Tűz után pánik - mégsem támadás volt Tatárszentgyörgyön

Feltehetőleg egy bekapcsolva felejtett hősugárzó miatt éget le egy újabb romák lakta családi ház Tatárszentgyörgyön még szombat este, légvonalban alig 300 méterre attól az épülettől, amelyet hétfőn ismeretlenek Molotov-koktéllal felgyújtottak, majd vadászpuskával lelőtték a tűzből menekülő 27 éves férfit és öt éves kisfiát.

A még az éjszaka helyszínre rendelt igazságügyi tűzvizsgáló szerint feltehetőleg egy bekapcsolva felejtett elektromos hősugárzó miatt éget ki egy romák lakta ház szombat este a tatárszentgyörgyi Jókai utcában. Hétfőn, légvonalban 300 méterre onnan, ismeretlenek Molotov-koktéllal felgyújtottak egy másik, szintén romák lakta házat, majd vadászpuskával lelőtték a tűz elől menekülő 27 éves Csorba Róbertet és öt éves kisfiát. Az újabb tűzesetet a hétfői tragédia áldozataiért virrasztó romák észlelték, ők értesítették a tűzoltókat 19 órta hat perckor. Majd többen az égő házhoz rohantak, betörték az ajtót és az ablakokat, menteni próbálták a bentieket. Senki nem tartózkodott azonban a házban, így halálos áldoazta vagy sérültje sem volt a tűznek.

Csak később derült ki, hogy a ház tulajdonosai már egy órával az előtt elhagyták Tatárszentgyörgyöt; a hétfői kettős gyilkosság óta a településen fokozott ellenőrzét tartó rendőrjárőrök egyike látta autójukkal távozni a családot.

Raffael György, a Magyarországi Cigányszervezetek Fóruma Pest megyei elnöke kora este azt közölte a sajtóval, hogy a helyi romák látták a támadókat. Egy magas férfi Molotov-koktélt dobott a házra, majd elfutot az erdő irányába. Mások egy szürke terepjáróban két férfit láttak a tűz kitörése után elmenekülni.

A rendőrség soha nem erősítette meg ezeket a híreket, tény azonban, hogy szombat este a járőrök szinte minden terepjárót megállítottak és átkutattak a környéken.

Késő este felröppent egy újabb Molotovkoktélos támadás híre zaklatta fel a kedélyeket. A rendőrség rádióforgalmazásából a helyi romák arra a következtetésre jutottak, hogy feltartóztattak a rendőrök egy szürke terepjárót a falu határában. Pontosan olyat, amilyent egyesek a Jókai utcai tűz előtt látni véltek a környéken.

Több család azonnal autóba ugrott és csikorgó kerekekkel elindult az állítólagos újabb támadás helyszíne felé. A hírtelen feltámadt lincshangulatnak végül a rendőrök vetettek véget azzal, hogy tisztázták: nem történt újabb Molotov-koktélos támadás, és a feltartóztatott terepjáró utasai helyi vadászok voltak, akiknek (elszámoltatták őket) semmi közük a tűzesethez. Jakabszállásra tartottak egy esküvőre.

Papp Péter, a Pest Megyei Rendőrfőkapitányság bűnügyi igazgatója szombat éjszaka Tatárszentgyörgyre ment, és személyesen irányította a helyszíni szemlét és adatgyűjtést. Vasárnap, a Népszabadságnak adott interjúban elismerte: nem akarta megkockáztatni a hétfői fiaskó megismétlődését.

Hétfőn a rendőrség az orvos és a tűzvizsgáló véleményére hallgatva elektromos tűznek minősítette a Csorba család tragédiáját, s a tűz és a tűz miatt bekövetkező robbanások következményeként értékelte a férfi és a kisfiú halálát. Néhány órával később derült csak ki, hogy gyilkosság trötént, amikor a helyi romák megtalálták a hüvelyeket, majd a boncolás során kiderült, az áldozatokat lelőtték és nem füstmérgezésben hunytak el.

Papp Péter igazságügyi orvos és elektromos szakértőt hívatott a helyszínre, akik 99 százalékos valószínűséggel egy, a konyhában vélhetően bekapcsolva felejtett hősugárzót „tesznek felelőssé” a tűzért. (Még nem zárták ki teljes bizonyossággal annak a lehetőségét sem, hogy egy, a konyhában eldobott égő cigaretta csikk okozhatta a tüzet.)

Tatárszentgyörgyön a történtek után is sok rendőr járőrözik. A hétfői kettős gyilkosság tetteseit, akik nagy valószínűséggel a július óta öt megyében cigánytelepek szélső házai ellen végrehajtott Molotov-koktélos és fegyveres támadásokért is felelősek, a Nemzeti Nyomozó Iroda keresi. A rendőrség összessen már 24 millió forintot ajánlott fel a nyomravezetőknek. Hivatalos rendőrségi források szerint a támadásokkal összefüggébsen egy két-háromfős csoportot keresnek, olyan felnőtt férfiakat, akik nagy gyakorlattal használnak vadászfegyvereket és nagy teljesítményű, sötét terepjáróval közlekednek.

Tatárszentgyörgy, 2009. február 28.
Tatárszentgyörgy, 2009. február 28.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.