, akkor ezt ő is nyugodt lélekkel beveheti a jelentésébe. Ilyenkor került oda az irat margójára, hogy "az információ ellenőrzött, megbízható".

A tények feltárása gyötrelmes művelet, tudom. Mielőtt a dolgok a helyükre kerülnének, először minden felkavarodik. Szeretnénk hinni, hogy minden besúgó jelentéktelen és ellenszenves figura, és kiderül, hogy köztiszteletnek örvendő emberek is vannak közöttük. Vádaktól és viszonvádaktól hangos a sajtó, s ez nagyon rosszul viselhető állapot.

Ha a törvény jobb lenne, a felesleges fájdalmakat megtakaríthatnánk. De csak a feleslegeseket. Ahhoz, hogy meg tudjunk békülni az igazsággal, az igazságban pedig egymással és önmagunkkal, el kell viselnünk a szembesítés gyötrelmeit.

16 év halogatásai és félmegoldásai nem szabadították meg az országot az ügynökkérdéstől. Homokba dughatjuk a fejünket - ezzel csak átengednénk a kommunistázó jobboldalnak a diktatúrával való erkölcsi szembenállás előjogát. Vagy, ami talán ennél is rosszabb, az "ő" volt ügynökein demonstrálnánk, hogy mi is a diktatúra ellen vagyunk, miközben felháborodnánk azon, hogy a "mi" volt ügynökeinket is leleplezi valaki.

Ma egyetlen nyilvános fórum van, mely nagy kockázatokat vállal az igazság feltárásáért, nem mérlegelve, hogy ezzel fájdalmat okoz-e a neki kedves politikai és kulturális köröknek: az Élet és Irodalom. Szerkesztőinek annyi útszéli támadásban volt részük az elmúlt héten, hogy kötelességemnek érzem megköszönni, amit a demokratikus közgondolkodás épségéért tesznek.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.