A GlaxoSmithKline folytatná megkezdett befektetéseit

A GlaxoSmithKline Pharma nettó árbevétele Magyarországon hét százalékkal nőtt az első három negyedév adatai alapján. (X)

Energikus törvényhozók: MSZP-Fidesz -egységfront az MVM és a Mol ügyében

Az MSZP- és Fidesz–KDNP-frakció nemrég – a liberálisok, valamint alighanem az EU és a kormány ellenében – nagy hazai energiacégeknek kedvező törvénymódosításokat fogadtak el.

Az irányítószám döntötte el, hogyan változott az energiaszámla

Az év közepén területenként „szétszóródott” lakossági áramárak januártól ismét közelítettek egymáshoz.

Villamosipari beruházásözön a feltörekvőknél

A világ nagy feltörekvő gazdaságai - Kína, Oroszország, India és Brazília - egyaránt jelentős villamosenergia-ipari beruházások előtt állhatnak - írja a KPMG tanácsadó cég.

Fényes feszültség a debreceni Aranybikában

Már van áram a debreceni Aranybika szállóban, igaz, nem a szolgáltató jóvoltából, hanem egy aggregátor segítségével - közölte Hupuczi László, a szállót működtető Cívis Hotels Zrt.

 

Verseny a fogyasztókért

Az MVM Partner Energiakereskedelmi ZRt. az első szabadpiaci villamos energia kereskedők között nyitott kifejezetten a kis- és középvállalkozások (kkv-k) felé. Lehőcz Balázs Gábor és Dr. Ugron Gáspár Gábor, a társaság két vezetője, az ügyfélkapcsolat magas minőségi paramétereinek fenntartását és folyamatos javítását tartja a társaság egyik legfontosabb feladatának. Ezt szolgálja a www.mvmpartner.hu honlapon október 15-től elérhető Internetes ügyfélszolgálat is.

- Divatos dolog mostanában online ügyfélszolgálatot nyitni a szolgáltató szektorban. Ezen túlmenően van-e valami gyakorlati haszna a platformnak az új villamos energia kereskedőt kereső kkv-k számára?

- Nem neveznénk divatnak az online ügyfélszolgálatok terjedését. Inkább egy olyan új eszközről van szó, amely elengedhetetlen a megfelelő szintű szolgáltatás nyújtásában. A villamos energia kereskedő váltásában gondolkodó cégvezetők számára például alapvetően fontos az ár kérdése, az Internetes ügyfélszolgálat pedig segít a megfelelő ár elérésében, mert a rendszer segítségével pontosabban és gyorsabban ismerhetjük meg leendő ügyfeleink termelési, fogyasztási szokásait. Az érdeklődők egyszerű és világos kérdezz-felelek során adhatják meg mindazokat a paramétereket, amelyekből mi a legjobb, cégre szabott ajánlatot tudjuk elkészíteni. Márpedig manapság az optimalizált villamos energia beszerzés akár a válság átvészelésének is a záloga lehet.

- Elsősorban mely társaságoknak ajánlják az új szolgáltatást?

- Tulajdonképpen minden szabadpiaci fogyasztónak. Azok is felkereshetik az oldalt, akik pusztán érdeklődnek és kíváncsiak arra, hogy az MVM Partnertől milyen áron szerezhetnék be a villamos energiát. Számukra kialakítottunk egy gyors, tényleg egy perc alatt kitölthető kérdőívet, amelynek a végén közlünk egy körülbelüli árat, s ehhez még regisztrálni sem kell. Aki regisztrál, azt alaposabban kikérdezzük, de ez nem hosszú, és főleg nem bonyolult procedúra. Ezután akár online szerződést is köthetnek velünk. Általánosságban azt tudjuk mondani, hogy az Internetes ügyfélszolgálat azon társaságok számára ideális, amelyek éves fogyasztása az összes telephelyet figyelembe véve sem haladja meg az 1 GWh-ot évente.

- Azt tudjuk, hogy a válság hatására a világpiacon, s ennek nyomán a régióban is visszaesett a villamos energia ára. Érezhető-e az árak mérséklődésében, hogy a piacon megindult a verseny a kisebb fogyasztókért is?

- A végfogyasztói piacon a korábbi tendencia az volt, hogy a meglévő áramszolgáltatóval évről évre automatikusan újraszerződtek az ügyfelek, s főleg a kkv-szektor vállalkozásai hoztak egyetlen ajánlat alapján döntést. Ez mostanra megváltozott; két-három ajánlat nélkül már aligha kötnek szerződést. Minél több ajánlatkérés érkezik a piacra, annál nagyobb lesz az árverseny a kereskedők között, úgyhogy mi a magunk részéről csak arra tudunk biztatni mindenkit, hogy alaposan térképezze fel a lehetőségeit, és csak ezután hozzon döntést. Ha egy reménybeli ügyfelünk a mi ajánlatunk mellett két-három versenytársunk ajánlatát is megismerve végül nem mellettünk dönt, az sokkal kevésbé érint bennünket érzékenyen, mint amikor azt látjuk, hogy sokan automatikusan hosszabbítják meg meglévő villamos energia vásárlási szerződéseiket.

- Van-e a szerződéskötéseknek szezonális jellege? Számítanak-e nagyobb érdeklődésre az őszi időszakban? 

- Mindenképpen. A kkv-szektor fogyasztói rendszerint január 1-től december 31-ig tartó, vagyis az üzleti tárgyévre vonatkozó szerződéseket kötnek. Ezáltal a döntéshozatal október-november hónapra esik, így ez egy felfokozott ajánlatkérési időszak. Jelenleg egyébként a világpiaci folyamatok segítenek az árak letörésében, úgyhogy a jövő évi áramvásárlás hozzávetőlegesen húsz százalékkal kevesebbe fog kerülni az ideinél. De ennek az árelőnynek a realizálásához most kell lépniük a fogyasztóknak.

MVM Partner Energiakereskedelmi ZRt.
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.