Murányi András: Ú, 20!
Hogy mi még: a csapat három mérkőzésen szerzett nyolc gólt, kiélezett helyzetekben - noha ez nem jellemző honfitárs alakulatokra - „magánál" volt, az első találkozót leszámítva legalábbis racionálisan futballozott, a csehek elleni nyolcaddöntőt (2-2), annak tizenegyespárbaját (4-3) pedig sikerrel vívta meg. Ez így, ahogyan van, akkor is csettintést érdemel, ha az a csoport, amelyikből a legénység továbblépett, utólag korántsem nevezhető bivalyerősnek - Dél-Afrika és az Egyesült Arab Emirátusok együttese legföljebb „kellemes" futballal rukkolt elő, ráadásul mindkettő verte a Némethéket az első meccsen porig alázó, végül búcsúzó Hondurast -, s ha a csehek összességében dominánsabb futballt játszottak az elképesztő izgalmakkal záruló kedd esti meccsen.
Az egyiptomi vb annak lenyomata, hogy erős akarattal bármi megtörténhet.
Főként, hogy több válogatott is a B csapatával érkezett - a rendezvény mérkőzései furcsa mód nem minősülnek hivatalos FIFA-játéknapoknak, ekként több klub „beintett" -, azaz a gyöngébb eredményességű nemzetek viszonylag könnyebb pozícióból vehetik föl a harcot nagyobb nevű riválisaikkal.
Itt van mindjárt a pénteki, negyeddöntőbeli vetélytárs, az olasz garnitúra, amely csoportjából a harmadik helyről lépett tovább, s amelyben nincs sztár, stabil Serie A-s labdarúgó: Francesco Rocca szakvezető kerettagjai jobbára a második és a harmadik vonalból kerültek ki. Itália U20-as csapata általában is „lyukasnak" mondható: az eddigi tizenhét vb-t tekintve ugyanúgy ötszörös föllépő, mint Magyarország, s most olyan játékosokat hagyott otthon, mint az Internazionalét erősítő Balotelli (csatár) és Santon (védő), az AS Romában villantgató Okaka (csatár) vagy éppenséggel a Sampdoriában szereplő Poli (középpályás). Az olasz lapok nem véletlenül írták a vb-nyitány előtt, hogy a klubok stopja miatt „az ismeretlenek válogatottja" utazott Egyiptomba - és verte 3-1-re az ugyancsak névtelenekből álló spanyolokat a 16 között -, s „ha csillagokat kívánnak látni, nézzék a brazil Douglas Costát, esetleg a ghánai Ajewet, Abedi Pelé fiát". (Nem mellesleg: a dél-amerikaiak szintén a B-csapatukat küldték el a Fáraók földjére.)
Amúgy az olaszoknál Okaka és Poli játszott a múlt évi, csehországi U19-es Európa-bajnokságon, amelynek elődöntőjében az akkor még Sisa Tibor trenírozta válogatott 1-0-ás vereséget szenvedett későbbi ezüstérmes riválisától.
S hogy mi következik ebből: sok minden. Mindenekelőtt az, hogy kétségkívül „más", vagyis a korábbiakhoz képest feltétlenül erősebb társulatot mutat fel Magyarország; nem utolsósorban az, hogy ez a világbajnokság - a megannyi hiányzó nyomán - aligha optimális értékmérője egy nemzet (korosztályos) futballjának.
Viszont minket ez a legkevésbé se zavarjon.
