Villám csapott a nyíregyházi állatkert látogatóiba

Villámcsapás ért két embert vasárnap délelőtt a Nyíregyházi Állatparkban; egy fiatal fiút a helyszínen újra kellett éleszteni, édesapját könnyebb sérülésekkel szállították kórházba - közölte Gajdos László, a park igazgatója.

A viharos időben feltehetően egy fába csapott a villám délelőtt tizenegy óra körül, amely mellett éppen egy négytagú család tartózkodott. A kisebbik gyermekre, egy 15-16 éves fiúra, valamint középkorú édesapjára valószínűleg áthúzott a villám; a fiú a helyszínen elvesztette az eszméletét. Őt a közelben lévő egyik látogató azonnal elkezdte újraéleszteni - mondta Papp Endre, a park állatorvosa, aki maga is bekapcsolódott az életmentésbe. Közlése szerint a park munkatársai azonnal értesítették a mentőket, addig pedig folyamatosan lélegeztették és szívmasszázst alkalmaztak a gyermeken. Az édesapa csak könnyebben sérült meg a balesetben - tette hozzá.

Pápai György, az Országos Mentőszolgálat regionális orvos-igazgatója elmondta: a gyerek a villámcsapás miatt a helyszínen eszméletét vesztette, de a gyors segítségnek köszönhetően sikerült újraéleszteni, és stabilizálni az állapotát, majd a könnyebb sérülést szenvedett édesapjával a nyíregyházi kórházba szállítani. A fiút jelenleg az intenzív osztályon ápolják, édesapja már jól van - tette hozzá a főorvos.

Az édesanya és a másik gyermek nem sérült meg, őket a park munkatársai szállították be családtagjaikhoz a kórházba.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.