Visszaszólt a külügy: Magyarország kiáll a székely zászló mellett

A kisebbségi jelképek használatának akadályozása ügyében kialakult helyzet megoldásának kulcsa Románia kezében van, a romániai magyarságnak jogában áll használni a szimbólumait, ezért Magyarország támogatja a székely zászló használatát – közölte a Külügyminisztérium.

A tárca közleménye kiemeli, hogy ezt az álláspontot Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet is kifejtette, miután szerdán bekérettek a román külügyminisztériumba. A diplomata hangsúlyozta, hogy a székely zászló használatának támogatása összhangban áll a korábbi gyakorlattal, valamint a romániai és az európai uniós jogszabályokkal is. A közlemény szerint a diplomata arra is felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt időben több olyan eset történt, amely a hatályos román jogi szabályozással ellentétes, sérti a magyar közösség jogait, és ezek orvoslását Magyarország elengedhetetlennek tartja.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke alakulata részéről azt hangoztatta, hogy a székely zászló kitűzése nem sérti sem a román állam érdekeit, sem a románokét. Kelemen a bukaresti paralment folyosóján, újságírói kérdésre mondta ezt; szerinte senkit nem ér hátrány amiatt, hogy ezeket a jelképeket a „jóérzés határain belül" használják Románia egyik régiójában. „Nem kellene ilyen gyúlékony témákkal terhelni a magyar-román kapcsolatokat, és nem a nyilvános nyilatkozatok a legmegfelelőbbek arra, hogy megoldják a székely zászló használatát - vélekedett. Egy államtitkárnak megvan minden diplomáciai és politikai eszköze arra, hogy megoldást találjon egy ilyen problémára - tette hozzá Kelemen Hunor.  Az RMDSZ elnöke nyugalomra intette a feleket, és leszögezte, hogy párbeszéd útján kell rendezni a székely zászló kérdését is.

A román külügyminisztérium szerdán elfogadhatatlannak minősítette Németh Zsoltnak, a magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkárának keddi nyilatkozatát, amelyben szimbolikus agressziónak nevezte, hogy Hargita és Kovászna megye prefektusai megtiltották a székely zászló kitűzését. Az államtitkár egyben arra buzdította a magyarországi önkormányzatokat, hogy - szolidaritást vállalva a székelyföldi településekkel - tűzzék ki a székely zászlót, ami az autonómia melletti kiállás lesz.  Victor Ponta román miniszterelnök kormánya szerdán tartott ülésén kijelentette: Románia nem tűr el senkitől leckéket arról, hogy miként alkalmazza törvényeit.

Budapest, 2013. február 5. Vattamány Zsolt, a VII. kerület fideszes polgármestere kitűzi a székely lobogót a polgármesteri hivatal homlokzatára Budapesten 2013. február 5-én. MTI Fotó: Marjai János
Budapest, 2013. február 5. Vattamány Zsolt, a VII. kerület fideszes polgármestere kitűzi a székely lobogót a polgármesteri hivatal homlokzatára Budapesten 2013. február 5-én. MTI Fotó: Marjai János
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.