Völner-pofon Illésnek: Hajózni muszáj!

Fejlesztené a belvízi hajózást a kormány az Európai Bizottság programjaival összhangban. Az unió magyar elnöksége júniusban fogadtatná el az eddigi eredményeket.

Hatalmas pofont küldött Völner Pál csütörtökön Illés Zoltánnak. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára az Európai Unió (EU) magyar elnökségének Esztergomban rendezett konferenciáján a belvízi hajózás fejlesztésének fontosságát méltatta. Ezzel, ha nem is szándékosan, de megtépázta a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkárának hírnevét. A környezeti ügyekért felelős politikus ugyanis néhány hete úgy fogalmazott: „a dunai áruszállítás fejlesztése nem magyar érdek, a magyar kormány nem is erre törekszik", "a hajózás körülményeinek javítása idegen érdekeket szolgálna".

Völner Pál, a Közlekedési, Távközlési és Energiaügyi Tanács közlekedési formációjának soros elnökeként a rendezvényen elmondta: a magyar elnökség elkötelezett a belvízi hajózás további fejlesztésének támogatásában, és az Európai Bizottság 2006-ban megkezdett, hét évre szóló NAIADES programjának folytatásában. A Bizottsággal egyetértésben fontosnak tartja, hogy 2013-at követően is rendelkezésre álljon egy, a belvízi hajózásban rejlő lehetőségek hasznosítását, a belvízi szállítás versenyképességének előmozdítását szolgáló, uniós szintű program. A magyar elnökség célul tűzte ki, hogy a Közlekedési Tanács június 16-i ülésén elfogadja a NAIADES program eddigi eredményeit, következtetéseit.

A rendezvényen elhangzott az is: külső költségek szempontjából a belvízi hajózás teljesítménye jobb bármely más közlekedési módénál. A kevésbé energia-érzékeny, tisztább és biztonságosabb közlekedési módokra való áttérés egyik meghatározó iránya a belvízi személyszállítás és teherfuvarozás részarányának növelése a közlekedési munkamegosztásban. Az EU célja, hogy megerősítse a belvízi hajózás versenyhelyzetét a közlekedési rendszerben, és megkönnyítse a belvízi hajózás integrációját az intermodális logisztikai láncba.

A konferencián megerősítették, a belvízi szállításnak a jelenleginél fokozottabb mértékben kell kivennie a részét az EU belső piaci és külkereskedelmi áruforgalmából. Az e célkitűzés elérését segítő lehetőségek a gazdasági és társadalmi környezetben, a közlekedés rendszereiben, azon belül a belvízi hajózásban már megvannak vagy kifejleszthetők. A belvízi hajózás fontos szerepet játszhat a tengeri kikötők és a belső piac tengerektől távolabbi részei közötti kapcsolatban és a versenyképesség erősítésében.

Bár komplex fejlesztése elsősorban az Unió belső ügye, az uniós tagállamokon túl a harmadik államokkal való szoros együttműködést is feltételezi a folyami bizottságok részvételével. A magyar kormánynak pedig már csak azt kell eldöntenie: a hajózás ügyét Illés Zoltán, vagy Völner Pál közelíti meg helyesen.

Dunára terelt utasok

Megfontolásra érdemesnek tartja a budapesti agglomerációs forgalom egy részének Dunára terelését a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. Erről Schváb Zoltán, a tárca helyettes államtitkára beszélt a Duna-menti országok összefogása a Duna Stratégia megvalósításáért című konferencián.

A szakember kifejtette: a folyamatosan emelkedő üzemanyagárak, a környezeti terhelés egyre növekvő mértéke egyértelműsíti, hogy a jelenlegi közlekedési munkamegosztás hosszú távon nem fenntartható. Az egyéni és közösségi közlekedésben, a személy- és áruszállításban egyaránt teret kell nyerniük az energiahatékony és környezetkímélő megoldásoknak

A nagyobb tömegű és távolságú teherszállításban például a mind terheltebb közutak helyett a vasút mellett a vízi utaknak is erőteljesebb szerepet kell vállalnia. A közösségi közlekedésben pedig érdemes lehet megvizsgálni a budapesti agglomerációból érkező forgalom részleges folyóra terelésének lehetőségét.

Automatikusan azonosított vízirendőrök

Megkapta a hajói azonosítására szolgáló első készülékét a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól (NKH). Az IRIS Europe II uniós projekt részeként beszerzett AIS (automatikus azonosító rendszer) készülékek használata a tervek szerint 2011. július 1-jétől kötelező lesz a nagyhajók és kompok számára a folyók magyarországi szakaszain.

Az NKH 145 készüléket ad használatba az év első felében. A fedélzeti eszközzel felszerelt hajó tartózkodási helyét és haladási irányát a budapesti irányító központ, a katasztrófavédelem, a határrendészet, a vámhatóság, a vízügyi és környezetvédelmi szervek folyamatosan nyomon követhetik. A rendszerben működő eszköz a többi között adatokat szolgáltat még a járművek üzemeltetőjéről, nyilvántartásba vételének helyéről, illetve a szállított áru mennyiségéről.

Régen a csepeli kikötőből indultak útra, ma már közvetlenül Esztergomban kerülnek uszályra az új Suzukik
Régen a csepeli kikötőből indultak útra, ma már közvetlenül Esztergomban kerülnek uszályra az új Suzukik
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.