Terrorcselekmény miatt feljelentették Gyurcsányt

Feljelentették Gyurcsány Ferencet az Alkotmánybíróság kilátásba helyezett blokádja és az egyházi személyek kiváltságainak felhánytorgatása miatt.

Az Index értesülése szerint Polt Péter legfőbb ügyészhez Gulyás Balázs, a Mokép decemberben menesztett igazgatója, a Kisgazdapárt korábbi Győr-Moson-Sopron megyei elnöke fordult. Szerinte a Demokratikus Koalíció elnöke március 15-i, Egyetem téri beszédében a Btk-ba ütköző kijelentéseket tett, melyek akár terrorcselekménynek is minősíthetők.

Gyurcsány Ferenc arról beszélt, hogy ha az AB továbbra sem hajlandó érdemi vizsgálatra a sarkalatos törvényekkel és az Orbán-kormány kinevezési gyakorlatával kapcsolatban, áprilisban blokád alá veszik a hivatal épületét. Gyurcsányék első beadványát az AB érdemi vizsgálat nélkül elutasította, majd a döntés ellen a DK-hoz köthető Szabadság és Reform Intézet tett alkotmányossági panaszt.

Az Indexhez eljuttatott feljelentés szerint Gyurcsány szavaira a Btk. 261-es passzusa vonatkozhat, mely szerint aki abból a célból, hogy állami szervet, más államot, nemzetközi szervezetet arra kényszerítsen, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, (...) bűncselekményt követ el, és 10-20 év közötti börtönnel büntetendő. A politikust gyűlöletre uszítás miatt is feljelentették, mert kifogásolta az egyházi személyek adózási kiváltságait.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.